Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 82. (Budapest, 1995)
Egy egyiptomi szobor útvonalának (gyűjtemény)történeti tanulságai
b. A Szerapeumtól Konstantinápolyig Az egyiptomi régészet első nagy felfedezésével, a szakkarai Apisz bikák sírjának, a Szerapeumnak a megtalálásával kapcsolatban egy romantikus történetet kerekített maga az ásató-felfedező, a francia Auguste Mariette. Eszerint miután meghiúsult a francia kormánytól kapott eredeti megbízatása (ti. a kopt kolostorokban régi kéziratok gyűjtése)^ kilátogatott Szakkarába és ott egy félig homokba temetett szfinxnek Ozirisz-Apisz istent megnevező felirata láttán villant fel benne a Szerapeumra vonatkozó klasszikus Strabon idézet (1850. okt. 27.) J. Málék nemrégiben foszlatta szét ennek a verziónak az illúzióját, bebizonyítva, hogy nem kinn a terepen születhetett meg Mariette-ben e gondolat, mivel kairói és alexandriai magángyűjteményekben már az 1840-es évektől lehetett látni szfinxeket a Szerapeumból, amelyek nagy részét egy kairói kereskedő, Fernandez találta meg. Sőt Mariette a szakkarai szfinxsornak a Strabon leírással való összekötésében sem állt egyedül, (pl. A. C. Harris 1848-as londoni előadása), de ő volt az első, aki a találgatásoknak ásatással igyekezett a végére járni. 45 Ha a felfedezés körülményei nem is voltak olyan romantikusak, ahogy eddig képzeltük, mindenesetre maga az ásatás ma már elképzelhetetlenül kalandos volt. Az egyiptomi jóváhagyás nélkül elkezdett ásatásához (1850. nov.l.) rövidesen pénzért volt kénytelen folyamodni a francia parlamenthez (1851. febr. 11.), csakhogy e hivatalos közleményét kísérő európai sajtóvisszhangból az egyiptomi kormány is tudomást szerzett e fontos ásatásról. Hiába fogott Mariette egyfajta egyszemélyes miniháborúba, 46 Abbasz alkirály őt a feltárás befejezésére, leletei beszolgáltatására kötelezte. A fölöttébb kiélezett, képlékeny helyzetben tárgyalások indultak meg az egyiptomi és a francia kormány között, amelyek az ásatás folytatásának engedélyezésével zárultak. A feltárás szüneteiben az egyiptomi kormány által átvett tárgyak 47 a kairói Citadellába kerültek, köztük lehetett Sesonk trónörökös eme szobra is. A kairói Citadellában jött létre az első ókori régiségeket tartalmazó egyiptomi gyűjtemény (a Bulaqban 1858-ban megalapított múzeum előzménye). Elgondolkodtató, hogy e vizsgált budapesti szobor több szempontból analóg darabja - egy azonos korra tehető (22. din.), azonos típusú (térdelő, naofor), ugyancsak ifjúságfürtös, főpapi ruhát viselő szobor -, a jelenlegi helyére, a bécsi Kunsthistorisches Museumba 1878-ban, Miksa osztrák főherceg, mexikói császár (1832-1867) miramari gyűjteményének beolvasztásával került. 48 Az egykori miramari gyűjtemény pedig alapjában véve három nagy gyarapodásból tevődött össze, 49 bár pontos feljegyzések híján a legtöbb tárgy 45 Málck, J., Who was the first to identify the Saqqara Scrapeum? CdE 58 (1983) 65-72. Kiegészíthető e cikk H. Brugsch feljegyzésével, aki fájlalta, hogy egyik barátja, Hubcr, a kairói osztrák konzul, Brugsch másik barátjáról, Maricttc-ről az alábbi módon vélekedett: "Der Franzose in Sakkarah ist ein Dieb. Mein Agent, der spanische Jude Fernandez ist die eigentliche Entdecker des Scrapcums. vö. Brugsch, HL, Mein Leben und mein Wandern, Berlin 1894, 157. 46 "Er zog die Trikolore auf seinem Hause auf und erklärte kurzweg die Wüste bei Scrapeum als Französisches Terrain", vö. Brugsch, i.m. (45.j.) 172. 47 Az ásatás és a Icletátvétclck periódusait, illetve a szobor Szerapeumból való kikerülésének bizonyítékát egyidejű francia források alapján mutatja bc Nagy István tanulmánya. 48 Kunsthistorisches Museum ÄS ltsz.: 5773; a miramari gyűjteményben pedig 628.sz. 49 Egyrészt a főherceg 1849 utáni vásárlásai Anton Laurin, korábbi alexandriai osztrák konzultól (konzulsága: 1834-1849); másrészt Miksa 1855-ös egyiptomi útjából; harmadrészt L. Reinisch 1866-os vásárlásai révén - Miksa megbízásából, vö. Satzinger H., Die Eigcntumvcrhältnissc innerhalb der ägyptischen Sammlung von Miramar, in Mussimiliuno. Rüettura di un'esistenza, Atti del convegno. (Trieste, 4-6 marzo 1987), 194-203.
