Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 104. (Budapest, 2006)

Az Antik Gyűjtemény kora kykladikus tárgyai

A Spedos-idol fejének hátsó részén, a nyakszirtig érő, homorú ívű szellemfestés hajviseletként és fejfedő ábrázolásaként egyaránt értelmezhető. 41 Ez a mintázat gyakran, mint itt is, együtt jelenik meg a fej két oldalán látható, hajtincset ábrázoló függőleges hullámvonalakkal. 42 Az idolokon megfigyelhető festett részletek közül a szem jelzése a leggyakoribb. Minden esetben nagy, tágra nyitott, széles, mandula formájú szem, ilyen látható mindkét budapesti idolon is. 4- A nagyobbik darab arcának jobb oldalán két egymás feletti szem látható. Az alsó szemmel egy vonalban, az arc bal oldalán bizonyosan volt még egy szem, az analógiák alapján azonban esetleg négy festett szeme is lehetett, amely rejtélyes, de nem egyedülálló jelenség a kykladikus idolplasztikában. 44 A második szempár az anatómiailag megfelelő helyzetű szemek alatt 4 " 1 vagy (gyakrabban) fölött egyaránt megjelenhet. 46 Kérdés, hogy az egymás fölötti szemek egyszerre voltak-e láthatók az idolokon, vagy pedig a lekopott régi festés helyének tiszteletben tartásával, kissé arrébb festették fel a második pár szemet. A budapesti darabon a szemek kon­túrja összeér, de nem metszi egymást - ez arra utalhat, hogy a két szempár egyszerre volt látha­tó. A két szem eltérő kopottsága alapján ugyanakkor az a lehetőség is elképzelhető, hogy a felső, kopottabb szem egy korábbi festési fázis maradványa. Amennyiben a szemek egyszerre voltak láthatók, a több szem talán nagyobb látóerővel, a mindent látás és mindent tudás képességével ruházhatta fel az idolokat. 4 A Spedos-idol arcán, az orr két oldalán látható hullámvonalas fes­tésnek nem ismerjük párhuzamát kykladikus idolon. 48 A száj festése vagy kifaragása ritka a kykladikus idolplasztikában. 49 A Spedos-idolon a felü­letet borító vastag patinaréteg miatt nem egyértelmű, hogy az orr alatti íves sötét vonalak va­lóban szájat jeleznek-e, az elszíneződést akár a márvány szennyeződése is okozhatta, az alakzat formája, a vonalak szabályossága, és elhelyezkedése mégis inkább festésre utal. A Dokathismata-idol arcán látható vörössel festett párhuzamos ferde vonalak jelentése vi­tatott. G. Hoffman az egyes idolok arcán látható vörös vonalkázásokat siratok arcának véresre karmolásaként magyarázta, ugyanakkor elmélete nem ad magyarázatot a más testtájakon megfi­gyelt hasonló vörössel festett sávokra, amilyen például az athéni Goulandris Múzeum (ltsz. 280) idolján is látható, legtöbben ezért inkább a testfestést vagy tetoválást tartják valószínűbbnek. 50 A darabok festése tehát az alábbiak szerint rekonstruálható: a nagyméretű Spedos-idolon lehetséges, hogy egyidejűleg három vagy akár négy, valószínűleg kék színnel festett szem volt látható (25. kép). Ugyancsak kékkel festhették - egy korábbi periódusban - a szemek alatt, a jobb oldalon látható vonalakat. A fej hátulján és oldalán a haj és a diadém szintén valami­lyen erősebb hordozóanyagot igénylő színnel (kék?) volt megfestve. Az orr melletti, ugyancsak kidomborodó hullámvonalakat szintén kékkel festhették. A talán szájként értelmezhető, felü­letbe beleolvadó sötét vonalak eredetileg vörös színűek lehettek.

Next

/
Thumbnails
Contents