Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)

A Szépművészeti Múzeum 1992-ben

Lorenzo Sacchetti díszletterveiig változatos témájú kompozícióvázlatokkal, fej- és alaktanulmányokkal, táj- és városképekkel átfogó képet adott az olasz barokk rajzművészetről, a szakemberek számára is nyújtott érdekességeket, számos, újonnan meghatározott, eddig publikálatlan lapot. Köztük volt például Guercino Mennybe szállt Máriája, Ubaldo Gandolfi két vöröskréta akttanulmánya, Giuseppe Sammartino Szt. Pál alaktanulmánya a nápolyi Gerolomini-templom homlokzatának 177576-ban készült márványszobrához, Remigio Cantagallina Folyóparti tája, Lorenzo Lippi Fejtanulmánya a Louvre Szent Ferenc-képéhez, Cristofano Allori Fiúfeje, Agostino Ciampelli Ifjú mellképe, valamint Giovanni Battista Crosato Tél allegóriája. Az Osztrák festőkortársaink a klosterneuburgi Schömer-gyűjteményből című kiállítást Cifka Péterné rendezte, és június 10-től augusztus 2-ig tartott nyitva. A műpártolás világszerte elterjedt formája a cég-gyűjtemények életrehívása. A Schömer építőanyag kereskedőház tulajdonosai, Dr. Karlheinz Essl és felesége, Agnes Essl azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy gyűjteményük az 1945 utáni osztrák festészet egészéről nyújtson áttekintést. A sikeres nagyvállalat új épületében közös tető alá került a központi iroda és egy, a grafikai lapokkal együtt több mint 2000 művet számláló kollekciót befogadó modern múzeum. A régi pompájában helyreállított Márványcsarnokban 35 festmény vendégszerepelt, amelyek mindegyike 1980 után készült. Egy cég-gyűjtemény rugalmas szerzeményezésével, naprakész állagával egy múzeum nehezen veheti fel a versenyt. A Schömer-gyűjtemény az elmúlt bő egy évtizedből is valamennyi számottevő osztrák művésztől jelentős alkotással rendelkezik. Nemzetközi összefüggésben a nálunk bemutatkozott osztrák festők az amerikai New Image Painting, a német Neue Wilden és az olasz Transavanguardia irányzatához állnak közel. A táblakép műfajának újraéledése általános tendenciának mutatkozik, a hatvanas évekbeli akcióikról nevezetes művészek — Arnolf Rainer, Günter Brus, Hermann Nitsch — is visszataláltak a klasszikus festészeti eszközökhöz. Az osztrák hagyomány leginkább a figurális festőkként számon tartott Siegfried Anziger, Hubert Schmalix és Alfred Klinkan munkásságában él tovább. Az absztrakció hívei közül Max Weiler és az 1958-as születésű Gunter Damisch munkái érdemeltek figyelmet. A fenti kiállítás a gyűjtemény tulajdonosának kezdeményezésére az osztrák Kulturális Minisztérium és a Kunstforum Wien szervezésében jutott el hozzánk, a MEDIUM .PAPER nemzetközi papírművészeti kiállítást pedig a MINT-alapítvány képviseletében Mészáros Géza és Mészárosné Nagy Kornélia, a múzeum részéről Cser Márta szervezte (szeptember 30-tól november 5-ig; 1. Tóth F., SZMKözl. 78, 1993, 143-144). Gerszi Teréz a Grafikai Osztály tagjainak közreműködésével rendezte „Az akvarell. Mesterművek a 16-19. századból" című kiállítást (október 9-től 1993 május közepéig), amelyen közel 130 mű szemléltette az akvarelltechnika öt évszázados európai történetét. A legkorábbi lapok — Andrea Meldolla, Francesco és Giuseppe Salviati, Federico Zuccari ecsetrajzai — még monochromok: a vízfesték e műveken elsősorban az árnyékolásnál kapott nagyobb szerepet. A 16. század végén működött németalföldi tájfestők — Paulus van Vianen, Pieter Stevens és Jan Brueghel — friss, mozgalmas, a levegőt és a napfényt is érzékeltető lapjain és a német Hans Hoffmann növény- és állattanulmányain megjelennek ugyan a színek, de sem ezek az alkotások, sem a következő századból bemutatott holland, flamand és francia művészek — pl. Rembrandt, Poussin és Claude Lorrain — ecsetrajzai nem nevezhetők még klasszikus