Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)
„Les Adieux". A Siracusa-festő oszlopkratérja
nézettségre volt szánva az egykorú athéni polgárok életének szerves részét képező symposionokon, jóval szélesebb körűre, mint a csak egy vagy két symposiasta szeme előtt levő csésze és a kráterból merített italt körbevivő kancsó. Ez azt jelenti, hogy a krátert díszítő képeknek kitüntetetten „társadalmi nyelven" kellett beszélni. Ez természetesen magába foglalta az egész görög mitológiát a korabeli Athénban elfogadott formáiban, de képviláguk ennél közvetlenebb módon is önábrázolása volt a polis teljesjogú és az ezekhez járuló kötelességekkel bíró polgárainak, kevés kivételtől eltekintve azoknak a „mindennapos örömöt nyújtó szép szokásoknak" 42 a megjelenítésével, amelyeket öntudatosan tekintettek közösségi életük megkülönböztető vonásainak. Az atléta- és symposion-jelenetek és a viszonylag ritka ünnep-ábrázolások mellé így sorakozhattak a harcba induló hoplita ábrázolásai. A megvívott és fenyegető perzsa háborúk évtizedeiben ezek különösen aktuális jelentést kaptak, a harcban elesve kiérdemelt dicsőség a demokrácia alapvető értéke lett. A rá való vizuális emlékeztetés pedig egyúttal utalás volt elválaszthatatlanságára a kratér másik oldalán ábrázoltkómostól, a mindennapok testet és szellemet frissen tartó szokásainak megjelenítőjétől. De az athéni symposionon alighanem volt a váza testén összekapcsolt két kép együttes olvasatának egy másik szólama is: az elesettek megkapják a dicsőségükkel kiérdemelt, közös síremlékkel fenntartott emlékezést, de haláluk egyúttal garanciája annak is, hogy az egyéni lét esendő sorsából a közösség létének további virágzása sarjad ki, mint virág a sírdomb fölött. Nem itt a helye a két képet összekapcsoló görög vallási képzetek részletes elemzésének, 43 vagy a főoldal jelenete mögött álló politikai realitások mérlegelésének, vissza kell azonban térni a váza és az azt díszítő jelenetek kapcsolatának kérdésére. A két ábrázolás külön-külön számtalanszor megjelenik az archaikus és klasszikus kor athéni vázáin, de összekapcsolásuk a vörösalakos vázafestészetben ritka: a Siracusa-festőnél nem fordul többször elő, és - Beazley gyűjtését alapul véve - csak egyetlen közeli párhuzama van a vörösalakos kráterok nagyszámú sorozatában, egy kortársának Gelában talált oszlopkratérján; 44 főoldalán a budapesti vázán láthatóhoz hasonló kompozícióban egy hoplitát búcsúztatnak, aki A-betű alakú pajzsdíszével hivalkodóan vallja magát athéni polgárnak. 45 A több száz ismert vörösalakos kratér közt még távolabbi, fegyvertelen ifjút és a kómos helyett dionysosi jelenetet ábrázoló párhuzama is alig van a budapesti kép-párnak. 46 Ennek tudatában pusztán az ábrázolások alapján az a gondolat is felmerülhet, hogy a kratér egy elesett harcos emlékének héróizált megörökítésére, külön megrendelésre készült; ebben az esetben a B. oldal kómos-jelenete is hangsúlyozottabban funeráris tartalmat kaphatott. Ezt sem bebizonyítani, sem megcáfolni nem lehet, mindenesetre, ha így van, az anonimitás jól illik az egykorú athéni szokásokhoz. Az is elképzelhető, 42 Thuk. 2, 38. 43 Elsősorban a Dionysos-vallásra kell utalni. 44 Beazley, ARV 2 , 510,1 (P. of Syracuse 23510); a főoldal rajza: MonAnt 17 (1907) 42.1, a vázáról Orsi, P., uott., 502-504. 45 Az A-episéma: Chase, i.m. (29.j.) 54. 46 Beazley, ARV 2 , 228,2; 290,10 (kómos); 547,28 (kómos); 592, 33bis (kómos); 1073,13; 1112,1 (kómos); 1170,2. A feketealakos vázákon jóval gyakoribb a harcbaindulásnak dionysosi jelenettel való párosítása (Spiess, i.m. [20.j.] 148-149.).
