Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)
A Vinca-kultúra újabb leletei az Antik gyűjteményben
Nem tudni, hogy pontosan milyen jelentést hordoztak az agyagszobrocskák. Bizonyos azonban, hogy nem passzív dísztárgyak, hanem „használati" tárgyak voltak, még ha e használat az élelemtermelés és a profán értelemben vett hétköznapi élet területén kívül esett is. A fej, a test alakíthatósága, fel- és átöltöztethető mivolta, a sok kopásnyom annak a jele, hogy az idolok aktív szerepet játszottak valamilyen cselekvés-sorban. A tárgyakat kizárólag településen használták: néhányat házak belsejében, a tűzhely környékén találtak, más, kultikusnak tartott tárgyakkal együtt, többségük azonban gödörből: olykor áldozati-, de leginkább egyszerű hulladékgödörből került napvilágra. Kultusztárgyaknak tarthatjuk őket, bár e kultusz lényegéről ma még keveset tudhatunk bizonyossággal. A Vinca-idolok hatalmas számából és a törött darabok gyakoriságából kiindulva 27 azt is feltehetjük, hogy ez a cselekvés-sor gyakorta ismétlődött, és hogy használat után a kellékeket szándékosan összetörték és elásták, vagy egyszerűen szemétgödörbe dobták. Fontos megjegyezni, hogy a Vinca-kultúra eddig talált idoljainak mindegyike településről származó lelet, temetkezésből egyet sem ismerünk. Ugyanez elmondható elenyésző kivétellel - a délkelet-európai újkőkor kultikus plasztikájának egészére is. A jelenség értelmezésénél - a gyakran olvasható, de szükségképpen roppant bizonytalan érvényű - általános meggondolások helyett hasznosabbnak látszik az ismert lelőkörülmények elemzéséből kiindulni. Az idolok a lakóházon belül kerültek elő, legtöbbször nem egymagukban, hanem kis agyagoltárokkal, házmodellékkel és emberalakú edényekkel együtt, a tűzhely környékén vagy a ház egy félreeső, „kultikus sarkában". 28 A vallásos, kultikus életre utaló leletek szinte minden újkőkori lakóházban kimutathatók, és arra utalnak, hogy a kultikus élet színtere ebben az időben nem „szentély", külön kultuszhely, hanem elsősorban maga a lakóház volt. A neolithikus rímsok többsége tehát nem egy egész közösség, hanem inkább az egy házban lakó családtagok ügye lehetett. Ezekről a tárgyakról együttesen megállapítható, hogy időről-időre használták, majd eldobták őket és újakat készítettek. Legtöbbjüket gondosan össze is törték, miután szerepük befejeződött, egyelőre azonban nem tudni, miért nem minden esetben tettek így. Ritkán, de mégis előfordul ugyanis, hogy egy-egy idol, agyagoltárka vagy házmodell épen kerül elő hulladékgödörből; arra is akad egy-egy példa, hogy a már sérült tárgyat tovább használják a ház „kultikus sarkában". 27 Csupán a vincai teli-településről több, mint 1300 idol került elő, az ép darabok száma azonban elenyésző. Hasonlóan magas a töredékes idolok száma az épekhez viszonyítva a délkelet-európai neolithikum és rézkor más kultúráiban is, néhol pedig a szándékos törés is bizonyítható. Ld. még J. Milojkovié statisztikáját Selevac településről: a 339 idol-leletnek mindössze 4,2 %-a ép! Milojkovic, i.m. 407. 28 A kis agyagoltárokról: Bánffy, E., Cult objects of the Lengyel culture. Connections and interpretation. Archaeolingua SM, Budapest 1996; a "kultikus sarok"-ról: Bánffy, E., Cult and archaeological context in Central and South Eastern Europe in the Neolithic and the Chalcolithic, Antaeus 19-20 (1990-91), 183250; Bánffy, E., Anthropomorphic figurines in cult comers of neolithic houses, in La statuaria antropomorfa in Europa dal neolitico alla romanizzazione. Atti del congresso La Spezia-Pontremoli 1988, La Spezia 1994.
