Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)
Guillén Lombardo képmásai
Miután elárulta egy tettestársa, Lamportot újra elfogták. Fogsága szörnyű volt. Mégis, a testi és lelki kínzások, söt gyilkossági kísérletek ellenére, Lamport képes volt titokban írni, vízben feloldott gyertyakormot használva tintának, lepedőt, kötszert, cigarettapapírt papírnak. Nagyszerű zsoltárokat írt latinul és nem kevésbé nagyszerű, inkvizíció-ellenes szónoklatokat spanyolul, szinte örült megszállottsággal bizakodva, hogy az egész világgal megismertetheti müveit. Csakhogy, ellentétben Campanellával, aki hosszú fogság után végül kiszabadult és közzétette fogságban írt könyveit, Lamportot az inkvizítorok vérpadra hurcolták, műveit pedig gondosan zár alá helyezték. Lamport hírneve mégis túlélte halálát. Titokban szájról szájra járó története átvészelte az évszázadokat. Az elnyomottak legendás védelmezőjévé vált, aki földalatti tevékenységet fejtett ki és gúnyt űzött az inkvizícióból. A 19. század második felében a Mexikó Dumas-jának nevezett regényíró, Antonio Riva Palacios megtalálta a per dokumentumait és Lamport írásait, és történetéről híres regényt írt Memóriás de un impostor címmel. Ebben Lamportot mint kettős életet élő hőst írja le, aki nappal udvaronc és szoknyavadász, éjjel meg a mexikói obszkurantizmus ellen konspirál egy titkos társaság, az Uránia szekta tagjaival együtt, amely támadja a vallást, Kopernikuszt és Galileit pedig dicsőíti. A század eleji Mexikóban gyakran beszéltek Lamportról úgy, mint a nemzeti függetlenség úttörő harcosáról. Később, a forradalom kitörésével hősi alakja feledésbe merült. Guillén Lombardo de Guzmán, akit a források „középtermetűnek, vörös szakállasnak, de gesztenyebarna hajúnak" írnak le, a madridi Szent Izidor Kollégiumban volt Della Faille tanítványa, és feltehetőleg Antwerpenben került kapcsolatba a pap tekintélyes családjával, mégpedig egy másik jezsuita közvetítésével, aki követte az Infáns seregét és szintén Guillén Lombardo mestere volt: ez a jezsuita, a matematikus kollégája a Szent Izidor Kollégiumban nem más, mint Francesco Antonio Camassa. A Della Faille család kapcsolatban állt Van Dyckkal, aki Jcan-Charles-én kívül elkészítette egy rokona, nevezetesen Alexander képmását is, aki a város titkára és tanácsnoka lett (Musée des Beaux Arts, Brüsszel). Valószínű, hogy Guillén Lombardo a nördlingeni győzelem és a folyamatban lévő ünnepségek alkalmából érezte szükségét annak, hogy méltó módon örökíttesse meg a város legnevesebb értelmiségijét, akit az udvarnál Juan infáns gyámjának szemeltek ki. A festmény Della Faille-t dicsőítette volna, de a jezsuita rendet is, amely a spanyol királyi háznál épp akkor fénykorát élte. E dicsőítő célra mi lett volna alkalmasabb, mint egy akkoriban mindenki által ismert tehetséges tanítványt úgy ábrázolni, amint éppen a mester előtt tiszteleg? A terv a vázlat stádiumában maradt, talán, mert a kép ára túl magas volt: Van Dyck híres volt borsos árairól, amelyek még a költekezéshez szokott fejedelmeket és királyokat is zavarba ejtették. 10 Ugyanakkor lehetséges, hogy a festmény kivitelezésére csupán azért nem került sor, mert a festő 1635 első hónapjaiban Angliába indult. Miután meghiúsult az az elképzelése, hogy egy nagyméretű és többalakos festményen Van Dyckkal örökíttesse meg magát, Lombardo beérte egy kevésbé költséges, szokásos méretű, mellalakos képmás tervével, és Rubenshez fordult. A nagyhatalmú 10 Van Dyck és Rubens árairól, valamint a művészi tevékenységükkel összefüggő gazdasági és társadalmi kérdésekről lásd Filipczak, Z. Z., Picturing Art in Antwerp, 1550-1700, Princeton 1987, 78-97'.
