Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 97. (Budapest, 2002)

FLAVA THALIA: egy kép és egy Janus Pannonius vers

vei nem találkozott. A következőkben ennek az egyetlen versrészletnek az értelmezésére teszek kísérletet. A kilenc múzsa között, ha éppen kilencen voltak, amint az ismeretes, szigorú munkamegosztás volt. A kinek-kinek jól körülhatárolt hatásköre, tevékenységi területe tiszteletben tartatott, egymás territóriumába nem léptek át. Az irodalomban ismereteink csak innen származnak - e meghatározott szerepkörben lépnek fel. Minden iskolás megtanulta Janus idejében a Catónak tulajdonított Múzsákról szóló tankölteményt. Ebben a Thaliára vonatkozó sor így szól: „Carmina lascivo gaudet sermone Thalia."

3 Ez a későkori szöveg természetesen korai mintákra támaszkodik. Thaliát „lascivának" azért nevezik, mert ő volt a vígjáték és a „komolytalan" költészet múzsája. így például Janus gyakran utánzott mintájánál, Martialisnál róla, mint az epigramma múzsájáról ezt találjuk: „Inter carmina sanctiora si quis lascivae fuerit locus Thaliae."

4 Mivel Thalia múzsa a pajzán versek ihletője, ezért ő az ifjú költők pártfogója. Janus kortársa, költőtársa, Tito Strozzi is rá hivatkozik: „Quicquid id est, lusi iuvenilia, si qua est, serviat hinc magno nostra Thalia duci."

5 Azért is idéztem ezt a versrészietet, mert a „lasciva" Thalia jelzője általában még a „mea" vagy „nostra". Van is ebben valami cinkos kötődés a pajzán ifjú, vagy nem is olyan ifjú költők esetében a könnyű műfaj múzsájához. Ahhoz a múzsához, akit ezért vallhatott magáénak éppenhogy költővé válásának küszöbén Janus is. Csak azt nem tudjuk, hogy ugyan milyen példa nyomán akaszthatta múzsájára a szőke (flava) jelzőt. Az ókori példákat idézve még egyet léphetünk vissza, mégpedig a görögökhöz. A c^xvOóc-szal gyakran jelöltek fiatal, szép férfit. A nem öregedő, apollói külső, vagy egyenesen a szőke fürtök a költő külső ismertető jegyei voltak. így értendők Janus egy későbbi, a költészetnek búcsút mondó versének sorai: „Iam satis est, depono lyram, depono coronam, ac flavis hederas detraho temporibus."

6 Ha nagyon erőltetjük, leginkább még innen volna magyarázható, hogy a múzsákat vezető Apollón szőkesége valahogy áttündöklik az ő köréhez tartozó pajzán Thaliára. Csak éppen ókori tanúságtévőt nem találunk erre. Az ifjú Janustól pedig ilyen áttételes hivatkozást aligha várhatunk. Költői fejlődésének alapvető változását bejelentő versében pedig különösen nem rugaszkodhatott el attól a mintát és mércét jelentő világtól, amelybe a múzsa épphogy besegítette. Poetae Latini Minores (ed. Baehrens, Aemüius), Lipsiae 1880-81. III. 36. 4 VII 17, 3-4. 5 Eroticon IV. 23. 6 ElXXX, 7-8. (l.j.)