Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 86. (Budapest, 1997)
Schickedanz a Szépművészetiben
egycsapásra az övé lett az egyik legjobban feldolgozott építész életmű, melyről immár többet - s főleg megbízhatóbbat - lehet tudni, mint nála ismertebb és jelentékenyebb alkotókról. Schickedanz ugyanis a 19. század közepe táján született nagy építész-generációnak legfeljebb a második vonalába tartozik. Jóízlésű dekoratőr, az építészeti rajz talán legkiválóbb hazai mestere, sokoldalú képzőművész, de a tervezői invenció szempontjából nem sorolható a legnagyobbak közé. Építészi pályája kétszer is megtört, előbb a talán túl korán jött nagy feladat, a Batthyány-mauzóleum kivitelezési problémái miatt, majd a komoly építészeti megbízások nélkül eltelt két évtizedet követő hiperaktív évtizedes periódus" végén, amikorra stílusa végképp idejétmúlttá vált. E hullámzó építészi pályfutást részben egyéniségéből, részben a körülményekből eredő problémák tették a lehetségesnél göröngyösebbé. Ha valaki, úgy ez a visszahúzódó, minden részletet saját kezűleg kidolgozni szerető művész állt távol kora sikeres építész-típusától, a gyorsan dolgozó, a megrendelői igényekhez rugalmasan alkalmazkodó, jó üzleti érzékű és kommunikatív vállalkozótól. Aligha véletlen, hogy kimaradt az 1870-es évek végén kezdődő nagy építészeti boomból, a korszak fő építészeti feladatát jelentő bérházat ekkor nem is épített, s később is csak néhányat (a legelsőt 52 évesen). A hasznossági célt szolgáló épülettípusok láthatóan távol álltak az érdeklődésétől, vonzották viszont a kizárólagosan művészi feladatok. Ez magyarázza az emlékmű-pályatervek nagy számát az ceuvre-ben. Holott Schickedanz - mint már akkor is megállapították - nem volt monumentális alkatú művész. Alkotásai egy bizonyos lépték felett erőtlenek, a nagy méretüekből hiányzik az a kohézió, ami Ybl vagy Hauszmann müveit összefogja. Schickedanz ráadásul a neoreneszánsz stílusban volt otthon igazán, s ilyen jellegű tervváltozatai általában sikerültebbek, mint a monumentális megjelenés igényéhez igazodó, klasszicizáló végső megoldásai. 12 Nagy feladatokhoz túl későn is jutott, nem életkorát, hanem a befogadó közeget tekintve. Fő müvei a szecesszió diadalmenete idején épülnek, fogadtatásuk is ennek megfelelő. Schickedanz nem is próbál meg alkalmazkodni a korszellemhez, inkább felhagy az építészettel. Nem az ő személyes balsorsa ez, hanem egy generáció több jelentős tagjáé, akiknek ugyanez az osztályrészük (pl. Steindl Imréét, a neogótikus parlament tervezőjéét említhetnénk): a tervezéstől az elkészülésig eltelt túl hosszú idő avulttá teszi a már eleve konzervatív ízű alkotást, melynek értékeit majd csak az utókor fogja felfedezni. Az életművel kapcsolatos problémák a kiállításon nem érvényesültek, a tervek gondosan kidolgozott, remekül megrajzolt részletei annál inkább. Az építészeti rajz műalkotás volta gyakran vitatható. Hiszen csak eszköz a megépítendő mű létrehozásához, kidolgozásának minősége nincs szükségképp korrelációban az épületével, gyakran nem is a tervező saját keze műve. Schickedanz tervrajzai nem vetnek föl ilyen dilemmát. Festészeti œuvre-jébe sorolt városképei, az építészetibe tartozó (részben más építészek " H korszakot társas viszonyban töltötte Herzog Fülöppel, aki közös vállalkozásuk menedzselésével megteremtette annak lehetőségét, hogy Schickedanz 10 év alatt többet építsen, mint pályafutása többi 40 évében összesen. 12 Talán stílusvonzalmával magyarázható a templomtervek hiánya az œuvre-ben. A templom-modus középkori stílust várt el, aminek ő feltehetően nem akart megfelelni, saját ízlése szerinti tervvel pedig nem lehetett esélye megbízásra. (Keresztény templomot egyáltalán nem tervezett, zsinagóga-pályaterve pedig quattrocento-szellemben fogant. )
