Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 87. (Budapest, 1997)
Eduard von Engerth: I. Ferenc József királlyá koronázása Budán, 1867-ben
aki bár a kiegyezés létrejöttéért a legtöbbet tette, köztudottan nem vett részt a szertartáson. 22 A nádort helyettesítő miniszterelnök Andrássy Gyula gróf, mellén a Szent István rend nagy kereszt) ével, a királyi pártól balra, kiemelt helyen áll. Más fontos közjogi méltóságok és egyházi személyek is pontosan meghatározhatók (38. kép). A katonai öltözetek és zászlók azonosítása nagyrészt megtörtént, ennek részletes felsorolásától eltekintünk. 23 A fentiek alapján bizonyosnak vehetjük, hogy Engerth megbízatásának teljesítése során hiteles kordokumentum megfestésére törekedett. Igyekezett eleget tenni az uralkodó elvárásának, aki jellegében és méretében Fritz L'Allemand 1857-es schönbrunni falképét jelölte meg előképnek. 24 Mereven ragaszkodott az esemény szereplőinek hasonlatosságához, ami a részleteket vizsgálva indokolatlan beállításokat eredményezett. Kirívó példája ennek Eötvös József alakja, aki nem az uralkodópár, hanem a néző felé fordul. A művész 1870-71 fordulóján több mint három hónapot töltött Budán, vázlatok készítése céljából, de a nemesek nem különösen lehettek készségesek hozzá. így a munka nehézkesen haladt, s gróf Andrássy Gyula is változtatási igénnyel lépett fel, ragaszkodott ahhoz, hogy szemből és ne profilból legyen megjelenítve. 25 Ezért montázs-szerűén egymás mellé festette az alakokat attól függően, hogy kiről, milyen beállítású metszetet, vagy vázlatot használt forrásként. Feltételezem, hogy ez okozta a kormány tagjainak ábrázolásánál a csoport lazább elhelyezését a vázlaton látható elképzeléshez képest. így valamennyire sikerült elkendőznie, hogy több esetben kényszerűségből nem saját természet után készített tanulmányára támaszkodott. A király jobb vállánál betekintő vázlatos arc, a művész korabeli fényképével összevetve, minden bizonnyal önarckép. E motívumot alkalmazva Engerth nem tekinthető újítónak, hiszen ugyanez a megoldás látható például, az osztrák történeti festő, Johann Peter Krafft, I. Ferenc koronázását ábrázoló képén, ahol ugyanígy válik a festő „észrevétlenül" részesévé a műnek. 26 A kompozíció e típusát a 19. században Jacques-Louis David 1805 és 1807 között készült Napóleon koronázása című műve határozta meg. Természetesen a Dávidnál alkalmazott merev, színpadias beállítás a század második felére már oldottabbá vált. Sikeres példa erre Adolph von Menzel, I. Vilmos király koronázását ábrázoló nagyszabású munkája, amely Engerth képénél nem sokkal korábban, 1862 és 1865 között készült. 27 Menzel nézőpontját itt úgy választotta meg, hogy mint a résztvevők egyike, a kép előterében elhelyezett fontos személyiségek szemszögéből szerkesztette meg a kompozíciót. így az ott álló alakok által, mintegy körülöleli az esemény középpontjában álló királyt, s a néző is részesévé válik a műnek. Engerth tájékozott volt korának e 22 Vasárnapi Újság, Pest 1867, 351. 23 Elsősorban a Koronázási Emlékkönyv és a bemutatott metszetek alapján, illetve itt köszönöm meg a Hadtörténeti Múzeum munkatársának, Cs. Kottra Györgyinek a szíves segítségét. 24 Kat. Engerth, i.m. (16.j.) 86. 25 Kat. Engerth, i.m. (16.j.) 88. 26 Cifka, B., SzMközl 79 (1993) 125 sk. 27 Keisch, C.-Riemann-Reyher, U. (szerk.), Adolph Menzel 1815-1905, Das Labirinth der Wirklichkeit, Kat. Staatliche Museen in Berlin, Köln 1997, 206-207.
