Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)

Gótikus szoborok

Gyűjteményünkben egy, a 14. században Nyugat-Európában elterjedt jellegzetes szobortípust képvisel az a márványból faragott, kis méretű Madonna, amelynek Mária alakja finoman tagolt, mérmüves trónuson ül és ruháját eredetileg drágaköves, ötvösmüvü bross díszítette. Megformálásával és előkelően finom stílusával a korabeli udvari művészet emlékeivel rokon (78. kép). Keresztelő Szent Jánosnak levágott fejét ábrázolja a gyűjtemény ikonográfiái szempontból is figyelemre méltó darabja. Az evangéliumi történetre utaló, alabástromból faragott dombormű a „Rimini mester"-nek nevezett, valószínűleg Dél-Németalföldön dolgozó szobrász alkotása. Több, azonos témájú domborművet ismerünk tőle. Főműve, amelyről nevét kapta, egy alabástrom oltár, amely Riminiből került jelenlegi őrzési helyérc, a frankfurti Liebieghausba. A Szoborgyüjtemény legismertebb, ugyanakkor a legtöbb vitát kiváltó gótikus alkotása a régebben „Amiens-i" Madonnának nevezett Szép Madonna, amely a 14-15. század fordulójának internacionális művészetéhez kapcsolódik. A vita készítésének helye és ideje körül folyt. Ma úgy tartjuk, hogy a Szép Madonnák sorában a legkésőbbi, 1430 körül készült emlékek közé tartozik. A 19-20. század fordulóján még Bécs közelében, egy kápolnában volt az az életnagyságú Madonna szobor, amely egy 15. század közepe körül készült szárnyasoltár szekrényében állhatott. Feltételezhetjük, hogy a szobrász - Hans Multscher követője valamelyik bécsi templom számára dolgozott. A dél-tiroli Brixenben ekkortájt működő Leonhard mestert festőként és szobrászként is számon tartja a művészettörténet. Szobrainak részletei, különösképpen a ruházat lapos formái nem a figurák térbeliségét, a testrészek helyzetét és mozdulatait érzékeltető szobrászi felfogásra vallanak, hanem sokkal inkább dekoratív, festői felületjátékként hatnak. A rongyos ruhájú, vállán aranyos köpenydarabot viselő koldus valamikor Szent Márton figurája mellett állhatott. Az antwerpeni oltárkészítő műhelyek a 15. század második felétől messzi tájakra exportálták alkotásaikat. Az oltárokat a könnyebb szállíthatóság kedvéért is kisebb darabokból építették össze. A Krisztus szenvedéstörténetének jeleneteit ábrázoló 152030 között készült domborművek egykor valószínűleg a lübecki Mária-templom egyik oltárát díszítették. Antwerpeni készítésüket a faragványokon elhelyezett, nyitott tenyeret ábrázoló városi ellenőrzőjegy bizonyítja. A Szoborgyűjtemény egyetlen teljes szárnyasoltára a dél-tiroli Hinterkirch temploma számára készült 1515 körül Kaufbeurenben működő Jörg Lederer szobrász műhelyében. Csak oromzatát egykor díszítő szobrok hiányoznak. Lederer a későgótikus szárnyasoltár-készítő művesek 1470 körül született utolsó generációjának jellegzetes tagja. Az ulmi Erhart-mühelyben tanult mester érett stílusának jegyeit mutatja a budapesti oltár, amelyet Back Bernát vásárolt meg 1909-ben, és hozott Ausztriából Magyarországra. Meghatározását és máig érvényes művészettörténeti értékelését Theodor Müller adta 1932-ben. VERŐ MÁRIA