Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)

Egy feltárás dilemmái. Johann Kupezky A művész önarcképe feleségével és fiával című festményének restaurálása

röntgenfelvételen látható módosított fejtartás inkább azt sugallja, hogy a művész ugyan feltette az arcokat és bizonyos részleteket, de lazán és könnyen, nem véglegesen, inkább csak vázlatosan. A döntést erősen befolyásolta a mű kiállíthatóságának a szempontja is. Amennyiben a feltárás tovább halad mélyebb rétegeket is érintve, olyan részletek vesztek volna el, melyek nélkül a kép egésze kárt szenvedett volna. Az alsó rétegből előkerülő motívumok mássága még akkor is zavart keltene, ha kitöltenek a felületet. A házaspár tekintete, a szemek megfestése például harmonikusan illeszkedik a kisgyermekéhez, pedig ez utóbbi részen a felület átfestetlen és az első rétegből való. A legfontosabb részletek eltávolítása helyrehozhatalanul megmásította volna a képet, hiszen a néző felé irányuló tekintetek összehangoltsága és kifejező ereje jelenti a festmény egyik fő erényét. Ellentmondásos azonban, hogy a kisfiú figurájának befejezettsége mellett mi indokolja a két felnőtt alakjának vázlatosságát. Hogyan kapcsolható össze a kép egészén belül ez a különbözőség, eltérés? Tovább bonyolítja a problémát az a tény, hogy még a kisfiú alakját is átfestették: egy későbbi beavatkozás során a vörös tolldíszt lefedték, és ez valójában a kép hátrányára vált. Ezeknek a finom különbségeknek és azonosságoknak a mérlegelésével elfogadható és több szempontú rendet kellett teremteni a kép egészén belül, kiszűrve azokat a zavaró vagy indokolatlan változtatásokat, melyek nyilvánvalóan és bizonyíthatóan eltértek a festői szándéktól. Az esztétikai szempontokon túl mérlegelni kellett a realitásokat: vajon milyen eredményeket hozhat a tisztítás folytatása a női képmáson és a férfi arcán? A női portétól balra a háttér egy részét letisztítottam és az átfestés alól feltártam a legalsó változatban festett fúl szélét. Mivel ezen az alsó beállításon a fej jobban elfordul, a fül is nagyobb kiterjedésben látszik a megfestett fül szélétől balra. így látszik a haj tömege és a koponya szintén kiterülő formája, valamint egy nagyon finom drapéria, melynek kontúrját a röntgenképen (15. kép) lehetett először észlelni. Amennyiben a felső réteget eltávolítom az arcról, úgy ezzel együtt le kellett volna tisztítanom az azonos rétegbe eső drapériákat, ami számomra elfogadhatatlan volt, hiszen ugyanaz a sárga és kék drapéria a fejtetőről indulva aláomlik a figura vállán, le az alkar alá, és tovább, majdnem a kép alsó széléig. Ilyen mértékű tisztítást nem lehetett végezni, már csak azért sem, mert a drapériák alatt nem volt más értékelhető motívum, így gyakorlatilag a művet tönkretettem volna. A képnek ezen a részén bármely irányú mélyebb kutatás lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, hiszen a rétegek logikája szerint amit eltávolításra ítélek, az magával vonzza a többit is, és nem lehet megállni a tisztításnál csupán bizonyos részeket érintve. A férfi képmáson ugyanez a helyzet állt elő. Túl a kockázaton, és azon, hogy egy vázlatosan kivitelezett alsó réteg feltárásával mennyit nyerünk, felmerült az a probléma is, hogy mind felfelé a sapka irányába, mind lefelé a gallér és a nyak irányába még mélyebb tisztításokat kellett volna végezni, amelyek az előkerülő, egymásra festett újabb motívumokat csak kaotikusabbá tették volna a pentimentók és a járulékos rétegek zűrzavarában. Az a réteg, amely a röntgenfelvételen a sapka alatt jól látszik és világos modellálásokat mutat, széles, friss ecsetvonásokkal - mintegy megmintázva a homlokot - az is a feltárt vörös sapka alatt fekszik, melynek további tisztítása lehetetlen volt, hiszen így a festő fedetlen fővel jelent volna meg, eltérően eredeti szándékától. A röntgenvizsgálatok kimutatták, hogy számos esetben a művész egy-egy felületet úgy dolgozott ki, hogy előzőleg - pl. a testrészeket elfedő motívumoknál -, az alsó rétegben, előkészítésként megfestette a figura formáit, a kart, a homlokot, nyakat stb. Ezek a