Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)
A Vinca-kultúra újabb leletei az Antik gyűjteményben
A kar széttárt, karperecekkel ékesített, de rövidített és kéz nélküli, elnagyolt módon való megmintázása szintén az alak szimbolikus ábrázolásmódjára utal. A széttárt karú Vinca-idolok mindegyikén ezt állapíthatjuk meg: a testet feltáró, védekezésre képtelen vagy éppen hatalmat sugárzó, áldó mozdulat fontos volt, a kar és kéz valósághű megformálása nem volt az. 22 A fej formája ugyanilyen koncepcióra vall. Már a test arányai, a testnek a fejhez viszonyított jelentéktelen nagysága is a fejre irányítják a néző figyelmét. A jellegzetesen dülledt szemeket és a madár csőrére emlékeztető orrot, amelyeknek kanonizált megformálásához minden esetben ragaszkodtak, nem lehet emberi arc naturalisztikus ábrázolására tett kísérletnek tartani. M. Gimbutas a Vinca-idolok arckifejezéséből kiindulva különböztette meg a Nagy Istennő madár- béka- és kacsa-aspektusait, benépesítve velük az általa óeurópainak nevezett társadalom hitvilágát. 23 E tetszetős gondolatkísérlet helyett véleményem szerint okosabb bevallani: nem értjük, miért ragaszkodtak ehhez a sajátságos arc-, orr- és szemformához. Az arc szélének peremes ábrázolása alapján mindenesetre valószínű, hogy az idolok egységesen maszkot viselnek. A maszkot hordó idolok nemcsak a Vinca-kulrúrában terjedtek el, hanem egész Közép-Európában is, ahol csak a vonaldíszes kerámia előfordul, és ezt a hagyományt folytatta a kései Vinca-kultúra északi szomszédja, a Tiszai-kultúra is. Ezekhez az ábrázolásokhoz a jelek szerint hozzátartozhatott, hogy az alak igazi arcát ne lehessen látni. A stilizált külső valószínűleg elvont, az ábrázolásból önmagából nem leolvasható jelentést hordozott. 24 Elképzelhető, hogy ez a jelentés időről időre változott, s ezt a változást a lyukak segítségével az arcra illesztett egyéb, szerves anyagból készült tartozékok: további maszkok vagy fejdíszek fejezhettek ki. Az arc cserélhetőségének - és ezáltal a jelentés változásának - különös példája egy Ljubcova-Ornita lelőhelyről származó fej nélküli kései Vinca-alak, amely a maszkját a hóna alatt tartja. 23 A fej helyén lévő lyuk arra utal, hogy magát a fejet is cserélhették. 26 E szobrocskák mindegyike biztosan „néma" lehetett, mivel a maszkokon soha nem jelenítették meg a szájat. 22 Ugyanilyen kidolgozatlan a másik jellegzetes kartartású típus behajlított karja és csípőn nyugvó keze. Úgy tűnik, ez a mozdulat a terhes has felé irányítja a figyelmet. 23 Gimbutas, M., The Goddesses and Gods of Old Europe. Myths and cult images, London 1982; Gimbutas, M., The language of the Goddess, London 1989. 24 „Illuzórikus dolog az feltételeznünk, amit még ma is sok néprajzkutató és művészettörténész, hogy egy maszkot egyedül annak alapján értelmezni lehet, amit ábrázol. (...) Egy maszk sohasem értelmezhető önmagában... és elsősorban nem az, amit ábrázol, hanem az, amit transzfonnál, tehát szemmel láthatólag nem ábrázol." Levi-Strauss, CL, Der Weg der Masken, Frankfurt/Main 1977, 131-132. 25 Luca, S. A. - Dragomir, L, Daten über bis jetzt unbekannte Statuette von Liubcova-Ornita (Kreis Karas Severin), Banatica 9 (1987) 30-42, 36, 4. kép 26 Mint a korarézkori thesszáliai Rachmani-, majd később a Badeni-kultúrában - Kalicz, N„ Die kopflosen Idole der Badener Kultur und ihre südliche Beziehungen, in XI. Internationales Symp. über das Spätneolithikum und die Bronzezeit, Xanthi 1981,232-256; Weisshaar, H.-J., Die deutschen Ausgrabungen auf der Pevkakia Magula in Thessalien 1. Das späte Neolithikum und das Chalkolithikum, BAM 28 (1989).
