Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 90-91.(Budapest, 1999)
Mátyás király és Aragóniái Beatrix budapesti domborműveiről
vén a haj, a drapéria és a lábak egyaránt túlnyúlnak a kereten. Hasonló részletek előfordulnak a Feltámadás domborművön is és a budapesti Mátyás portrén is, ahol a tölgykoszorú levelei nyúlnak ki a kereten túlra (26. kép). A Mátyást és Beatrixet ábrázoló reliefeken, valamint a Dalmata által szignált vagy neki attribuait müveken megfigyelhető azonos részletelemek meggyőző érvként szólnak amellett, hogy a királyi pár portréit Giovanni Dalmata készítette. Balogh Jolán mindkét dombormű készítését az 1485-90 közötti időszakra datálta. A Mátyást ábrázoló mű esetében az 1490 körüli időpont elfogadható, mint terminus ante quem, figyelembe véve azt az 1571-ből származó információt is, hogy a művek természet után készültek. 66 Úgy tűnik azonban, hogy a Beatrix dombormű részben ellentmond ennek a datálásnak. A királynét fátyollal a fején ábrázolták (25. kép), amelyet gyakran özvegyi fátyolként értelmeztek. Ugyanilyen módon fátyollal ábrázolták Beatrixet a Samuel H. Kress Collection (Washington, National Gallery) érmén is, amelynek egy kevéssé sikerült másolata a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában van. 67 Azon a néhány, ebből a korból fennmaradt ennen, amelyen özvegyeket ábrázoltak, a fátyol megjelenítése sem maradt el. így jelenik meg Savoyai Bona, Giangaleozzo Sforza özvegye, valamint Aragóniái Izabella, a megözvegyült milanói hercegné is az éremképeken, és a fejüket fedő fátyol mindkettőjük esetében világos utalás özvegyi mivoltukra. 68 A fátyolábrázolást gyakran felhasználták a budapesti domborművek datálásához is, vagyis annak eldöntéséhez, hogy ezek Mátyás halála előtt (1490), vagy azt követően készültek-e. Beatrix meglehetősen terebélyesnek tűnik a domborművön, feltételezhetően az 1488-as évektől őt kínzó betegség következményeképpen. Az öröklött csa66 Thallóczy, i. m. (4,j.) 140-143. 67 Hill Meliolinak attribuálta a királynét ábrázoló medált, míg Pollard Giancristoforo Romano körébe sorolta azt. Számos magyar és külföldi kutató Válton Giancristoforo Romano attribucióját fogadta el. A közelmúltban Gerevich László megerősítette ezt az attribúciót, és amellett foglalt állást, hogy a királyné a medálon és a domborművön szereplő profiljainak azonossága miatt mindkettőt ugyanaz a szobrász készítette, azaz Giancristoforo Romano. Beatrix a medálon fiatalabbnak és sokkal vékonyabbnak tűnik, mint a budapesti domborművön, és azon kívül, hogy mindkét művön profilban és fátyollal a fején ábrázolták, nem látok egyéb hasonlóságot. A fátyol ábrázolása sem azonos, és Beatrix jellegzetes profilját nehéz lett volna elkerülni bármilyen, a királynét ábrázoló művön. A medál és a dombormű stílusa között ugyanakkor nagy a különbség, a medálon látható kifinomultabb, akadémikusabb stílus a budapesti reliefről hiányzik, ez utóbbi formái nehézkesebbek. A stíluskülönbség a két mű között ugyanolyan jelentős, mint a budapesti dombonnüvek és a Giancristoforo Romano által faragott, Aragóniái Izabellát (Louvre) ábrázoló légies, és kifinomult háromdimenziós buszt között fennáll. Véleményem szerint a Beatrixot ábrázoló medált és a budapesti domborművet nem készíthette ugyanaz a mester. Vö. Válton, P, Gian Cristoforo Romano medailleur, Revue Numismatique 1885, 316-324; Hill, G. F., A Corpus of Italian Medals of the Renaissance before Cellini, London 1930, 60. 238/b sz.; Hill, G. F. - Pollard, J. G.. Renaissance Medals from the Samuel H. Kress Collection at the National Gallery of Art (Washington D.C), London - New York 1967, 83 sz.; Norris, A. S. -Romano. G. C, The Courtier as Medalist, Stud. Hist. A. 21 ( 1987) 131-141; Gerevich. i. m. (2. j.) 30-31; Sher, S. K., The Currency of Fame in Portrait Medals of the Renaissance, Exhibition catalogue, Frick Collection, New York 1994. 6X Leithe-Jasper, M., Medaille auf Beatrix von Aragonien, Königin von Ungarn, in Matthias Corvinus und die Renaissance in Ungarn, i. m. (2. j.) 193-194, 232-234.
