Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)

Imhotep bronzszobrának technikai elemzése, restaurálása és anyagvizsgálatának értékelése

Szembetűnik a két rész megmunkálásának minőségi különbsége. Amíg Imhotep alakja a lábtartó zsámollyal együtt gondosan elkészített, szépen cizellált, precízen illeszkedő nemesfém berakásokkal megmunkált mestermü, addig a szék és a talapzat meglehetősen elnagyolt, durva munkának látszik, hiányoznak róla azok a finom részletek, amelyek az ülő figurát jellemzik. Nyilvánvaló, hogy a két rész nem egy kéztől származik, sőt talán nem is egy műhelyből. Feltűnő, hogy a hát csak egy ponton, a lapocka magasságában támaszkodik a szék támlájának. A fenékrész nem simul a szék ülőlapjának öblébe, hanem csak annak kissé felmagasított oldalszélein nyugszik, középen viszont 3-5mm-nyi távolságban van az ülőlaptól. Az általános szobrászi gyakorlattal ellentétben a lábzsámoly sem fekszik fel a talapzatra, hanem csak előlapjának alsó élével érintkezik (6-7. kép). A lábzsámoly belsejéből kinyúló csap kapcsolja össze a testet és a talapzatot. A csap ferdén nyúlik ki a zsámolyból, kissé pontatlanul illeszkedik a függőlegesen kialakított csaplyukba. Imhotep fejére szorosan simuló sapkát visel. Ruhája a testen körbetekert lepel, elől jobbról balra átlapolva és a mell alatt szalagcsomóval összefogva. Az ilyen típusú öltözék mell alatti rögzítése kétféle megoldással történhetett: az egyik, amikor az anyag sarkait rögzítik behajtással a testre- tekerés után,

6 a másik, a szalaggal és annak csomózásával történő rögzítési mód. Mindkét típus előfordul késői kori Imhotep-ábrázolásokon.

7 A lepel maga hosszú négyszögletes anyag,

8 melyet körbetekertek a testen, a mell alatt szalaggal rögzítették, elől átlapolva nyitott volt (8-9. kép). Ez a viselet lehetőséget adott a könnyű, szabad mozgásra. A rögzítő szalagot kétféleképpen oldhatták meg: vagy a lepel szegélyének visszahajtásával kialakított „korc"-ban futott végig, vagy egyszerűen rávarrták a lepel két sarkára. A lepelnek azon szélét, amely elöl a végső rálapolást adta, általában díszítették: vagy a vetülék szálakból kialakított levarrt rojttal, vagy, a későbbi időszakban, zsinórokkal, esetleg más technikával. Bianchi szerint 9 a melltől a bokáig érő öltözék elején, a test középvonalában végigfutó rojt a „ szaita-szoknya" jellemzője, gyakori viselet a szaiszi korban a 26. dinasztia idején. Szob6 Bosse, K., Die Menschliche Figur in der Rundplastik der Ägyptischen Spätzeit von der XXI. bis zur XXX. Dynastie, Glückstadt und Hamburg 1936, 39, N° 88., pl. XIII. 7 Ld.: Daressy, G., Catalogue Général des antiquités égyptiennes du Musée du Caire, Nos. 38,00138.849: Statues du divinités, I-II. Le Caire 1905-1906, 18 és pl. IV: N° 38.047 (ezüst berakásos, a szaiszi korra datált darab); 19 és pl.V: N° 38.052 (arany és ezüst berakásos); valamint N° 38.053. Ezeken az Imhotep kisbronzokon az öltözék a mell alatt szalagcsomóra kötött, a N° 38.062 darabon „szaiszi" áthajtással rögzített. A ruhájuk (jobbról balra) körbetekert és elöl rojtozott, hasonlóan a szobrunkéhoz. 8 Lásd a szabásmintát Bothmer, B.V., ESLP, New York 1960 , 75-76: N° 63, a 27. dinasztiára datált, férfit ábrázoló szobortöredéken (i. m., fig.148, pl. 59), ahol a ruha elöl áthajtással rögzített, a tekerés iránya pedig balról jobbra van. Bothmer szerint a ruha eredete ugyan nem tisztázott, de használata feltehetően a 27. dinasztiával kezdődik. Ugyanitt lásd Dr. H. de Meulenaere ellenvéleményét, aki szerint e tekerés megjelenése nem bizonyíték a poszt-szaita datáláshoz. Hasonló szabásminta látható női ruha esetében: Vogelsang-Eastwood, G., Pharaonic Egyptian Clothing, Leiden ( 1993) 99, 7:2 k. A lepel átlagos mérete 300x 110 cm, de ez a viselő egyén méretétől függött, magasabb személy esetén a ruha hossza akár 120— 125 cm is lehetett. 9 Ld. Bianchi, R. S., The striding draped male figure of Ptolemaic Egypt, in Das ptolemäische Ägypten, Mainz 1978, 95-100. A Ptolemaiosz-korban ezt a „szaita szoknyát" papok és magánszemélyek is viselték.