Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)

Egy feltárás dilemmái. Johann Kupezky A művész önarcképe feleségével és fiával című festményének restaurálása

röntgenfelvételen előtűnnek, és adott esetben megtévesztőén hatnak, pedig csak arról van szó, hogy a festő a saját biztonsága érdekében aláfestette a ruharészlétek által letakart felületeket is és így dolgozott tovább, fejlesztve, építve a művet. Ennek tisztázása azért érdekes, mert a motívumokat és azok megtartását a festői szándék tiszteletben tartásával és figyelembe vételével kell mérlegelni, megítélni. A korábban idézett hagyatéki lajstromban Füssli azt írja, hogy Kupezky önarcképe a mély árnyékokkal keretezett arc megformálásával erősen rembrandti szellemet tükröz. A tisztítás látható eredményeként igazolódott Füssli megállapítása, annak ellenére, hogy a vörös sapkáról nem tesz említést. A művész ebben a beállításban és színegyüttesben hangsúlyosabbá válik, mint az átfestett változaton, ahol a fej tömege kisebbnek hat és jobban belesimul a háttér sötétjébe. A feltárás tehát a korabeli források által kiemelt, majd később megváltoztatott stílusjegyet hozott újra felszínre. Célunk továbbra is az, hogy pontosan megtudjuk, az említett változások mikoriak lehetnek? Az átfestetlen kisgyermek arcon finom repedéshálóval jól átüvegesedett, vékonyan festett felületet láthatunk. A két szülő arcán viszont szembetűnő a festékréteg felületi eltérése, és az ultraviola vizsgálatok is markánsan jelzik ezeket a különbségeket. Még a férfiképmás orrának csúcsfényei is egy későbbi belefestésre utalnak, de nagyobb probléma az, hogy ez csak a legfelső rétegben fekszik és alatta még jóval vastagabban festettek találhatók. A női képmás lumineszcens vizsgálata (16. kép) hasonló belefestéseket mutat, sőt kitteket, melyeket a meggyűrődött felső réteg mélyedéseibe kentek, hogy kiegyenlítsék a felület zavaró barázdáltságát. Figyelembe kell venni, hogy a különböző periódusban megfestett rétegek elváltozásai az öregedés során viszonylag rövid időn belül kialakulhattak, éppen az adott struktúrák miatt, amelyek nem voltak szokványosak és a sok egymásra halmozott réteg eltérően viselkedett: elmozdult, átrepedt, zsugorodott stb. A deformációk mértéke egyenes arányban állt a felhordott rétegek vastagságával, melyek helyileg markánsan behatárolhatók (17. kép). Az átfestések legkorábbi periódusának idejét csak megközelítőleg lehet meghatározni: a feltárás és a tisztítópróbák tanulságai alapján megállapítható, hogy mi tartozik az alsó réteghez, mely már annyira megkötött, hogy arról csak oldószeresen lehet leválasztani a rákerülő festést. Ebből következik, hogy az első változat felső rétege már annyira stabilizálódott, hogy a beavatkozás nem szedte le, és a két festési periódus közé eső időt minimum 1-2 évre kell becsülnünk. Tapasztalataink szerint egy felfestett olajrétegen kialakuló és megszáradó filmréteg már kellő izolációt biztosít, és amennyiben még át is lakkozták a száradás után a felületet, úgy a tisztítás biztonságossága jobban garantált. További bizonytalansági tényező az is, hogy egy nagyon régi átfestés eltávolíthatósága nem csupán az átfestés és az eredeti festés közé eső idő különbségének a függvénye, hanem az átfestés minőségi és mennyiségi mutatóinak is. Ha az átfestés vastagabb és keményebb rétegekből áll, csak akkor távolítható el, ha az első festékréteg száradása és a második réteg fölfestése közötti minimál idő eléri a 20-25 évet. Legalább ennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a rétegeket szétválaszthassuk és a beavatkozás kifejezetten csak az eltávolításra ítélt rétegeket érintse, és ne menjen tovább. A férfiképmás felső ruhájának vastag, barna átfestéseit azért is sikerült leválasztani, mivel a száradási időt meghaladta az alsó, rézzöld színű réteg kora. A gallér tisztításánál is azt tapasztaltam, hogy az alsó változat stabil, és az oldószerre (dimetil formamid) rezisztens maradt, sokkal inkább, mint a vele egykorú rézzöld festés, mivel a gallér festékanyaga bőséges ólomfehér pigmentet tartalmazott.