Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 90-91.(Budapest, 1999)
Vittorio Amedeo Cignaroli Szarvasvadászata
Hátrahagyott fiúgyermeke, a szintén tájképfestészetben jeleskedő Angelo, a Cignaroli müvészdinasztia utolsó tagja lett. 9 Vittorio Amedeo Cignaroli festészetét többé-kevésbé ismerik Piemontéban (még ha gyakran összekeverik is egyik-másik epigonjának művészetével), és manapság a régió határain kívül is egyre nagyobb történészi és műpiaci érdeklődés mutatkozik iránta. Mindeddig mégsem került sor e nagy művész munkásságának módszeres kutatására, teljes oeuvre-katalógusának elemző közzétételére. A magunk részéről, egyre világosabban körvonalazódó terv alapján, elkezdtünk dolgozni egy jövőbeni Vittorio Amedeo-monográfián, ami már most lehetővé teszi számunkra, hogy a festőt ért hatásokat, művészi fejlődésének fő állomásait felvázoljuk. Cignaroli ifjúkori művei, mint már említettük, atyja művészetének nyilvánvaló befolyásáról tanúskodnak. Az 1748—49 körül készült első tájképei ennek megfelelően meglehetősen sötét tónusúak, jellemző rájuk a sűrű felhővel borított viharos ég, kimutatható bennük Dughet és Tempesta hatása. Vittorio Amedeo azonban az uralkodó rokokó ízléshez alkalmazkodva nem késlekedik megújítani forma-készletét. A festő ecsetjárása rendkívül könnyeddé válik, tájai az ötvenes évek folyamán párás, áttetsző jelleget öltenek. Ez a könnyed kecsesség mit sem változik a settecento második felében, csak éppen a század vége felé közeledve egyre több realisztikus elemmel gazdagodik, így születnek a Savoya rezidenciákat ábrázoló sorozatok, elegáns vadászjelenetekkel, Stupinigi, Moncalieri és Venaria vidékével a háttérben, vagy a szép - és egyelőre publikálatlan sorozat, Piemonte festői templomai és apátságai, amelyben már egyfajta preromantikus szellem munkál. A budapesti festmény - mint már Garas Klára is helyesen megfigyelte 10 - a festő legjava terméséhez, 1760 és 1780 közötti alkotóperiódusához tartozik, amikor többek közt a Stupinigi számára festett tájképek és vadászjelenetek tették mind híresebbé nevét. A világos paletta és a festőién könnyed összhatás, vagyis a klasszicizmustól még teljesen érintetlen rokokó jelleg, 1770 körüli datálást valószínűsítenek. Megjegyzendő, hogy festményeit Cignaroli mindig pásztorok, lovasok, hölgyek, vándorok és vadászok kecses figuráival élénkítette (számos vadászati témájú képe látható például a torinói Museo Civicóban). Ezeket a figurákat néhány esetben felesége, Rosalia, festette." A mindig rendkívül festőién elrendezett csoportok kialakításához 9 Angelo Antonio Cignaroli 1767-ben született Torinóban és ugyanott halt meg 1841-ben; apjának volt tanítványa és a helyi Szent Lukács egyesület tagjai közé tartozott. Festményeit számos köz- és magángyűjtemény őrzi Piemonte tartományban és egész Itáliában. Vö. Alessandro Bauch di Vesme, L arte in Piemonte dalXVI al XVIIsecolo, 1, Torino 1963, 314. 10 Vö. Garas, i. m. (2. j.) " Ahogyan a settecento piemonti festője és költője, Ignazio Nepote emlékezik meg Pregiudizio smascherato (Leleplezett előítélet) című művében: Fra ' i paesisti mérita / Il Cignaroli la laurea / Che donna volle prendere / Qual le figure facciagli (A tájképfestök közül Cignaroli érdemli a babért, aki olyan nőt akart feleségül venni, aki meg tudja számára festeni az alakokat). A „nő" Rosalia Ladatte, aki 1766 körül ment hozzá férjhez és 1792. február 5-én, 45 évesen halt meg. Vö. Nepote, I.,//pregiudizio smascherato da un pittore (A festő által leleplezett előítélet), Torino 1770. Piemonti köz- és magángyűjteményekben vannak olyan festmények Vittorio Amedeo Cignarolitól, amelyekre az alakokat a felesége festette. Ezeket mindig könnyen fel lehet ismerni mind az ecsetjárás bizonytalanságáról, mind a ruházatnak arról az aprólékosan részletező bemutatásáról, amely kifejezetten női ízlésre vall.
