Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)
Giovanni Battista Naldini: Három Grácia Ámorral. Egy firenzei manierista, Botticelli Raffaello és Borghini nyomában
A 16. században igen népszerű volt a Három Grácia témája. Antik előképei és írásos forrásai révén mind a művészek, mind a megrendelők antikvárius érdeklődésébe beleillett, és filozófiai háttere miatt tág teret adott moralizáló értelmezésekhez is. A budapesti festményen viszont nemcsak a Gráciák szerepelnek. Megjelenik fölöttük egy szárnyas gyermek is, aki egyértelműen Ámorral azonosítható. Lodge Webbe véleménye szerint ez inkább a gyermek Merkúr lenne, vagy talán egyfajta vegyes lény volna a Gráciákat Elisen kisérő Ámor és a felnőtt Merkúr alakjából összerakva. 35 Ez a feltételezés nem támasztható alá. A szárnyas gyermek csak Ámor lehet, és alakja nem valamiféle kombináció eredménye, hanem egyszerűen két istenség attribútumait tartja kezében, Merkúr caduceusát és Vénusz virágait. Igaz, hogy szokatlan az ábrázolás, de léteznek előképei. Amíg azonban a virágokat szóró Ámor figurája közismert volt, addig a caduceussal megjelenített szárnyas gyermekre kevés példát találunk. Igen ritka antik előképeit nemigen ismerhették a reneszánszban. 36 A 16. századból pedig talán egyetlen példáról tudunk, éppen a Villa Famesina Psycheloggiájából. A caduceust hozó Amor ott az antik istenek attribútumait bemutató sorozat részeként szerepel, de Vénusz virágait nem tartja másik kezében. Külön-külön tehát mind ismertek a budapesti kép részletei az előzményekből. Ismereteim szerint azonban mind az antik, mind a reneszánsz művészetben egyedül áll az a megoldás, hogy a Három Gráciával együtt egy caduceust és rózsákat kezében tartó Ámor jelenjen meg. A Három Grácia csoportja látszólag nem rejt problémát. Ismert forrásokkal való összevetésből kiderül viszont, hogy ez az ábrázolási típus is példa nélküli korában. Az antikvitásból írott és képi forrásokból ismert Három Grácia kompozíciók két típusba sorolhatók. Még az i. e. 3. században kialakult változat szerint, amely a reneszánszban is népszerű volt, a három nőalak ruhátlanul jelenik meg, kezüket egymás vállára helyezik és szoborszerűen állnak. Ezt a típust követi a sienai dóm Piccolomini könyvtárának római szobortorzója, amelyet Michelangelo is tanulmányozott, és ide tartozik Raffaello kisméretű, ma Chantillyban lévő táblaképe is. írott forrásokból is ismerjük ezt a típust, elsősorban Servius Aeneis-kommentárjából és Horatius 111/19. és IV/7. verséből. 37 A 15-16. században ritkábban ábrázolták azt a változatot, amelyen a Gráciák felöltözve jelennek meg, és amelybe Naldini festménye is tartozik. PausaniasDescr/pft'djában utal arra, hogy ez a típus a korábbi, és az ismert emlékanyag is ezt támasztja alá. 38 Antik írásos forrásai, elsősorban Seneca De beneficiis című műve 39 arról is említést tesznek, hogy az áttetsző ruhát viselő Gráciák egymás kezét fogva körtáncot lejtenek. Seneca beszámolója mellett reneszánsz nézetek is befolyásolták Naldini Gráciáinak kialakítását. Edgar Wind elemzéséből derül ki, hogy a Három Grácia kompozíciókon 35 Lodge Webbe, i.m. 173. 36 Lexicon Iconographicum Mythologiae Classicae 3, „Eros", 948-949. sz.; „Amor/Cupido", 677. sz.; A Thesaurus Linguae Latináé szerint a „caduceus" szó antik szövegekben Ámorral nem kerül kapcsolatba (ld. Thesaurus 3, Fase. 1, col. 33, 15-59. sor). 37 Wind, E., Pagan Mysteries in the Renaissance, New York - London 1968 2 , 30-31, 9. j.; a sienai szoborcsoporthoz ld. LIMC 3, 124. sz. 38 Wind, i.m. 31, 10. j.; LIMC '3, 191-2.; ld. még Baldini, U., La Primavera del Botticelli - Storia di un quadra e di un restauro, Milano 1984, 95. 39 Sed utrumlibet ex istis iudica verum; quid isla nos scientia iuvat? Quid die consertis manihus in se redeuntium chorus? Oh hoc, quia ordo heneficiiper manus transeuntis nihilo minus ad dantem revertitur et todus speciem perdit, si usquam interruptus est, pulcherrimus, si cohaeret et vices serval; illetve ...solutis itaque tunicis utuntur; perlucidis autem, quia bénéficia conspici volunt. Lucius Annaeus Seneca, De beneficiis, I/ 3, 2.; idézi Dempsey, Ch., Botticelli's Three Graces, JWCI 34 (1971) 327.
