Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)
„Őexcellenciája Képtárának legfőbb büszkesége." Carpio VII. márkijának Correggiója
mondtuk, azokban a napokban már Rómából való távozásának előkészületeivel foglalkozott, jóllehet egészségi állapota annyira megromlott, hogy már az életéért kellett aggódni. 7 A márki római leltárában immár tizenkét mű címe mellett szerepelt Correggio neve: néhány közülük magának Correggiónak, mások az iskolájának tulajdonítva, rajtuk kívül ott volt még a mester eredeti képeiről készült három másolat Annibale Carraccitól és kettő Federico Barroccitól. 8 Correggio müveként jegyezték be a híres Csupros Madonna című képet, 9 és a pármai bencések templomába szánt két festmény első változatát, a Szent Piacidus és Flavia vértanúságát, valamint a Keresztlevételt} 0 Mindez az Itáliában tartózkodó márki megkülönböztetett érdeklődését tanúsítja Correggio művészete iránt. Gyűjteményének abban a korábbi leltárában, amely 1677-es Itáliába települése előtt készült, csak egy „Corezo"-nak tulajdonított kép szerepelt a híres Cupido neveltetésén kívül, egy bizonyos Kleopátra gyermekkel, 11 amit még apja, don Luis de Haro gyűjteményéből örökölt, aki azt I. Károly angol király gyűjteményének nevezetes árverésén szerezte meg. Őexcellenciájának Correggio művészete iránt Rómában támadt érdeklődése mindenek előtt Sebastiano Restához (1635-1714) fűződő kapcsolatával magyarázható. 12 Resta milánói 7 „A katolikus követet kedden este baleset érte, ami kiújította az egészsége miatti félelmeket. Később visszatért korábbi állapota, folytatódott szokásos hideglelése. Reméli, hogy a levegőváltozás minél hamarabb megszabadítja betegségétől. Elhatározta ugyanis, hogy november közepén már elindul Nápolyba." (ibid., f. 356r). x Correggio az 522,531,532,548,997, 1007, 1021, 1117, 1119, 1120, 1123 és 1134, Annibale Carracci az 118, 1121 és 1122, Barocci a 468 és 756. tételszámok alatt szerepel. 9 „548. Egy kép, amely a Pihenő Szent Családot angyaloktól körülvéve ábrázolja, és Madonna ivóedénnyel néven vált híressé. Correggio kezétől való, kb. 8 x 6 arasz méretű, faragott és egészében aranyozott keretben. Kétajtós ébenfadobozba van zárva, becsértéke 2000 scudo." (ACAM, C a 302-4, f. 156) Az eredeti müvet (218 x 137 cm) Correggio a pármai San Sepolcro templom számára készítette. Egy másolata a madridi Pradóban található, ltsz. 115. Vö. Gould 1976 (2. j.), 163-165. 10 „531/532. Két összetartozó kép, az egyiken Szent Piacidus és egy szüzlány vértanúsága más szentekkel, a másikon Krisztus urunk levétele a keresztről. Fára festett képek, amelyeket Correggio első változatokként készített a bencések pármai templomának szánt két nagy képhez. 2x1 Vi arasz méretűek, faragott díszekkel ékes, aranyozott ébenfakeretben. A két kép együttes becsértéke 2000 scudo". (ACAM, C a 302-4, f. 83v) Az említett müvek, amelyek Correggio leghíresebb alkotásai közé tartoztak, a pármai San Giovanni Evangélista templom Del Bono kápolnája számára készültek. Vasari, Borghini, Scanneiii, Scaramuccia és Barri egyaránt említi őket. Különösen nagy becsben tartotta őket az oratoriánus Sebastiano Resta, akinek minden valószínűség szerint szerepe volt megszerzésükben. Léteznek azonban vászonra festett másolatai is, például a madridi Pradóban, ltsz. 117 és 118, amelyek Carlo Maratta gyűjteményéből származnak, lásd Gould 1976 (2. j.), 265-267. 11 Correggio festészetének jelenlétéről a 17. századi spanyol gyűjteményekben lásd S. Salort, Un cuadro falso de Correggio para al X Almirante de Castilla. Noticias sobre algunas obras del maestro italiano en las collecciones madrilenas del siglo XVII, in Academia de Espana, Roma 2001, 78-81. 12 Sebastiano Resta atyáról mindenek előtt lásd S. Popham, Sebastiano Resta and his Collections, Old Master Drawings 11 (1937), 1-19; A. Paredi, Sebastiano Resta collezionista, in / disegni del Codice Resta, Milano 1976, 1-12; M. Dunn, Father Sebastiano Resta and the Final Phase of the Decoration of S. Maria in Vallicella, The Art Bulletin 64 (1982), 601-622; S. Prosperi Valenti Rodinó-G. Fusconi, Una aggiunta a Sebastiano Resta collezionista. II piccolo preliminare al gran teatro pittorico, Prospettiva 33-36 (1983-1984), 237-256; G. Warwick, The arts of collecting. Padre Sebastiano Resta and the Market for drawings in early modern Europe, Cambridge 2000.