Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)
A Szépművészeti Múzeum 1992-ben
értelemben vett akvarelleknek, bár a legmagasabb színvonalon szemléltetik azt az utat, amely a technika kiteljesedéséhez vezetett. A 18. századi mesterek kiállított műveit a színek fokozódó választékossága jellemzi. A francia rokokót François Boucher és Charles Joseph Natoir képviselte, a késó'barokk oltár- és freskótervek sorában pedig többek között az osztrák Maulbertsch, a holland Jacob de Wit és az olasz Tiepolo műveivel ismerkedhetett a közönség. A 18. század közepétől az angolok új festői értékekkel gazdagították az akvarelltechnikát : a tárlaton Bonington, Leitch és Crane tájképei szemléltették, miként kerültek e téren a szigetország mesterei az európai élvonalba. Az akvarell a 19. századi Franciaországban teljesedett ki. Ennek megfelelően a kiállítás legbravúrosabb lapjai közé is a romantikus Delacroix Villámlástól megrettent lova, Renoir, Pissarro, Bonnard és Signac atmoszférikus hatásokat sejtető lapjai és Cézanne századvégi vízfestményei tartoztak. A 20. századi akvarellművészet csúcsait Picasso Anya és gyermeke c. lapja, Egon Schiele Fiúaktja és Chagall Szamár a háztetőn című alkotása képviselték. A Márványcsarnokban november 17-től 1993 húsvétjáig nyitva tartó, Tóth Ferenc által rendezett kiállítás — Kortárs művészet 1970 -1990. Válogatás a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből — az elmúlt két és fél évtized gyűjteményfejlesztési tevékenységéről adott számot. A leszűkített időhatárok folytán ezúttal bemutathatóvá váltak olyan jelentős alkotások is, amelyek eddig helyszűke miatt gyakran kimaradtak a hasonló válogatásokból. Másrészt, éppen a terem impozáns méretei miatt, le kellett mondani néhány kisebb méretű, de kiemelkedő kvalitású mű kiállításáról. A súlypontokat természetesen a korábbi kiállításokról már jól ismert darabok adták : Claude Viallat, Gérard Titus-Carmel, Alberto Burri, Rune Mields vagy Magdalena Abakanowicz művei egyetlen válogatásból sem hagyhatók ki. Érthetően kiemelt hangsúlyt kaptak az Európa keleti feléből származó alkotások, amelyek további gyarapítására a legnagyobb az esélyünk. Abakanowicz mellett további három lengyel művész szerepelt— köztük Wladimir Fíasior a legismertebb—, s velük együtt kapott helyet a tárlaton a cseh Ivan Ouhel, a román Mircea Spataru és a grúz Mamuka Dzsaparidze. A zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum ajándékaként 1992-ben a Szépművészeti Múzeumba került öt horvát szoborműből három volt látható. Először nyílt alkalom arra is, hogy a legutóbbi nagyszabású gyűjteménygyarapodást jelentő Bryan Montgomery-adomány néhány darabja immár a törzsgyűjteménybe épülve kerülhessen a közönség elé. Olyan nemzetközi rangú művészek méretben is jelentős alkotásairól van szó, mint Ian McKeever, vagy Keith Milow. 1992-ben Európai tájképek Raffaellótól Pissarróig címmel a Szépművészeti Múzeum nagyszabású kiállítást kölcsönzött a japán White Public Relations cégnek. A Régi Képtár 70, a Modern Osztály 20 és a Magyar Nemzeti Galéria 11 festménye november 19-től először Tokióban, majd 1993. június 27-ig további négy japán városban(Kurume, Nara, Yamagata, Yokohama) vendégszerepelt. A kiállítást Mojzer Miklós főigazgató irányításával a Régi Képtár részéről Ember Ildikó, a Modern Osztály részéről pedig Cifka Péterné készítette elő. A tájkép első specialistái Németalföldön fejtették ki tevékenységüket. A Szépművészeti Múzeumban az antwerpeni, a haarlemi, az utrechti és az amszterdami iskolák vannak a legbőségesebben képviselve, így e kiállításon is kiemelt hangsúlyt kaptak. A legjelentősebb mesterek közül id. Jan Brueghel, Jan Wildens, Jan van Goyen és Jacob van Ruysdael szerepel, de hatásukat a tanítványok és követők
