Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)

Társadalmi és művészeti identitás miniatúrákkal díszített velencei okiratokban

A dogale lap felső sarkainak ,,non nobis domine non nobis ... gloria tibi soli" felirata a 115. zsoltárt idézi, az alázat ily módon való bizonygatásának első öt szava korábban a Mauro Codussi által az 1480-as években Andrea Loredan di Nicolö da Santa Maria Formosa számára elkezdett nagyszabású Palazzóra volt felírva (Palazzo LoredanVendramin-Calergi), amelyet feltehetően 1509-re fejeztek be.

29 A területek egyéni trófeákká váltak a magasabb tisztségekért folyó nemesi küzdelemben, de az elért eredményeket Isten és az állam kegyelméből valónak és az ő dicsőségüket szolgálónak tekintették. Az 1578-as, Brescia capitanóx tisztségére vonatkozó com m iss ione (50. kép) sajátos bresciai vonatkozások helyett sokkal inkább a lepantói győzelemben gályaparancsnokként betöltött alapvető szerepéért ünnepelte Duodót, mivelhogy páncélzatban láttatja, amint átveszi a győzelmi pálmaágat, valószínűleg Szent Justinától, mert az ő ünnepén történt a győzelem.

30 A megbízásokra kapott összegyűjtött politikai „jópontok" a fiktív keretben vannak felsorolva: Udine, Bergamo és Korfu címerei mellett ugyanis az elfoglalt Padova és Brescia címerei is feltűnnek. Duodo páncélban jelenik meg, jelképes hajóval a háttérben. A kompozíció ismét, immár nagyon is Veronese stílusában, megelőzni látszik a Palazzo Ducale egyik festményét, Veronese A lepantói csata allegóriáját, kb. 1581 1582-ből, amelyen Sebastiano Venier dózse a Lepantónál betöltött vezető szerepéért részesül tiszteletben.

31 Ennek a miniatúrafestőnek számos más, újító lapja létezik, munkásságát egy másik tanulmányban fogom alaposabban áttekinteni. Csábító lenne egy ilyen kiváló és termékeny művész munkáját a 16. század végének leginkább elismert velencei miniatúrafestőjével, Giovanni Maria Bodovinóval kapcsolatba hozni, de mivel tőle egyetlen szignált vagy dokumentált mű sem maradt fent, azt javasolom, hogy az 1578-as Duodo miniatúra mesterét „Huntington Mesternek" nevezzük el.

32 29 McAndrew, J., Venetian Architecture of the Early Renaissance, Cambridge, Mass. 1980, 348-357. 30 San Marino, Huntington EL9 H13, 10. Dutschke, i. m. (27. j.) 25. Justina egy fenyőtobozt tart a kezében, ami nem a megszokott attribútuma. A kézirat többi részét Elspeth Yeo találta meg az Edinburgh University Library-ben, MS. La. III.795/2. A kötése 19. századi kemény pergamenből van (Jean Archibald közlése). 31 Pignatti, T. - Pedrocco, F., Veronese. Catalogo completo, Firenze 1991, 158. k. 32 Bodovino Cesare Vecellio általi méltatásához (1590) 1. 50. j. Francesco Di Manzano 1884-ben feljegyezte, hogy „Bodino o Bodovino Giovanni friulano" miniatúrafestő egy műve a Pascati család tulajdonában volt San Vito in Friuli-ban, IOHES M.a BUDOVIN.s F. IULIEN.S'F. MDLV felirattal, Cenni biografici dei letterati ed artisti Friuliani, Udine 1887, 38-39. Ez a mű a II. világháború után elveszett. Nem világos, hogy ez a művész, aki Friuliból valónak jelöli meg magát, ugyanaz a Giovanni Maria Bodovino-e, mert a velencei miniatúrafestő az apját Vazzolából származónak nevezi, amely város 1813-ig velencei uralom alatt volt, de a venetoi Treviso tartományba tartozott (1. 50. j.). A Duodo miniatúra egy időben készült Giorgio Colonna szignált müvével: Mariegola dei Calafati, 1577-1578 (Museo Civico Correr, IV, 214), de festője nem azonos Colonnával. Mindkét miniatúrafestő Veronese modorában dolgozott, de Justina arcának különösen babaszerű vonásai nem találhatók meg Colonna miniatúráin. Ennél jelentősebb az, hogy a Huntington miniatúra művésze következetesen egy jellegzetes pontozásos technikát használ, ellentétben Colonnával. Don Secondo Lancellotti hangsúlyozta, hogy Bodovino „Fu inventore della miniatúra granita, cioe punta di pennello, che riesce una facitura troppo esquisita, ed e come una quinta essenza della pittura." Későbbi kutatók megjegyezték, hogy nem Bodovino volt az első, aki a pontozásos technikát használta, viszont ő dolgozta ki szabályait, és továbbadta segédjének, Valerio Marianinak. Padre Don Secondo Lancelotti, L'hoggidi', ovvero gl'ingengi non inferiori a'passati. Venezia 1662, 2, 242; Zani, P, Enciclopedia metodica eritico-ragionata délie belle arti 4, Parma 1820, 283.