Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)
„Les Adieux". A Siracusa-festő oszlopkratérja
ismert műve alapján kat'exochén kylix-festö mesterével szemben szinte kizárólag nagyméretű edényeket díszített. 8 Közel hetven ismert műve közül egyikben sem közelítette meg Makrón sikerültebb vázaképeinek színvonalát. Érthető, hogy a számontartáson túl kevés figyelmet szenteltek munkásságának. 9 Az 5. század második negyedében működött, és budapesti vázájának a 470 körüli évekre keltezését inkább emblématikus, mint biográfiai értékűnek kell tekinteni: arra utal, hogy még közelebb van a század első negyedében kibontakozott későarchaikus vázafestészet most kihúnyóban levő ragyogásához, mint a század közepe táján új utakat kereső Parthenón-kori mesterek kifejezés-formáihoz, 10 anélkül, hogy ez értékelést akarna jelenteni. Mint a koraklasszikus negyedszázad nagy mestereinek árnyékában dolgozó középszerű vázafestek legtöbbjének, a Siracusa-festőnek is megvoltak a maga preferenciái mind a díszítő motívumok használatában, mind a kivitel technikájában, főként pedig a díszítendő vázaformák és a kép-témák megválasztásában, bár az utóbbi kettő, amely az esetek egy részében (mint a festő ismert műveinek közel negyedét kitevő loutrophorosoknál) kölcsönösen meghatározta egymást, jelentős mértékben, ha nem is teljesen, a megrendelőknek esetleg csak a társadalmi atmoszférában kifejeződő igényétől függött. A budapesti kráteron az ornamentális motívumok túlnyomó részét, a kivitel technikáját is megőrizve, a feketealakos vázákról vette át a festő, mint a kortárs oszlopkratérdíszítők legtöbbje. Elég ezt a Szépművészeti Múzeum egy két-három évtizeddel korábbi feketealakos oszlopkratérjával illusztrálni (10-11. kép). 11 A Siracusa-festőre jellemző viszont a vonzódás az A. oldal nyakát díszítő palmetták indába zárt sorához, 12 amelyet különböző formájú vázák képe fölött alkalmazott, 13 bár általában a budapesti vázán láthatótól eltérő, elterjedtebb változatban: a palmettákat keretező inda alul nem spirálisban, hanem hurokban végződik, és az egyes palmettákat fölül lótuszvirág választja el egymástól. A nyakdíszt jobb szélen lezáró lótuszvirágnak (12. kép) szintén nincs párhuzama a festő ismert vázáin, de, bár növénytanilag aligha értelmezhető, jól illik a század első felére jellemző, változatokban gazdag vörösalakos lótusz-ábrázolások sorába. 14 A hátsó oldal részletekben és technikai kivitelben is szegényesebb kivitele nem szokatlan ebben a korban az athéni vázákon; nyakdíszítést vázái B. oldalán általában * ARV 2 , 458. 9 Müveinek jegyzéke: Beazley, ARV 2 , 517-522,\b51;Para, 382-383; Beazley Addenda 2 ,253, továbbá Perkins, A., in Greek Vase-Painting in Midwestern Collections (ed. W.G. Moon), Chicago 1979, 176-177 (H.A. Cahn). - A festőről Beazley és Robertson említett müvein kívül Richter, in Richter - Hall, i.m. (4.j.) 121; Beazley, in Caskey-Beazley, Boston, i.m. (4.j.) III, 46; Paribcni, E.,EAA VII(1966) 339; Boardman, J., Athenian Red Figure Vases: The Classical Period, London 1989, 37 és 38-39. kép (név szerint csak a képaláírások szövegében említve). 10 Rajzainak konzervatív, olykor archaizáló vonásai mellett erre utal az is, hogy az utolsók egyike volt, aki A-tipusú amphorát díszített: Johnston, A.W., Trademarks on Greek Vases, Warminster 1979, 248 ad Type 12F.2. 11 Ltsz. 51.837; közöletlen. 12 A következőkben a Siracusa-festő vázáira Beazley listájának zárójelbe tett sorszámával történik utalás, a 9. jegyzetben említett hydriára (35bis) számmal. 13 Pl. hydrián (35, 35bis) és pelikén (33). 14 Jacobsthal, P., Ornamente griechischer Vasen, Berlin 1927, 171-172.
