Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 100. (Budapest, 2004)

„La gigantesque horreur de l'ombre Herculéenne" Járulékos festésű vörösalakos vázák Apuliában

vetette a Vörös Hattyú-Csoport tárgyalásában, hogy a festés stílusa alapján esetleg más formájú vázákkal is ki lehet bővíteni a csoportot.

32 Ugyanebbe az irányba vezet Panayides feltevése, hogy a berni egyetemi gyűjtemény egy ritka típusú oinochoéját

33 a rajta látható bagoly rajza alapján a Hanau-Csoportba lehet sorolni.

34 Ez még megerősítésre szorul, de vitathatatlanul ide tartozik néhány korinthosi típusú skyphos a fentiekkel azonos díszítéssel.

35 A csoport-képzésnél tehát a vázaforma és a díszítő motívumok mellett a korábbinál nagyobb figyelmet érdemes fordítani a festés stílusára. A dél-itáliai járulékos díszítésű vázák csoportjainak kereteit más irányban is lehet tágítani. A Jan Sixről elnevezett járulékos festésmód Athénban a 6. század utolsó negyedében jelent meg.

36 Rövid virágzása során ismert művelői soha nem használták kizárólagosan, túlnyomórészt a feketealakos vázák díszítői közül kerültek ki. A technika a 4. század közepe táján a campaniai és főleg paestumi műhelyekben is feltűnt, de alkalmazói - a csaknem két évszázadon át virágzó etruriai gyakorlattal ellentétben - itt sem kizárólag erre specializált mesterek, hanem a vörösalakos vázafestészet ismert keramográfusai voltak.

37 Joggal lehet arra gondolni, hogy ez a jelenség apuliai-lucaniai műhelyekben sem volt ismeretlen. Erre vonatkozó rendszeres elemzések híján elég itt mintegy bevezetésképpen néhány vörösalakos technikával díszített miniatűr bolsal csészére utalni, amelyek a HanauCsoportba, vagy legalábbis vele egy műhelybe sorolhatók, nem díszítésük -egyébként széltében elterjedt- ikonográfiája, hanem festésük stílusa alapján (18. kép).

38 Viszonyuk a csoporthoz mindenesetre még további pontosítást igényel. Egy másik lehetőségre figyelmeztet a budapesti kylixéhez stílusában közelálló feketealakos váza tondója (15. kép). A Pagenstecher-lékythosok monografikus feldolgozásának meggyőző eredménye, hogy feketealakos figuráikon ismert campaniai, paestumi és szicíliai vörösalakos vázafestők kezét lehet azonosítani.

39 32 Beazely: i.m. 1947 (10. j.), 224, egy oxfordi chousról. Elég itt egy további példára utalni: Giorgi et al.: i.m. 1988 (5. j.), vol. I, tav. 116, fig. 228-230. 33 A formáról a járulékos festésű apuliai kerámiában De Juliis: i.m. 2002 (11. j.), 141-142. 34 Panayides: i.m. 1987 (13. j.), 13 és Taf. 3. 35 Pl. Bari 6857; Brindisi, Museo Archeologico Provinciale, Ceglie Messapica-ból, képe a teljes sírleletben Messapica Ceglie. A cura di Cocchiaro, A. - Cannarile, R. Ceglie Messapica 1998, 32, fig. 24. 36 Áttekintés attikai történetéről: Haspels, C. H. E.: Muse 3 (1969), 24-26; kiegészítések Six úttörő listájához: Burnett Grossman, J.: Greek Vases in the J. Paul Getty Museum 5 (1991), 20-24. 37 Lásd legutóbb összefoglalóan Trendall, A. D.: The Red-Figured Vases of Paestum. Roma 1987, 364-385. 38 PI. CVA Tübingen 7, Taf. 19, 3-6; Paris, Louvre ED 4959; további példányok Tarantóban és Lucerában; miniatűr skyphos: CVA Lecce 2, IV D r, tav. 56, 7. Nem sorolható a csoportba, de aligha független tőle egy Laterzában előkerült miniatűr bolsal csésze: DeH'Aglio, A. - Lippolis, E.: Catalogo del Museo Nazionale Archeologico di Taranto. Vol. II. 1. Taranto s.a., 139, 52.54. 39 Hurschmann, R.: Die Pagenstecher-Lekythoi. Berlin 1997, és már előbb, id., Jdl 103 (1988), 3966.