Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 82. (Budapest, 1995)
Biztos pont egy "hitvány festő", a padovai Angelo Zoppo munkásságában
behatóan, 19 és amely áldozatul esett a régi refektórium funkcióváltozásának. Cavalcaselle vázlata (42. kép) teljesen egyértelműen nem a töredékesen fennmaradt Keresztrefeszítésről készült: a rajzon megörökített freskó álló formátumú képmezó'n, egészalakosan csupán Krisztust ábrázolja a sirató Máriával és Szent Jánossal, valamint a Szűz lábánál imádkozok csoportjával. Cavalcaselle egyébként nem láthatta a böjti refektórium Keresztrefeszítéséi: az osztrák fennhatóság idején ugyanis kaszárnyának használták a monostort (1826/28-tól 1866-ig) és bemeszelték a freskót. Ugyanekkor a tágas teret födémmel kettéosztották, amely kevéssel Jézus térde fölött félbevágta a freskót. A két lator körül - a baloldali lator még egészében látható - homályosabb a felület, ami talán sikertelen leválasztási kísérletek következménye. A siratókat ábrázoló töredék útja Bécsbe majd Budapestre szintén arra enged következtetni, hogy az osztrák hatóságok választhatták le a falról a megszállás idején. A töredékek valószínűleg akkor bukkantak elő, amikor a refektórium a katonák kezébe került. Rossetti és Brandolese idejében nem voltak láthatók (vagy legalábbis jól láthatók), mert a cinquecento elejétől Romanino Utolsó Vacsorája takarta el a falat. Az 1513. április 30-án kelt szerződésben a bresciai festő azt ígéri ugyanis, hogy "a refektórium részére vászonra fest egy Utolsó Vacsorát, amelynek szélessége megegyezik azon fal szélességével, amelyre a Keresztrefeszítést festették." 20 19 Cavalcaselle a Santa Giustina monostorban feljegyzi cgy Keresztrefeszítés fejeket ábrázoló töredékeit, amelyekről a 30. jegyzetben fogunk szólni: "lehet, hogy ez az (a Keresztrefeszítés), amelyet Agnolo Zoto 1489-ben festett [késeibb ezt a véleményt teszi magáévá Arslan, W., Inventoria degli oggetti d'arte in Italia. Provincia di Padova. Comune di Padova, Roma 1936, 123-126], noha még ma is látható cgy Keresztrefeszítés a régi refektóriumban, amely grimaszaival, nycrscsségével és fogyatékos kivitelezésével tökéletesen igazolja az Anonimo (t.i. Marcantonio Michici) véleményét, miszerint Zoto - már ha csakugyan ő festette a kompozíciót -, "hitvány festő" volt". (Crowe, J.A.-Cavalcsclle, G.B., A History of Painting in North Italy II, London 1912, 64). Erről a másik Keresztrefeszítésről rajzvázlatot találunk jegyzetfüzetében (Venezia, Bibliotcca Marciana, Cod. marc. It. IV 2031 = 122272, fasc. 6), amely nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a freskó nem azonos a böjti rcfektóriuméval. A pontosítást Alberta De Nicolö Salmazo szóbeli véleményére támaszkodva Mauro Lucco tette 1984-ben: i.m. (9.j.) 130, 137.J. és 155.k. Azt, hogy a Cavalcaselle vázlatfüzetében szereplő freskó a Brandolesétől említett "konyha melletti helyiségben" volt (1. 14.j.), alátámasztja Giuseppe Pivetta gondnok 1821-ben papírra vetett rövid leírása is (Stato consegnativo del locale di S. Giustina di Padova... destinato per Casa degli Invalidi Militari, Padcwa, Archivio di Stato, fondo Pivctta, filza 68, fasc. 1251, nr. IV. 4), amely a refcktórium és a márvány mosdótáías vesztibulum után a konyhát említi és cgy szobát "téglapadlózattal, bolthajtásos mennyezettel, amelyben cgy nagy értékű freskó található." 2(1 Sartori 1970, i.m. (7.j.) 435. Romanino Utolsó Vacsoráyá a maga hatalmas méreteivel (318x412 cm) a refcktórium hátulsó falának jelentős részét elfoglalhatta (9,15 méter széles, szemben a hosszanti fal 39,4 méterével), eltakarva ily módon az 1489-cs freskót. Gervasi, M., Relationi istoriche della Chiesa e Monastero di S. Giustina di Padova: dalla sua prima Origine sino al tempo présente (1699), Bibliotcca Civica, Padova, ms. BP 373, 155, a festményt pontosan a hátulsó falon írja le: a böjti refcktórium "impozáns és tágas terem, amely 150 szerzetes befogadására alkalmas, boltozatát a vonóvasak számát megkétszerezve építették újjá, igen világos, és a belső homlokfala előtti képen Tiziano Krisztus vacsoráját az apostolokkal festette meg." Kizárható, hogy a bejárati fal előtt lett volna (pedig így vélekedik Attardi, Lm. [17.j.| 113), mert a bejárati boltív magassága ezt nem teszi lehetővé. Még akkor sem, ha szem előtt tartjuk, hogy a jelenlegi boltozat úgy épült meg az előzőnek a bcomlását követően, kevéssel 1692. március 29-c előtt (Sartori, i.m. 459), hogy a boltindítások megszakítják a frízt, ami némileg magasabb eredeti térlefedésre enged következtetni. Ilyen körülmények között több véletlen egybeesésnél, hogy rögtön azután, hogy átszállították az Utolsó Vacsorát a Püspöki Palota kápolnájának oltárára, vagyis 1821-ben, Pivctta i.m. (19.j.) - említést tesz a valószínűleg csak üggyel-bajjal kivehető freskóról: a refektóriumban "22 vonóvas... és cgy nagy értékű freskó található".
