Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 90-91.(Budapest, 1999)

Jacopo Ligozzi: Mária mennybemenetele

szerepet. A köpenyes Mária és az alatta széttérülő felhő sötét árnyékba vonja az apostolok némelyikét: titokzatosabb lesz ettől a kőkoporsóba tekintő vörösköpenyes apostol és síri hangulatot árasztóan szellemszerű Krisztus szembenézctből ábrázolt tanítványa (64. kép). A Maria orans figurájához keresve további társakat, könnyű felfedeznünk a tipológiai hasonlóságot a poppi San Fedele templom oltárképének Assuntájával (67. kép)

10 éppúgy, mint az apja modorát szolgamód követő Francesco Ligozzi 1620ból való kompozíciójának (Cortenuova [Empoli], Chiesa di Santa Maria),

11 megfelelő részletével (68. kép). Az 1935-ös aukció művészettörténész szakértője által megadott időmeghatározás 16. század eleje - könnyen megmagyarázható tévedés. A manierizmustól akár művészi, akár ellenreformációs indíttatással elszakadni kívánó firenzei mesterek az érett reneszánsz nemzedékéhez fordultak vissza mintákért.

12 Ligozzi képén is újra érvényesül a cinquecento első egy-két évtizedének számos jellegzetessége: az arányok természetesek, akár klasszikusnak is minősíthetők, a testtartásokban, mozdulatokban nincs semmi szélsőség, a kompozíció elemei gondosan összehangoltak. Árulkodó jelei figyelhetők meg azonban annak, hogy e stílusjegyek másodlagosan, a még élő, ható akadémikus későmanierizmussal egyidőben kerülnek felhasználásra. Nem elsősorban a képtér dombormühatást eredményezően csekély mélysége, az adott témában elvárható tájképi környezet hiánya tűnik fel - különben is, az évekig a botanika és a zoológia szolgálatában tevékenykedő Ligozzi számos más festményén kárpótol bennünket ezért a hiányért - hanem a szerkezeti sémának az a merevsége, a modellálásnak az a sterilitása, és a hangulatnak, kifejezésnek az a sivár, barátságtalan tónusa, amit igazából csak a konkrét összehasonlításokkor veszünk észre. Elég csak Andrea del Sarto két nevezetes Mária mennybemenetele kompozíciójára, a Panciatichi és a Passerini oltárképre (mindkettő a Galleria Palatinában) gondolnunk, hogy belássuk: Ligozzi előadásmódjában legfeljebb ha halvány lenyomatként jelennek meg a firenzei koracinquecento olyan lényegi tartozékai, mint az elevenség, a fegyelmezett pátosz és lendület, a formák és színek komplexitása, az életteli eszményítés, az elbeszélés frissessége, a feszültséggel, energiával feltöltött harmónia. Az összehasonlítás végeredménye akkor sem sokban változik, ha Fra Bartolomeo Sartóénál jámborabb szellemiségű műveit tesszük Ligozzi festményei mellé, pedig a szerzetes festő bizonyíthatóan közvetlen hatást gyakorolt Jacopo néhány munkájára: Lucilla Conigliello 1990-es tanulmányában

13 egyértelmű motívumátvételeket mutatott ki, és a budapesti Assunta megformálása sem látszik függetlennek olyan Fra Bartolomeo-i mintaképektől, mint a befejezetlen Pala della Signoria (Firenze, Museo di San Marco) Szent Annája, vagy a Madonna della Misericordia (Lucca, Villa Guinigi) Máriája. 10 Bacci, i.m. (8. j.) 68, 81-82, 43. j. " Vö. Proto Pisani, R. C, Appunti su alcuni pittori poco conosciuti del Seicento: Francesco Ligozzi, Giovan Battista Ghidoni c altri, Arte Cristiana 81 (1993) 423^427; Conigliello, L., Francesco di Jacopo Ligozzi, Paragone 45 (1994) 48; Siemoni, W., Brcvi note sulFattività empolese di Francesco di Jacopo Ligozzi, Paragone 45 ( 1

994) 55. 12 Gregori, M., Tradizione e novità nella genesi della pittura tiorentina del Seicento, in // Seicento fiorentino. Arte a Firenze da Ferdinando I a Cosimo III. Pittura, Firenze, Palazzo Strozzi, 21 Dicembre 1986 -4 Maggio 1987, Firenze 1986, 21-25. 13 Conigliello, L., Alcune note su Jacopo Ligozzi e sui dipinti del 1594, Paragone 41 (1990) 29, 32.