Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 100. (Budapest, 2004)

„La gigantesque horreur de l'ombre Herculéenne" Járulékos festésű vörösalakos vázák Apuliában

Elképzelhető, hogy a járulékos vörössel díszített vázák köre ebben az irányban is kiszélesíthető,

40 aminthogy a vázaformákra vonatkozólag sem szabad áthághatatlannak tekinteni a Beazley könyvének írásakor még érvényeseknek tűnt korlátokat. De nemcsak az eddig felismert csoportok határai tágíthatok. A járulékos festésű „apuliai" vázák tárgyalásánál már Beazley jó néhány olyan darabot említett, amely stílusa alapján nem, vagy csak bizonytalanul kapcsolható a fenti csoportokhoz. Ezeknek a száma azóta érdekes darabok sorával gyarapodott. Közéjük tartozik a Szépművészeti Múzeum egy nemrég szerzett III. típusú miniatűr kancsója is (19. kép).

41 Mind az edényformának (chous), mind járulékos festéssel való díszítésének megvannak az athéni előzményei,

42 bár az itáliai példányokat legalább fél évszázad választja el az attikaiaktól. A miniatűr vázát díszítő futó férfialak ezúttal közvetlenebb módon kapcsolódik ahhoz a kultúrához, amelyben létrejött, mint az eddig tárgyalt csoportok díszítésének vezérmotívumai, akár a vízimadár, akár az olajágaktól keretezett bagoly, akár a Xenon-Csoport növényi vagy geometrikus mintái, bár az adott csoportokon kívüli széleskörű elterjedtségük alapján ezeknek is - még feltárásra váró - konkrét jelentésük lehetett.

43 A budapesti chous phallikus alakja telt formáival, groteszk arcvonásaival az italióta vörösalakos vázafestészet valamennyi műhelyéből ismert phlyax-vázáknak, a helyi komédiajátszás jellegzetes műfajának szereplőire és azokkal összekapcsolható vázaképek alakjaira emlékeztet,

44 de a járulékos vörössel díszített vázák közt sem áll magában. Rendkívül közel áll hozzá stílusában egy Saint-Valentin kantharos háromalakos csoportja (20. kép), amelyet publikációja, ha csak kérdőjelesen is, komédia-jelenetnek értelmezett.

45 A két vázakép kis jel, amely az egész fentebb tárgyalt járulékos vörös díszítésű produkció jelentőségére utal. Elkülöníti ezt a produkciót említett campaniaipaestumi rokonaitól a bekarcolt tagolás teljes hiánya, ami egy autonóm ízlés-vonás létezéséről tanúskodik. Ennek érvényessége földrajzilag is jól körülhatárolható, és nem hozható szorosabb összefüggésbe etnikai tényezőkkel: elenyésző kivételekkel Dauniára, Peucetiára, Messapiára és Lucania Apuliával határos keleti szélére terjed ki.

46 A kiindulási pontnak tekinthető Metaponto mellett ezen a területen lehet 4,1 Schmidt, M.: CVA Heidelberg!, ad Taf. 89, 3-4. 41 Ltsz. 99.4.A, magassága: 7,6 cm. 42 Lásd elsősorban Green, J. R.: A series of added red-figure choes. AA (1970), 475-487; vö. De Juliis: i.m. 2002 (11. j.), 139. 43 Szemben Schauenburg véleményével (RM 92 [1985], 63), aki szerint a baglyok Dél-Itáliában jelentés nélküli díszítő motívumok. Vö. pl. Green, J. R.: in Festschrift N. Himmelmann. Mainz 1989, 221-226. 44 Lásd pl. Trendall, A. D.: Phlyax Vases. 2nd ed. London 1967, pl. 12 b-c, vagy egy berlini csészét: Weege, E: Der Tanz in der Antike. Halle 1926, 121, Abb. 171. Vö. még egy kylix tondó-figuráját Bariban, Rogate Uglietti, M. C.: NotMilano 19-20 (1977), 77 és tav. 54. 45 Münzen und Medaillen AG, Sonderliste U, Basel 1984, 40-41, Nr. 63. 46 Lásd az elterjedés térképét, De Juliis: i.m. 2002 (11. j.), 187, amely Messapiában még legalább Ceglie Messapica-val (fent 35. j.) és Oriával (Maruggi, G. A.: Oria. Pagine di scavo. Oria Cat. 1993, 27, a 13. sír anyagában) egészíthető ki.