Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 94. (Budapest, 2001)

Tarentumi votív terrakották: módszertani javaslatok

letlcn tehát, hogy az első nagy leletegyüttesek napvilágra jötte óta szakadatlanul ösztönzi a mind újabb interpretációs kísérleteket. Úgy tűnik azonban, hogy ebben a kérdésben a legutóbbi évek kutatásai sem tudtak megnyugtató megoldással szolgálni, sőt, mintha egyre távolabb kerülnénk a jelenség megértésének lehetőségétől.

6 A több mint egy évszázada folyó tarantói topográfiai kutatások szintézise azonban a közelmúltban lehetővé tette, hogy a symposiastés-tQrrakottáknak legalább jelentőségéről pontos képet alkossunk: tény, hogy az ilyen figurákból álló fogadalmi lerakatok a város legnagyobb szentélykörzetének (Fondo Giovinazzi) az egykori kultuszra utaló legfontosabb emlékét képezik; valószínű továbbá, hogy az itt folytatott kultusztevékenység mintegy mintája és kiindulópontja volt annak a rítusnak, amelyet az érintett századokban a város lakói újra és újra megismételtek szerte a nekropolisban, amire ma a temetkezések között szétszórtan fellelhető, ugyanezeket a fogadalmi ajándékokat tartalmazó bothroslerakatok utalnak.

7 A tarentumi műhelyek produkciójára visszamenő symposiastés szobrocskák elterjedése szinte kirajzolja Dél-Itália térképén a közvetlen tarentumi befolyás mindenkori kiterjedését,

8 és valószínű, hogy a nyugati görögség távolabb eső központjainak koroplasztikai repertoárjában is a-közvetett - tarentumi hatásnak volt köszönhető az ikonográfiái téma meghonosodása.

9 A tarentumi symposiastés-terrakottàk történeti és vallástörténeti jelentősége mellett azonban hasonlóan fontos gyártási központjuk művészettörténetére vonatkozó dokumenmm-értékük: a figurák olyan, két évszázadon át folyamatosan élő sorozatot alkotnak, amelyben a téma mindvégig azonos, a téma magvát képező, heverő férfialakot övező ikonográfiái elemek egy része változik,

10 más része feltűnő konzervativizmus6 Az interpretációk, valószínűleg helyesen, kezdettől fogva a túlvilág- és halottkulusz körében keresik a megoldást, hol a figura dionysikus jellegét hangsúlyozva, hol a .sivH/?o.s/o/7-téma héróikus-funerális jelentésére utalva; ehhez járul még, hogy az érett klasszikus kori tarentumi koroplasztikában megjelenik a lovas Dioskurosok ikonográfiái típusa is, amely részletmegoldásaiban számos ponton kapcsolódik a helyi symposiastés-tigíirákhoz. A korábbi interpretációs áramlatok bibliográfiáját ld. Herdejürgen 1971, 2629., Letta 1971, 66-67, 1

S8.j., Lippolis 1995, 51-53. 11. Herdejürgen, amellett, hogy a klasszikus korra a Dioskur-értelmezést látja a legkielégítőbbnek, lehetségesnek tartja, hogy a symposiastés-ügara jelentése koronként változott, így a korszakonként többféle tartalommal számoló interpretációt javasolja: Herdejürgen 1971, 29-33. Az eddigi legkevésbé meggyőző javaslatnak C. Iacobone megfejtési kísérlete látszik, aki a .vym/?os/a.s7év-figurákban az áldozatbemutatás után rituális lakomájukat fogyasztó /?o//.v-polgárok önábrázolását látja: Iacobone 1988, 167-169 (Ld. erről E. Lippolis alapos kritikáját: Lippolis 1995, 52.). 7 Lippolis /995, 45^8. N Hérakleiában: Lo Porto, F. G., Ricerchc archeologiche in Herakleia di Lucania, BdA 46 ( 1961) 133150; Metapontionban: Letta 1971, 61-105; Signore, G. M., Rilievi fittili con recumbente dal Ceramico di Metaponto, Studi di Antidata 9 ( 1996), 299-360. 9 Az ikonográfiái típus elterjedéséről Lokroiban és szubkolóniáiban. valamint Rhégionban: Letta 1971, 62; Szicíliában: Herdejürgen 1971, 5-6, 31-36.J. 10 Ilyenek elsősorban a férfialak kezében tartott attribútumok: rhytón, phialé, lant. kantharos, tojás, stb. (változásaikról vö. pl. Herdejürgen 1971, 1-25. passim); az archaikus stíluskorszak végén a kliné szélén, a symposiastés lábánál ülő nőalak jelenik meg, később a páros gyermek-alakkal egészülhet ki, vagy nőalak helyett egy második férfialak kapcsolódhat a kompozícióhoz [Iacobone 1988, C3 és C4 alcsoportok, 49. 71-87.); a kliné formája is változhat, mellette különféle lakoma-kellékek vagy akár kisméretű szolga-alak is megjelenhet (utóbbihoz pl. Mollard-Besques 1954, C.562; Higgins 1954, 173.

t., 1266.sz.); a Kr.e. 5. században symposiastés-alakok egy sorozata kliné helyett valamilyen állat (kakas, kos, ló) vagy fantasztikus lény (kentaur, triton) hátán fekszik [Iacobone 1988 C2 alcsoport, 49, 69-71); a klasszikus korban a háttérben megjelenhetnek heroikus attribútumok illetve lótejek.