Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)
Egy karintiai szárnyasoltár szobrai budapesti gyűjteményekben
Ugyancsak Heinrich mester villachi műhelyéből önállósult, a stájer stílusirányokkal rokonságot eláruló faragó müvének tartja Demus a muraui Schreinwächtereket és a St. Marthai oltár szobrait. 28 E stíluskapcsolatok, valamint az oltárépítő műhelyek szervezetére, ill. a különböző műhelyek egymással való kapcsolatára és egymásból való leszámlázására vonatkozó ismeretek alapján valószínűsíthető, hogy a Kónyi-gyüjteményéből ránk maradt összetartozó szobrok egy olyan másodvonalbeli karintiai faragó 1520 körüli munkái, akinek formálási elvei, stílusa kapcsolatban áll a nagy villachi műhellyel, talán éppen abból vált ki, művészi minőségében azonban messze eltávolodott mintaképeitől. Feltehetően a kisebb, vidéki műhelyek egyikének - a legközelebbi stíluskapcsolatra, a plcßnitzi szobrokra gondolva, talán épp a lienzinek - állandó vagy alkalmanként szerződtetett, közelebbről meg nem határozható tagja volt. Ezeket a műhelyeket a szárnyasoltárok iránt 1500 körül megmutatkozó tömeges igény hívta életre, és ez biztosította számukra a rendszeres megrendeléseket is. A villachi műhelyhez való kapcsolódás azonban nemcsak stiláris mintaképet jelentett a „fiókműhelyek" számára, hanem készen kínált semleges, a konkrét feladatokhoz igazítható, különböző ikonográfiái programok befogadására alkalmas oltártípusokat is. A villachi műhelyben leggyakrabban készített oltárok kevéssé tagoltak, zárt, egységes megjelenésűek. Az oltárszekrények legtöbbször a szögletes Kastenschrein típust követik, esetenként csúcsíves záródásúak. A szekrényhez a belső oldalakon általában domborművekkel díszített, a külsőkön festett, mozgatható- és merevszárnyak csatlakoznak, az oromzatban a növényi és nem az építészeti elemek dominálnak. A predellák festettek, keskenyek és csak kivételesen tagolódnak több egységre. Igen gyakran, főként a nagyobb oltárok esetében a szekrények mellett, a predella fedőlapján átnyúló lábazatokon Schreinwächterok állnak 29 : az oltárok túlnyomó többségében ezek a gonosztól védelmező, sárkányölő Szent György és a tűzesetekben segítséget nyújtó Szent Flórián. Ritka kivételként, csak azokban az esetekben, ha a két szent egyike az oltáron már szerepel, helyettesíti őket más lovagszent, Achatius vagy Eustachius. Minthogy a budapesti szobrok stíluspárhuzamaiként idézett karintiai Szent Györgyök és Flóriánok mind Schreinwächterok, kézenfekvőnek látszana a Kónyi-gyűjtemény e két alakját is egy kisebb méretű, szerényebb igényű oltárt őrző lovagoknak tartani. Több tényező azonban feltétlenül ellentmond ennek. Az oltárszekrény két oldalára felállított Schreinwächterok szinte mindig - a gyenge kvalitású, provinciális művek esetében is -, pontos tükörképei egymásnak. A két budapesti alak testtartása ugyan szimmetrikus, mozdulataik azonban nem. Ha Szent Györgyöt helyeznénk képzeletben az oltár bal oldalára, akkor a jobb oldalon álló Flóriánnak jobb kezében kellene tartania a dézsát, 28 Ld. 21. és 22. j. A kojskoi oltár feltehetően ugyancsak egy, a villachi műhelyből önállósult „fíókmühely" alkotása lehet. (ld. 22.j.) 29 Demus, i.m. (16.j.) 185-186. A szárnyasoltárok különböző típusainak változásaira és fejlődésére vonatkozóan ld. Schindler, H., Der Schnitzaltar, Meisterwerke und Meister in Süddeutschland, Osterreich und Südtirol, Regensburg 1978, 11-31.
