Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)
„Les Adieux". A Siracusa-festő oszlopkratérja
mintegy két és félszáz oszlopkratérból egyelőre mintegy tízet lehet biztosan helyi leletként számon tartani; 74 ezeknek egyike a Siracusa-festő budapesti vázája. Igaz, hogy Vulciban, az attikai vázák Athénon kívüli fő lelőhelyén teljesen hiányzanak az 5. század első felében készült athéni vörösalakos oszlopkratérok, 73 ennek azonban a fentebb említett általános mellett speciális oka is lehetett. Itt működött ugyanis a Praxias-csoportnak közvetlenül a Micali-festőéhez kapcsolódó műhelye, amelyben a vörösalakos technikával nehezen barátkozó etruszk mesterek ál-vörösalakos, ún. Sixtechnikával díszített vázákat készítettek. Az új athéni divatot a műhelyben hamar észlelték. Erről a 490-460 körüli évekből eddig ismertté vált mintegy 15 oszlopkratér tanúskodik, amely nemcsak a vázaképek stílusában igyekezett Athén tanítványa lenni, hanem a vázák ornamentális díszítésében pontosan másolta is az erre, mint láttuk, feketealakos technikát használó importált athéni példányokat (14-15. kép). 76 A Praxiaskratérok elsősorban, de nem kizárólag vulcii igényeket szolgáltak; legalább egy közülük caerei sírból került elő. 77 Ez a tény figyelmeztet arra, hogy a budapesti váza értelmezésénél egy további motívum is felmerülhet, szerves kapcsolatban a kráterhoz kötődő ideológia említett etruriai megváltozásával. A koraklasszikus kori athéni kráterok itáliai importjának, az általános tendenciának megfelelően, már nem Etruria volt a fő célpontja, hanem Spina mellett Magna Graecia és Szicília gazdag görög városai és területük, kisebb mértékben pedig Campania. Angela Pontrandolfo hívta fel a figyelmet arra, hogy ezeken a területeken az 5. században a figurális díszítésű kráterok Athénban ismeretlen funkciót kaptak: a gazdagabb sírokban a halott hamvait őrző ossuariumok lettek. 78 Úgy tűnik, mindeddig nem vizsgálták meg rendszeresen, mennyiben érvényes ez Etruriára is, de legalább egy hiteles ásatásból származó példája van annak, hogy importált athéni oszlopkratért ossuariumként használtak, éppen Cerveteriben. 79 Az eddig ismert anyag alapján tehát az 5. század második negyedében - csak az ismert adatokra korlátozva a megállapítás érvényességét - az Athénból importált oszlopkratéroknak itt végső rendeltetésük szerint két fő funkciójuk lehetett: fogadalmi áldozatként szentélybe kerülhettek, mint a Pyrgiben talált példányok, vagy sírba téve, akár ossuariumként, akár nem, a Praxiaskratérhoz hasonlóan a halottat kísérték utolsó útjára, mint a Siracusa-festő vázája és a szentélyen kívül előkerült többi kortársa, valamennyi hiteles ásatásból. Természetesen 74 Beazley, ARV 2 , 543,42; 569,47; Passi Pitcher. L., in Gli Etruschi e Cerveteri, i.m. (71 j.) 198-199, 20.sz.; Paribeni, E., in Pyrgi I (NSc 1970, II Suppl.) 250 és 176.k.,4. és 6.sz.; 462-463, 368.L, 14. és 15. sz. Talán ide tartozik két töredékes példány: MonAnt 42 (1955) 652.1 (ltsz. 49319) és 662,1.192,2 (ltsz. 49279). 75 Beazley, ARV 2 , csak néhány kehelykratért említ: 601,20; 633,6. 76 New York, Metropolitan Museum of Art 96.9.29; Beazley, EVP, 306,45quater. A közölt fényképeket Dietrich von Bothmer lekötelező baráti szívességének köszönhetem. 77 Olivotto, V., Caere, Necropoli di Monte Abbatone (Not. Milano, suppl. XII), Milano 1994, 74-76 (a korábbi irodalommal) és 153-156.k. 78 Pontrandolfo, A., in In vino Veritas (ed. O. Murray - M. Teciisan), London 1995, 193. J. de La Genière cikkéhez, amelyre utalt (Les usages du cratère, RE A 89 [1987] 271-277) a tanulmány írásakor nem tudtam hozzájutni, de 1. Uő., i.m. (28j.), 205, 22.j. La Genière arra is utal (207), hogy a kratér nem az egyetlen athéni vázaforma volt, amelyet Cerveteriben ossuariumnak használtak. 79 Ricci, G., MonAnt 42 (1955) 567, 1.129. A kratér típusa mint Sparkes, B.A. - Talcott, L., Black and Piain Rotten- (The Athenian Agora, vol. XII), Princeton 1970, 54-55 és 240, 58. sz., 3.t. („500-480 k.").
