Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)

Gótikus szoborok

kivétel nélkül, a festményeknek pedig jelentős részét a Szépművészeti Múzeumban helyezte letétbe. 1927-ben a Főrendiház tagja lett. A kezdetben hivatalos viszony közte és Petrovics Elek között az évek során barátsággá alakult. A család és a Múzeum harmonikus kapcsolatának köszönhető, hogy az értékes szoborgyüjtemény később sem szóródott szét, hanem az 192l-es, első állandó szoborkiállítás megnyitása óta folyamatosan a Szépművészeti Múzeumban láthatta azt a közönség. A letétek legtöbbjét a Múzeum az óta megvásárolta, vagy a gyűjtőtől ajándékba kapta. Back Bernát gyűjteményéhez hasonló jelentőségű Delmár Emil (1876-1959) kollekciója. Dr. Delmár Emil jogász és vállalkozó a magyar műgyűjtés történetében a művelt, zenei és irodalmi érzékkel, valamint tudományos igényességgel is rendelkező mecénás alakját testesíti meg. A katonai pályával való ifjúkori próbálkozása után tett távol-keleti utazása irányította figyelmét a régi művészet felé. Barátság fűzte a korszak kiemelkedő múzeumi szakembereihez, Csányi Károlyhoz, Radisics Jenőhöz és Petrovics Elekhez. Tanácsaik nyomán az egyik legjelentősebb budapesti magángyűjtemény állt össze Delmár Széchenyi utcai otthonában. Gyűjteményének legjelentősebb részét a szobrok alkották, köztük egy 15. század eleji, Firenzében készült, híressé vált, bronz Szt. Kristóf-figura, amely korábban a Marczibányi család tulajdonában volt (jelenleg Boston, Museum of Fine Arts). A Múzeumnak az 1921-ben megnyílt szoborkiállításra négy gótikus szobrot kölcsönzött. A gyűjtemény egyik részét 1939-ben Bemben mutatta be. A Svájcban őrzött középkori magyar emlékekről könyvet is írt. 1943-ban előbb Svájcba, majd Kubán keresztül az Egyesült Államokba emigrált. A háború alatt az amerikai légügyi hivatal felkérésére térképet készített a magyar műemlékekről, hogy a légitámadások megkímélhessék azokat. Azután is hazájáért dolgozott, és 1956-ig, a nemzeti félkelés leveretéséig a dolgok változásában, visszatérése lehetőségében reménykedett - írta róla barátja, Géber Antal. Magyarországon maradt gyűjteményét örököseitől 1984-ben vásárolta meg a Múzeum. Nem hagyhatók említés nélkül azok a művek sem, amelyek báró Kornfeld Móric (1882-1967) gyűjteményéből kerültek a Múzeumba. A csehországi származású Komfeldek az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés utáni években telepedtek le Magyarországon. Kornfeld Móric már Budapesten született, Lipcsében szerzett jogi diplomát, majd a Ganz-Danubius Villamossági Részvénytársaság vezérigazgatójaként dolgozott. 1918-ban iregi birtokára vonult vissza gazdálkodni, de a gazdaságpolitikai életben továbbra is részt vett; 1927-ben a genfi világgazdasági konferencián Magyarországot képviselte. Ugyanettől az évtől a Főrendiház tagja volt. A Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által 1922-ben létrehozott Országos Magyar Gyűjtemény egy etem munkájában is részt vállalt, többek között Kohner Adolf és Majovszky Pál társaságában. 1944-ig élt Magyarországon. Gyűjteményének kitűnő szobrait, amelyeknek művészettörténeti jelentősége Delmár Emil és Back Bernát szobraiéval vetekedett, az Iparművészeti Múzeum 1930-ban rendezett Egyházművészeti kiállítása mutatta be. Az itt kiállított műveket azonban csak leírásból és fényképekről ismerjük (többségük jelenleg a moszkvai Grabar Intézetben). Az egykori gyűjtemény töredékei - különös módon éppen azok a darabok, amelyek nem szerepeltek az 1930-as kiállításon - a Szépművészeti Múzeumba kerültek, és ma főként a gyűjtő gyermekeinek nagylelkűségéből - mint a Szoborgyűjtemény részét mutathatjuk be a közönségnek.