Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)

Egy feltárás dilemmái. Johann Kupezky A művész önarcképe feleségével és fiával című festményének restaurálása

sőbb Ansbachba, az őrgrófí várba került, így a budapesti portré is egykor a kastély képtárát gazdagította. A Wagner-féle leírás szerint a festmény 1899-ben még itt volt.

4 Hézagosak az ismereteink arról, hogy az ansbachi kastélyból miként került J. Porges párizsi gyűjteményébe. Porges mükereskedésén keresztül jutott Nemes Marcellhez, aki a képet 1910-ben a múzeumnak ajándékozta.

3 Wagner tanulmányában utal arra, hogy létezik a Családi önarcképnek egy szép kópiája Szentpétervárott, de ez a mü sajnos elkallódott.

6 Kupezky időnként lemásolta saját műveit, vagy tanítványaival közösen készített kópiákat, ezért utólag nehezen választhatók szét a mester és tanítványainak a munkái. Üzleti szempontból nyereséget jelentett egy-egy jól sikerült kompozíció többszöri megfestése és eladása. Bécsi tartózkodása idején Max Händl (16941723) valamint Gabriel Müller lehetett Kupezky szerzőtársa. Utóbbi Ansbachban született, és Bécsben, Nürnbergben is Kupezky mellett dolgozott.

7 Müllerrel kapcsolatban Füssli azt is megemlíti, hogy kiválóan értett a drapériák megfestéséhez, ezért Kupezky több esetben vele festette meg a ruharészleteket, illetve a megrendelők számára a másodpéldányokat. Kupezky tehát nem ragaszkodott a kizárólagos szerzőséghez: a megfestés bizonyos fázisait, motívumait más művészre is rá merte bízni. Elméletileg a családi portré esetén a korai átfestések oka ezzel is magyarázható lenne, ha feltételezzük, hogy az átfestések bizonyos hányadát nem Kupezky kezdeményezte.

H Dilemmát az jelent csupán, hogy egy nem üzleti megrendelésre készült mű esetén a korabeli műhelygyakorlat érvényesülhetett-e ? Alig valószínűsíthető, hogy Kupezky életében más valaki a festményhez nyúlt, hiszen a hármas portré a festőt legbensőségesebb családi körben ábrázolja, melynek keletkezését minden bizonnyal egészen személyes indíttatásúnak tekinthetjük. Könnyen elképzelhető, hogy ez a festmény kivételes jelentőséggel bírhatott Kupezky számára: képméret kisebb, 124x93 cm lett volna). Ez utóbbi méret közelebb áll a festmény mai méretéhez, a szélességnél alig 2 cm, míg a magasságnál 13 cm az eltérés. A jelenlegi szélesség és magasság arányát összevetve a Füssli-féle adatokkal, a két arány nagyjából azonos, de valószínű, hogy a kép magasságát illetően jelentősebb csonkítás történt, mint a szélesség esetében. A kompozíciót egy korábbi beavatkozás során szűkebbre szabták, oly módon, hogy mintegy másfél ujjnyi szélességben behajtották a festmény szegélyét a vakkeret feszítőszélére, amit később helyreállítva visszaalakítottak a korábbi méretre, így a jelenlegi nagyság is a már helyreállított méret szerint alakul. 4 Wagner, Lm. 16. A mü számba veszi az Ansbachba átkerült müveket és a hagyatékban a művész halálakor még Kupezky birtokában lévő családi vonatkozású önarcképeket. 5

Pigler, A., A Régi Képtár katalógusa, Budapest 1954, 307. J. Pörgés gyűjteményében Williem Dorst müveként szerepelt. A festményről újabban: Rembrandt, Rubens Van Dyck. Italiensehnsucht nordischer Barockmaler, Kat. Bad Hamburg - Wuppertal 1995, 29. sz. 6 Bizonytalan a másolat készítésének az ideje: eldöntetlen, hogy Kupezky életében, vagy már a halála után festették. 7 Garas, K., Kupezky SUidien, SzmMKözl 50 (1978) 177-187. 8 Nincs teljesen biztos támpontunk arra vonatkozóan, hogy a nevezett átfestéseket mikor végezték és kinek tulajdonítható a beavatkozás. Amennyiben a nürnbergi időszakra esik, és Kupezky halála után, úgy csak a művészhez közel álló személy munkája lehetett, aki ismerte a festőt és családját, tehetséges is volt, bár az ok mindmáig homályos, tekintve, hogy Kupezky a teljes felületet megfestette és az átfestetlenül hagyott részek tanúsága alapján nagyon is kidolgozottan, perfekt módon.