Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)

„Őexcellenciája Képtárának legfőbb büszkesége." Carpio VII. márkijának Correggiója

Pancrazio szomszédságában levő Palazzo della Vignában, amelyet don Gaspar követségének utolsó éveiben használt. A leltározás Giuseppe Pinacci (1642-1718) sienai festő közreműködésével folyt, aki a márki szolgálatában állt, és a minden nagyobb gyűjteményben nélkülözhetetlen szerepkörben, „művészeti tanácsadóként", „festészeti szakértőként" működött. Noha itt nincs rá hely, hogy a márki gyűjteményének színvonalát és a sienai festő attribúcióinak megbízhatóságát elemezzük, annyit azért el kell mondanunk, hogy bár a festmények között számos másolatot találunk,

3 voltak kimagaslóan jelentős müvek is, például az, amelyet most dokumentumok tükrében mutatunk be, és amely a római leltárban ezzel a leírással szerepel: „1134. Egy további kép, Correggio Madonnája, amint szoptatás közben nézi Gyermekét; a Gyermek elveszi száját az anyamellről, hogy a neki áhítattal hódoló Szent Jánost nézze. Aki nem látja, nem figyeli meg a mozdulatok báját, a színek lágyságát és a formák plasztikus erejét, fel nem foghatja, nem tudhatja, utolsó korszakában a tökéletesség mely fokára jutott el Correggio. Ez volt Rómában a leghíresebb táblakép, amely számos viszontagságon ment keresztül, és ez volt Őexcellenciája képtárának legértékesebb szerzeménye és legfőbb büszkesége. Mindig nehéz dolga lesz annak, akinek értékelnie kell, hiszen a kép értéke nem nagy méretében, hanem a mester isteni ecsetjétől származó többi nagyszerű művel azonos kiválóságában rejlik. Mérete 3x2/2 arasz, kerete aranyozott, becsült értéke 4000 scudo."

4 Correggio Szoptató Madonnájáról van szó, egyik nevezetes művéről, amelyet a márki néhány hónappal azelőtt szerzett meg, hogy a római követséget elhagyta és elfoglalta posztját az alkirályságban. Dokumentált, hogy a festményt és egy Annibale Carraccinak tulajdonított Mária mennybevételét 1682. október 30-án szerezte meg Muzio Orsinitól,

5 egy olyan pillanatban tehát, amikor számos ingósága már útban volt Nápoly felé.

6 A két képet ezért találjuk a római leltár utolsó tételei között az 1133-as és az 1134-es számon. Amint látni fogjuk, megszerzésük nem minden nehézség nélkül valósult meg, és olyan feltételekkel, amelyek megváltoztathatták volna a képek későbbi sorsát. A megvételre a márki bizalmi jegyzője, a már említett Giacomo Antonio Redonteij jelenlétében került sor, lebonyolítója pedig Carpio római ügynöke, Giuseppe Paolucci apát volt, „a nagyságos és kegyelmes Don Gaspar de Haro y Guzman, Carpio márkija, Nápoly alkirálya" képviseletében, aki, mint 3 A tanulmány, amelyben ezzel a témával foglalkozom: L. de Frutos Sastre, Noticias sobre la história de una dispersion: el Altar de Pórfido del VII marqués del Carpio y un lote de pinturas, in Ricerche sut '600 napoletano 2003-2004, Napoli 2004, 60-84. 4 Archivio della Casa di Alba Madrid (a továbbiakban ACAM), C

a 302-4, f. 156. A teljes dokumentációt közli M. B. Burke-P. Cherry, Collections of Paintings in Madrid 1601-1755, California 1997. 5 „1133. Egy kép, amely Mária mennybevételét ábrázolja dicsfényben, az apostolokkal a sírnál, 4x6 arasz méretű. Nagyszerű az ecsetkezelés, gazdag képzelet mutatkozik meg a testtartásokban, nagy kifejezőerő az érzelmekben, remek a fények és árnyak elosztása, nagyszerűek a körvonalak. Elég annyit mondani, hogy Annibale Carracci festette, vetélkedve Veronese elevenségével, Tintoretto bravúrjával, egészséges stílusban, friss és erőteljes színekkel és magasztos szimmetriával. A jó ízlésű szakértők véleménye szerint 800 scudót ér a mü."(ACAM C

a 302-4, f. 156). 6 1682. október 9-én Carpio „már tengeren útnak indította szekereit, képeit és más berendezési tárgyait". (Archivio Segreto Vaticano [a továbbiakban ASV], Segretaria di Stato, Avvisi, t. 46, f. 348v.).