Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)

Valentin Lefebre a velencei és a római művészet vonzáskörében

Lefèbre a 17. századi klasszicizmus művészi ideáljának ismeretében és eszközeinek birtokában közelítette meg a velencei Cinquecento festészetet, mégpedig olyan egyéni módon, amivel annak sajátos továbbélését biztosította. A másolásból indult ki, de olyan intuícióval és esztétikailag olyan magas fokon teremtette újjá Veronesét, amivel egy tőle lényegében különböző, pregnáns új stílust alakított ki. Az Opera Selectoriáb&n is másolt nagy mesterektől, Veronesétől és Tizianótól vett idézetek elsősorban a legnemesebb velencei hagyomány ismeretének és folytatási szándékának ismérvei a művészetében. Ugyanakkor megfelelt a korszak aktuális igényeinek: a kisméretű Veronese-másolatokat és változatokat a Velencébe látogatók szuvenírként vitték magukkal. Ennek az igénynek az elevenségét egyébként egyértelműen dokumentálják a Velencében megjelent metszetek és metszetsorozatok is e mesterek művei után,

8 köztük éppen Lefèbre említett Opera Selectiorá)a, mely az 1680-as években három kiadást is megért." Lefèbre a 17. századi római és francia klasszicizmus stíluselemeit, a szimmetriát, a reneszánsz ideálhoz képest nyújtottabb testarányokat, a vonal szerepének erősebb hangsúlyozását, geometrikus alapelvek érvényesítését komponálásban és formaadásban nyilvánvalóan arra használja, hogy szabályozza vele a velencei eleven kolonzmust, a formák tisztaságát tompító festőiséget. Átvette Veronesétől a képszéllel párhuzamos, reliefszerű, gyakran lépcsős emelvény segítségével színpadiasan elrendezett kompozíciót, az alakok manierisztikus zsúfolását, ugyanakkor ragaszkodott az egyszerű gesztusokhoz, a főcselekmény egyértelmű kiemeléséhez. Átvette a hátteret alkotó építészeti részleteket, melyek lezárják a teret, s amelyek egyébként a velencei művészetben a 18. században, Sebastiano Ricci, Giovanni Battista Tiepolo műveiben is továbbéltek. A kelmék gazdag színjátékát a lineáris dekorativitás nyelvére fordította le rajzain. Ezek a vonások abból az alig 20 festményből és közel 90 rajzból állapíthatók meg, amelyeket sikerült az ő műveiként azonosítani. Egyébként Lefèbre-nek még a legalapvetőbb életrajzi adatai is bizonytalanok: Brüsszelben született 1642 körül és Velencében halt meg valószínűleg 1680-82 között. Eddig ismert művei alapján működése 1664 és 1682 közé tehető, de ezt is csupán közvetett úton lehet megállapítani, mivel festményeit, rajzait nem datálta. Munkásságának korszakolása ismereteink jelenlegi fázisában még puszta találgatás lenne,

10 pontosabban keltezni is csupán néhány festményét lehet. Ugo Ruggeri 1988-ban — összefoglalva a saját, valamint Julien Stock és Pierre Rosenberg kutatásait — összeállított egy jegyzéket Lefèbre rajzairól, amelyben számuk meghaladja a hetvenet.

11 Ezt az oeuvre-katalógust további új meghatározásokkal lehet bővíteni, egyúttal Lefèbre művészetének újabb oldalait, árnyalatait, ihletforrásait bemutatva. Az alább közlendő rajzok a budapesti Szépművészeti Múzeum (12-15., 18., 28. kép), a drezdai (10. kép) és a müncheni Staatliche Graphische Sammlung (29., 31. kép), a düsseldorfi Kunstmuseum (11. kép), az edinburghi National Gallery of Scotland (24. kép), a stockholmi Nationalmuseum (30. kép), a firenzei Uffizi anyagából (26. kép), valamint magángyűjteményekből (19. és 22. kép) 8 L. pl. Giacomo Barri rézkarc sorozatát 1667-ből, Ticozzi, P., Immagini dal Veronese. Incisioni dal sec. XVI al XIX dalle collezioni del Gabinetio Nazionale delle Stampe, Roma 1979, 46. 9 1680, 1682, 1684, 1. Thieme-Becker, 22, Leipzig 1928, 558. 10 Ruggeri, í. m. (1. j.) 1990, 139. 11 L. az 5. j.