Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 102-103. (Budapest, 2005)
Szent Margit - Kísérlet a rajz keletkezési helyének meghatározására
kialakítás, mind pedig a ruha alsó szélén formálódó tölcsér alakú redők vonalvezetése alapján messzemenő hasonlóságokat mutat a budapesti lappal. E tölcsér formájú redők sajátos szövedéke szemmel láthatóan nyugati előképekre vezethető vissza. Beleértve a kívülről befelé forduló köpenyredőket is in extenso léteztek a francia miniatúrafestészetben; jó példa erre az 1390 körüli, feltehetően Jacquemart de Hesdin által Jean de Berry hercegnek készített hóráskönyvben látható Madonna és gyermeke-ábrázolás (30. kép). 24 Feltételezhetjük, hogy ilyen jellegű, nyugati eredetű mintákat vándorló segédek „importálhattak", és ezek a cseh művészeti környezetben, amely a Metteni Biblia rajzolóját is nyilvánvalóan formálta, olyan átalakuláson mentek keresztül, amilyet a tollal készített biblia-illusztrációk sora, illetve a budapesti rajz is mutat. Amint a példákból kitűnik, egyre több utalás szól Csehország mellett. Sem a feltételezett nyugati frankó-flamand eredetre, sem a rajz osztrák származásának igazolására nincs elegendő bizonyíték. Még inkább érvényes ez, amióta világossá vált a származása a cambridge-i Fogg Art Museum két kisméretű, az Angyali üdvözlet szereplőinek fejecskéit ábrázoló, sokáig franko-flamand eredetűnek tartott rajzának (31. és 32. kép), illetve az osztrák művészet által több alkalommal „visszaigényelt" Bécsi Mintakönyvnek (33. és 34. kép); mindkettőt koronatanúnak tekintették a kölni vagy osztrák proveniencia védelmezői. Egy nemrégiben publikált, az Angyali üdvözlet Mária-fejét ábrázoló fejtanulmány alapján (36. kép, Amerikai Egyesült Államok, magángyűjtemény), mindkét emlék a cseh művészethez köthető. 25 A pergamenre festett Mária-fejecske mestere nyilvánvalóan a cseh miniatúrafestészet ugyanazon modelljeiből merített, mint amelyek a Clevelandben őrzött cseh antifonárium egy lapján látható iniciálé Jézus születése jelenetéhez (35. kép) is alapul szolgáltak. 26 A Mária-fej ezenkívül a Metteni Bibliához (37. és 38. kép), valamint annak előképi köréhez is köthető. A clevelandi miniatúra segítségével az új amerikai rajzot annak a prágai műhelynek tulajdoníthatjuk, ahonnan az 1409-ben keletkezett Hasenburgmissale is származik. Az így nyert új összefüggések alapján első alkalommal jutunk konkrét ismérvekhez a Bécsi Mintakönyv és a Fogg-gyűjtemény rajzai, ezek nyomán pedig a budapesti Szent Margit csehországi, prágai lokalizálásához. Ma még nemigen adhatunk választ arra a kérdésre, hogy vajon a Szent Margit-lâp a prágai udvari művészethez köthető, vagy pedig olyan cseh mester munkája, aki az 1409től egyre inkább fokozódó valláspolitikai zavargások miatt elhagyta Prágát és Csehországot, 27 és a szomszédos sziléziai, osztrák vagy bajor-frank területre vándorolt. 2 *