Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 80-81. (Budapest, 1994)

Kora- és középső császárkori terra sigillaták

veszeti Múzeumban őrzött példány forma szerinti párhuzamai Sorviodurumból,

92 Lauriacumból

93 származnak. Az edényt bélyege szerint VICTORINUS készítette; valószínűleg azonos a fentiekben leírt fazekassal, akinek működése éppen Niederbieber elsőévtizedeire, a II. század utolsó és a III. század első évtizedére esik. A mester bélyeges edényeit Sorviodurumból,

94 Lauriacumból,

95 Brigetióból,

96 Aquincumból,

97 Arrabonából, Intercisából és Mursáról,

98 valamint Vindobonából

99 ismerjük. Nem véletlen, hogy a korai Severus-kori fazekasok áruja elsősorban a limes mentén gyakori; ennek a területnek lakossága a Severus-kori konjuktúra elsőszámú haszonélvezője, ennek társadalma fonódott össze a határon állomásozó katonasággal, amely a Severuskorban különleges kedvezményeket élvezhetett.

100 A múzeum gyűjteményében három zárt formájú rheinzaberni sigillata található. Közülük a legkisebb egy élénkvörös, fényes gömbalakú díszítetlen edény (18. kép) (olla). ADrag.54=Lud. Vd formájú gömbhasú váza, kis profilált talpgyűrűvel, aránylag ritka áru, ennek ellenére számos példányát ismerjük a kempteni edénydepotból,

101 amely egy - a markomann háborúk pusztításaival kapcsolatba hozható - égésrétegből került elő. A palackformájú edények tehát már a rheinzaberni manufaktúra működésének kezdeti időszakában hozzátartoztak a gyártási programhoz. A típus Germania superior déli területein kívül,

102 Raetiában,

103 Noricumban,

104 Pannóniában és Daciában

105 terjedt el. Aránylag sok került elő ebből az Antoninus kori edényfajtából Zalalövőn

106 és Intercisában.

107 Egy másik, az előbbinél valamivel nagyobb Lud VSe formájú gömbhasú palack világosabb, téglavörös felületű, agyaga vörösessárga. Talpgyűrűje kevésbé profilált, hasi részén sűrű Rädchenverzierunggal díszített horizontális szalag fut körbe (19. kép). Gyakran ilyen sűrű rovátkolások borítják a hasonló formájú edények egész testét.

108 Ezt a technikát már a középgalliai műhelyekben is alkalmazták, gyakrabban azonban mégis inkább Rheinzabernben és Trierben használták. A típus a II. század második felére keltezhető. 1,2 Walke, 37.Í.22. 93 Ruprechtsberger, op.cit. 40.t.l. "

4 Walke, 45.

t. 405. ,s Ruprechtsberger. op.cit. 155. 96 Juhász, XLIX.t. 343; Kuzmova, K., Terra sigillata in der M use ums Sammlung. Podunajské Museum. Katalog III, Komarno 1992, Nr. 279. "

7 Torma, K., ArchÉrt 2 (1882) 222; Torma, K.. ArchÉrt 3 (1883) 10, Nr.47; Gabler, D., ActaArchHung 28 (1976) 48. w Gabier, D„ ArchÉrt 91 (1964) 103. 99 Kenner, Fr. von, JAk 5 (1911) 142. 100 Singidunumból további darabokat közölt Bjelajac, op.cit. 140, Nr. 124-125; Poetovioból Mikl-Curk, I., Terra sigillata in sorodne vrste keramike iz Poetovija. Diss., Ljubljana 1969, XXII t. 101 Czysz, W., BRGK 63 ( 1982) 288. 102 Planck. 92.t.2. 1(

» Walke, 35.1.13. 1,14 Ruprechtsberger, op.cit. 109. 105 Isac, D., Acta Musei Porolissensis 1977, V.t.2. 106 Gabler, D., ActaArchHung 41 (1989) 472. 107 Póczy, K., Intercisa II. (Arch.Hung. 36), Budapest 1957, 100, 109, 39-40, 44, 46, 52, 198, 252, 264-265, 267 Aquincumból 1. Gabler, D., ActaArchHung 28 (1976) 451, 20.L5. 108 Oswald-Pryce, LXXVII.t.4.