Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 90-91.(Budapest, 1999)

Mátyás király és Aragóniái Beatrix budapesti domborműveiről

Sokkal többről van szó annak az 1960-as években a budai várban napvilágra került sírkőtöredéknek esetében, amely eddig társtalan műként szerepelt, és csekély figyelmet keltett (45. kép).

62 Ez a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításán szereplő vörösmárvány töredék

63 egy főpapi sírkő megmaradt középső része, amelyen a kazula nyak alatti és derék feletti része, valamint a mellkas előtt kereszttel díszített és sarkain veretes könyvet tartó kesztyűs bal kéz látható. Az egész töredéket beborítja az itáliai brokát jellegzetes mintázatát visszaadó, azt igen magas művészi szinten megjelenítő lapos dombormű. A figyelmes szemlélő hamar felfedezi a leveles-indás-virágos mustrák között gyakran előforduló, szamárhátívre emlékeztető motívumot, amely feltűnik a budapesti dombonnűvön is, Beatrix brokátból készült ruhájának ujján (46. kép). Figyelmet érdemel a sírkőtöredéken szereplő gyöngymotívum, valamint a könyv feletti drágakövek ábrázolása is. Ezekhez hasonlók nemcsak Mátyás és Beatrix nyakláncán, valamint a visegrádi kúttálon, de a Remény figuráját körülvevő fülke ívezetén is feltűnnek. A két utóbbi művön az élre állított kis négyzet alakú kövek ugyan más csoportosításban jelennek meg, de az alapmotívum azonossága kétségtelen. Feltűnik a sírkőtöredék heraldikai jobb oldalán, a figura ujjaival azonos magasságban egy olyan leveles indával körülvett, indás virág ábrázolás is, amelynek pontos mása a Louvre fent említett, hiteles Dalmata műként elfogadott frízéről is jól ismert (47. kép), és maga a virág motívum, ezúttal inda nélkül, megjelenik Beatrix ruháján is (46. kép). Nemcsak a motívumkincs azonossága, de ezek faragásának módja, és a töredék magas művészi színvonala is egyértelműen arra utal, hogy Giovanni Dalmata ezideig nem azonosított, sajátkezű müvének fennmaradt részletével állunk szemben. A faragvány eddigi 16. század eleji datálása helyett készülési ideje inkább az 1490-es évek legelejére, a Beatrix dombormű keletkezése körüli időszakra tehető.

64 Megválaszolatlanul kell hagyni e pillanatban a megrendelő személyére és a sírkő eredeti elhelyezésére vonatkozó kérdéseket. Dalmata művészetének egyik jellegzetessége építészeti keretek iránti vonzalma, amelyekkel gyakran körülveszi figuráit, és amelyeket a lombardiai származású Andrea Bregno is előszeretettel alkalmazott e művésszel Dalmata ugyancsak együtt dolgozott Rómában. Ugyanakkor ezek az építészeti keretek nem jelentenek szigorú határt, ahogy ezt Dalmata Mino da Fiesole munkáin is megfigyelhette.

65 Két jelzett mü62 Zolnay L., Középkori budai figurálisok, Művészettörténeti Értesítő 24 (1975) 255-266. 63 Budapesti Történeti Múzeum, ltsz. 65.100.1. A fotóért Tihanyi Bencének tartozom köszönettel. 64 Csernyánszky M.: Magyar reneszánsz főpapok olasz hímzésű miseruhában. Művészettörténeti Értesítő 34 (1985) 145-149. A szerző nem ért egyet a töredék Zolnay-féle 16. század eleji datálásával, és úgy véli, a miseruha keresztjén előforduló motívum arra utal, hogy az 1520-as években vagy „annál korábban" készülhetett. Úgy tűnik, a szerző a magyar főpapi sírköveken előforduló hasonló hímzéseket imitáló motívumok alapján datálta a Budapesti Történeti Múzeum töredékét ilyen későre. E motívum eredetét azonban a díszítőszobrászatban, és nem a textilművészetben kell keresni. Rómában már az 1460-as évek legelején feltűnik ez a motívum, s a Dalmatához közel álló szobrászok is gyakran alkalmazzák. V. ö.: Varga L.: Giovanni Dalmata szobrai (megjelenés alatt). 65 Valentiner, W. R., Mino da Fiesole, The Art Quarterly 7 (1944) 151 -180; Sciolla, G. C, La scultura di Mino da Fiesole, Torino 1970; Lavagnino, E., Andrea Bregno e la sua bottega, L'arte 21 (1924) 247263; Egger, EL, Beiträge zur Andrea Bregno Forschung m Festschriftfur Julius Schlosserzum 60. Geburtstag. Zürich - Leipzig - Wien 1927, 13-17; Sciolla, G. C, Profilo di Andrea Bregno, Arte Lombarda 15 (1970) 52-58.