Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 82. (Budapest, 1995)

Biztos pont egy "hitvány festő", a padovai Angelo Zoppo munkásságában

Káptalanteremből származnak), amelyekben Mauro Lucco kiváló érzékkel magának Francesco Squarcionénak egy művét ismerte fel.

30 A San Martino kápolna hátulsó falán

31 - amely annak a Confraternità del Gesùnak az északi oldalával szomszédos, ahol 1477-ben Angelo Zoppo Francesco di Giacomo delle Pescheriével együtt dolgozott

32 - látható egy, a mész alól nagyjából négy 30 Lucco 1984, i.m. (9.j.) 124. Ugyanehhez az együtteshez - eredetileg cgy sokalakos Keresztrefeszítéshez - tartoznak azok a töredékek is, amelyeket Lucco - uott. és i.h. 1977 (9.j.) 115-116 - különválaszt és a velencei Gallcria dcH'Accadcmia azon táblájával kapcsol össze, amely a padovai Santo Stcfanóból származik és inkább Jacopo da Montagnanának tulajdonítható: például a szakállas harcos szcmbcnézctbcn ábrázolt feje a figyelmünket magára vonó nagy szemekkel és a durva modcllálással igencsak összehasonlításra kínálkozik a berlini Staatliche Museen Squarcione által jelzett képének gyermek Jézusával. Korántsem érdektelen, hogy ezek a töredékek olajfestékkcl és nem freskótcchnikával készültek. Óhatatlanul is eszünkbe jut a San Massimo-tcmplom püspöki kápolnájának falképeire 1437ben Giovanni da Ulmának adott megrendelés, amelyben a "teljes egészében olajfestékkcl" kitétel szerepel. Vö. Rigoni, E., Giovanni da Ulma c il pittore Giovanni di Alemagna?, in Atti e memorie delTAccademia di scienze, lettere ed arti in Padova, N.S. 54 (1937-38) 131-136, másodközlésc in uő., L'arte i.m. 51-56, különösen 56, és az Ovetari kápolnára 1448. május 16-án kötött szerződés záradéka, amelyben Giovanni d'Alemagnának, Antonio Vivarininck, Nicolö Pizolónak és Andrea Mantegnának egyaránt előirták, hogy "freskótcchnikával, nc pedig olajjal fessenek" (Lazzarini - Moschctti, i.m. [12.j.] 193, doc. XCVI). Lucco újkelctű javaslatát már csak azért is megfontolásra érdemesnek találom, mert Squarcione oeuvre-jének kibővítésében alternatívát kínál Boskovits kísérletével szemben: Boskovits, M., Una ricerca su Francesco Squarcione, Paragone 28 (1977) 40-70. Azon művek alapján, amelyeket ez utóbbi virtuóz módon az arzignanói poliptichon köré csoportosított (amelyen nem olvasható az amúgy is irreális 1445-ös dátum, hiszen a szinte kikovácsolt ruharedőkben erős Donatcllo-hatás figyelhető meg), egy összetéveszthetetlen modorosság-készlctct felvonultató padovai személyiség képe körvonalazódik, - gondolok például a vékony és kétoldalt átlátszó porcokként lelapított orrokra - amely személyiség azonban nem azonos azzal, aki a Dc Lazara poliptichonon (1449-52) és a későbbi berlini Madonnán mutatkozik meg. Összehasonlítva az arzignanói poliptichon szinte némctalföldics szögletességével, a Santa Giustina Keresztrefeszítéscnck töredékeire az az esztergályozott, lekerekítő, kissé bizonytalanul, mintegy korommal árnyékoló modcllálás jellemző, amelyet a poliptichon Szent Justinájának kövérkés kezein vagy az időben hozzájuk közelebbi berlini Madonnán találunk meg. Úgy gondolom, ugyancsak Squarcione művei közé kell sorolnunk a baltimore-i Walters Art Gallery 37.519 leltári számú Madonná)át (és valószínűleg azt a vele rokon táblát is, amely a berlini Kaufmann-gyűjtcményből az amsterdami Goudstikkergyűjteményébe került, és jelenleg a Dienst Vcrsprcide Rijkscollcctics NK 1924 leltári számú letéteként a maastrichti Bonnefantemuscumban van), amelyet joggal tartanak Filippo Lippi cgy elveszett festménye replikájának. (Vö. Zcri, F., Italian Paintings in the Walters Art Gallery I. Baltimore 1976, 204-205; hozzáteszem, hogy a fátyol plisszírozása azonos a Filippo Lippi padovai korszakában festett, romos állapotban fennmaradt és ma a pratói Takarékpénztárhoz tartozó Gallcria degli Albertiben őrzött Madonnán), és amelyet Boskovits (i.h. 63, 39.j.) Nicolö Pizolónak attribuait. Fiatalon, a harmincas években festhette azt a poliptichont, amelynek három publikálatlan táblája Szent Antal apáttal, Szent Péterrel és Szent Scvcrusszal milánói magángyűjteményben van. Még nehezebb kérdés, hogy utolsó periódusát - amikor Velencében a Bellini család mellett a Scuola Grande di San Marco két nagy vásznán dolgozik - olyanféle különös és vonzó, immár Zoppa hatásáról is tanúskodó művek képviselik-c, amilyen az egykor Rothermere tulajdonban levő Pictá (Borenius, T, Treasures from the Rothermere Collection II, Apollo 22 |1935| 258, mint Giovanni Bellini; London, Sotheby's, 1969. XII. 3., no. 89, mint Marco Zoppo). Ami Squarcione részvételét illeti a Santa Giustina monostor dekorálásában, emlékeztetünk rá, hogy már 1428ban dolgozott ott (augusztus 18-i kifizetés: Sartori 1970, i.m., [7.j.] 431) és hogy végakarata szerint (1468. május 21: Lazzarini - Moschctti, Lm. [12.j.] 167-168) ugyanott, a Confraternità del Gcsùban, temetik cl. 31 A San Martino kápolna már 1423-ban és 1426-ban is szerepel dokumentumokban (Sartori 1970, i.m. [7.j.] 431) dc nagyon valószínű, hogy a század közepe táján átalakították: 1463-ban ugyanis Tommaso Gradcnigo azt állítja, hogy azonosította Urius sírját "a Santa Giustina templomon kívül, baloldalt belépve a monostor kapuján, ahol már elkészült a San Martino-kápolna..." (uott., 433, kiemelés a szerzőtől). A kápolnát, amely "az első kerengős udvar kapuja mellett helyezkedik cl" (a noviciusok avagy a vendégház udvaráról van szó), később 1523-ban, 1526-ban és 1626-ban említik dokumentumok (uott., 437-38, 452). Az 1694-cs alaprajzon mint "capclla degli hospiti" van feltüntetve. 32 L. 28.J.