Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 102-103. (Budapest, 2005)
Szent Margit - Kísérlet a rajz keletkezési helyének meghatározására
Az elmondottakból kitűnik, hogy a cseh, de legalábbis cseh iskolázottságú rajzoló még messzemenőkig a korábbi formakincsből merített. A mintalap azonban, amint azt stílusjegyei és a Metteni Bibliához fűződő kapcsolata alapján megállapíthatjuk, az eddig elfogadott datálásnál valamivel később, 1410-1415 körül keletkezhetett. Abban az időben, amikor a cseh művészetet már a huszita szellemiség újfajta komolysága jellemezte, a Szent Mtfrg/r-ábrázoláson - akárcsak az említett rajzokon és kéziratokon - még a „szép stílus" ideáljai, a báj, a kecsesség és a szépség régi mintái éltek tovább. 3 ' Fritz Koreny az U?iiversitát Wien művészettörténet tanszékének professzora. JEGYZETEK: 1 Ecset, fekete tinta, feketétől a halványszürkéig terjedő árnyalatokkal lavírozva, az arcon és a kezeken ecsettel, vörös színnel vonalkázva. Finom előrajz fekete krétával és ecsettel, halványszürke tintával. Papír, 213 x 139 mm, vízjel: ökörfej, töredék; a szita merevítőszálai közötti távolság körülbelül 42 mm. A vízjel - szemekkel és egy vonallal megrajzolt szárral ábrázolt ökörfej (a szarvak és a szár felsőrésze levágva) - legközelebbi megfelelője egy a stuttgarti Hauptstaatsarchiv vízjel-nyilvántartó kartonján (ltsz. J 340), Piccard online Nr. 067992, (Aschersleben, 1418) található. Köszönettel tartozom A. Haidingernek (Bécs, Osterreichische Akademie der Wissenschaften), aki hasonló vízjelekre hívta fel a figyelmemet az 1417-ben, illetve az 1419 és 1422 között készült klosterneuburgi kéziratokon (WZMA, ref. sz. 5000-674-207; 5000-357-86). A szemek állásának hasonlósága ellenére - a jobb oldali szem egy vonallal magasabban van, valamint a rajz el van csúsztatva a bal oldali merevítőszál felé - a budapesti lapon látható ökörfej feltűnően kerek koponyaformája miatt különbözik a klosterneuburgi kéziratokon találhatóktól. Állapot: a papír mind a négy sarka levágva, kiegészítve, megsárgult, szennyeződött. Számos apró folt; az ábrázolás kissé kopott. Horizontális hajtás a lábfej magasságában. Feliratok/bélyegzők: recto, balra fent szürke tintával: martin sien (a felirat nem „martin schön"-ként értendő, tehát nem Martin Schongauerre utal, hanem inkább „martin sien[a]"-ra egészíthető ki, így Simone Martini nevét rejti); verso, balra lent az Esterházygyűjtőbélyegző (Lugt 1965), mellette ceruzával régi leltári szám: E. 17.11. Középen további gyűjtőbélyegző (Lugt 2000). Proveniencia: Esterházy-gyűjtemény. Ltsz. 1. 2 Mária-fej egy Angyali üdvözlet kompozícióhoz, Acc. No. 1947.79 és Angyal-fej egy Angyali üdvözlet kompozícióhoz, Acc. No. 1947.80, Cambridge (Mass.), Fogg Art Museum.