Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)
ANNUAL REPORT 2004 - A 2004. ÉV - PERMANENT EXHIBITIONS - ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK - A Régi Képtár új állandó kiállítása
Az első, XXVI. számú teremben a századelő főként flamand és itáliai forrásokból táplálkozó festői törekvéseinek változatos képe fogadja a látogatót. A haarlemi iskola vezető mesterei közül Comelis van Haarlem müvei mutatják a mester útját a manierista formaképzéstől a klasszicista felfogásig. Mitológiai témában még az utrechti Joachim Wtewael kis remekmüve jelzi az olasz orientációt. Az utrechti caravaggisták közül csak Jan Bylert van két művével képviselve, a Szakállas férfi gyöngysorral most vált csak kiállításra méltóvá. Wouter Crabeth és az alig ismert Matthius Meyvogel egy-egy festményével, valamint Hendrik Bloemaert Olvasó öreg férfijével azért ennek a csoportnak a produkciója is felvillantható, mint az itáliai hatás markáns megnyilvánulása. Az italianizáló tájfestők első generációját Comelis van Poelenburgh reprezentálja, és itt állítottuk ki későbbi követői néhány képét is. A tájképek több típusánál nyilvánvalóak a flamand gyökerek: Roeland Savery és Alexander Keirincx a déli tartományokból települt át, nem különben a tengerkép festő Jan Porcellis. De flamand előzményekre nyúlik vissza az architektúra-festészet is, melynek kiemelkedő jelentőségű példája Bartholomeus van Bassen nagy templom-enteriőrje Orániai Vilmos síremlékével 1620ból. Antwerpenből érkezett Haarlembe Frans Hals családja is, hogy aztán a holland portréfestészet első nagy géniuszát adja, akinek 1634-ből való Férfiképmása a legkésőbbi arckép ebben a teremben. A portré-műfaj további képviselői a delfti Michiel van Mierevelt egy korai, 1601-ből származó Idős férfi arcképpel festménye, Amszterdamból pedig Thomas de Keyser és Eliasz. Pickenoy teljesítményének egy-egy csúcsát jelzik a kiállított darabok. A holland zsánerkép születésének lehetünk tanúi Willem Buytewech és a nyomdokán haladó Dirck Hals képeit szemlélve. A csendéletfestés kezdetein megint az antwerpeni befolyás érezhető, Jan Davidsz. de Heem személyében pedig, akitől az ismert gyümölcs-csendéleten kívül egy korai, 1629-es, eddig méltatlanul mellőzött nagyobb asztali csendélet is látható, Utrecht, Leiden, Haarlem és Amsterdam műhelyeinek tudása ötvöződik egyéni és messzeható festői stílussá. A XXVII. számú teremben az egységesebbé váló nemzeti stílus érvényesülését látjuk a hazai táj ábrázolásában, ami Jan van Goyen tevékenységének és széleskörű hatásának volt köszönhető. Számos követője közül említsük csak Anthony van der Croos, Frans Maerten van der Hülst, Abraham van Beyeren és Jan Coelenbier nevét. De korai korszakában Van Goyen hatása alá került Salomon van Ruysdael is, akinek a gyűjteményben őrzött tíz müve közül talán éppen ezek az 1631-ben és 1644-ben készült tájképei a legkvalitásosabbak. Haarlem mellett Leiden, Hága, Amszterdam és Dordrecht is fontos festőműhelyekkel rendelkezett, de a helyi sajátságok mellett az egymásrahatás is megfigyelhető. Az életképfestésben a paraszti és a polgári zsáner élesen elkülönül, és kialakult kompozíciós típusok ismétlődnek Dirck Hals, Pieter Quast, Pieter Symonsz. Potter, Benjamin Cuyp tábláin. Igazi innovatív művészek Jan Miense Molenaer és az Ostade fivérek, Adriáén és Isaac voltak. A portréfestés további alakulását Frans Hals egy késői Férfiképmása és követői közül Johannes Cornelisz. Verspronck igen jó minőségű műve képviseli, a dordrechti Jacob Cuyp portré-párja által kísérve. Egy különös újdonság a gyűjtemény egyik legfinomabb női arcképének új meghatározása, mely az egykori Rembrandt, majd Paulus Moreelse címke után most Jan Miense Molenaer
