Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 79. (Budapest, 1993)
Etruszk parasztasszony urnája Terriccióból
A simább felületeken felismerhetők maradtak az ívelt szélű véső nyomai, és fűrészt vagy reszelőt használtak olyan pontokon, ahol a véső megfelelőbb lett volna. Úgy tűnik, hogy a volterrai térségben az alakos fedelű urnák készítésének kezdetétől, a 300 körüli évektől fogva a század egész folyamán nagy nehézséget jelentett megfelelő színvonalú kivitelezőt találni. A kőfaragók művészi iskolázottsága szembetűnően alacsony szintű volt, és minden igyekezetüket arra összpontosították, hogy a legelemibb emberi formákat kihámozzák az anyagból — gyakran még azt is nehéz eldönteni, hogy férfit, vagy nőt akartak-e mintázni. Csak elvétve akad jobb minőségű hamv-urna, talán vándorló szobrászok munkái, amelyek azután mintául szolgálhattak a szerény képességű helyi kézműveseknek.4 A 3. században a volterrai típusú hamv-urnáknak legalább 25%-a a környező vidéken került elő; ezzel szemben a Kr. e. második és főként az első században a legtöbb urna magában Volterrában készült. 25 A régió területén különösen gazdagok leletekben az Elsa völgyének települései (Casole d'Eisa, Monteriggioni, San Martino ai Colli, San Gimignano térsége), de kerültek elő urnák a Sienán túli Grottiból, a Colline Métallifère felé levő Val di Corniából és a Pisához közeli Morronából is. A harmadik századi lelőhelyek közül Belora és Vada van a legközelebb Terriccióhoz, de ez az anyag a livornói Chiellini-gyűjteményben összekeveredett, az egyes darabok származása nem állapítható meg. Különösen nehéz a fedelek azonosítása. Közülük csak három keltezhető a harmadik század közepére vagy végére, s ezekből egy készült alabástromból. 20 Valdából egyébként inkább a római leletek dokumentálhatók, a Belorában előkerült, a Villanova-kultúrától a római császárkorig terjedő anyag pedig a helyi és külföldi vállalkozók által többé-kevésbé ellenőrizetlenül folytatott ásatások és eladások révén a 19. század első felében szétszóródott. 27 24 L. 2. és 3. j. Példák a magasabb színvonalú munkára: Urne volterrane, i. m. (21. j.), 239— 240., 246., 249., 291., 298. sz. ; Maggiani, A. m Artigianato artistico, kat. Volterra-Chiusi, Milano 1985, 36-42, 3. századi urnák, némelyikük a velük talált sírleletekkel. 2 "' A területen talált urnák 10%-a második, kevesebb mint 1%-a első századi; vö. Nielsen, M., in Artigianato artistico (24. j.), 62-66 és uő., in Welt d. Etr., Koll. (3. j.), 201-217. 2,1 Nielsen, M., in Welt d. Etr., Koll. (3. j.), 206-207, 3-4. sz., irodalommal. Chiellini belorai anyaga az 1879-ben kezdett ásatásokból származik. Egy tufakőből való fedél nőalakkal (ltsz. nélkül) stílusa alapján nagyjából egykorú a budapesti urnával (3. sz. közepe); valamivel későbbi egy férfialakos tufakő-fedél (ltsz. nélkül) valószínűleg Belorából és egy harmadik, finom faragású, de erősen rongált állapotú alabástrom nőalak (a 2057. ltsz. urnán, de nem tartozik hozzá). A közöletlen urnák Livornóban a Villa Mariában, a Galleria dell'arte moderna-ban, részben a magazinban vannak tárolva. Dr. Vera Durbé szívessége folytán tanulmányozhattam őket. - A Chiellinigyűjtemény az 1869 körüli évektől alakult ki ásatásokból és vásárlásokból. A darabok származási helyének azonosításában további nehézséget okoz, hogy Enrico Chiellini Volterrából is szerzett urnákat (pl. egy archaikus urnát, mind a négy oldalán domborművekkel). A Chiellini-gyűjteményt végül is hosszas tárgyalások után a húzódozó városi tanács kapta meg ajándékként. Ez biztosította, hogy legalább valamennyi régészeti anyag legyen abban a kikötővárosban, amelyből annyi etruszk és más régiséget raktak hajóra a 18. és 19. században. Vö. Ciampoltrini, G.-Cianferoni, G. C.-Romualdi, A., La raccolta archeologica e numismatica Enrico Chiellini, II Museo Civico Archeologico di Livorno e i materiali dal Portus Pisanus, Rassegna di Archeológia 3 (1982-83) 183-239, a belorai leletekről kül. 233-234. 27 Giusto Cinci 1828-1830-as belorai ásatásainak anyaga részben a firenzei Museo Archeologico gyűjteményébe került, de nehezen különböztethető meg a volterrai anyagtól: Fiumi, E., Materiali volterrani nel Museo Archeologico di Firenze. La collezione Cinci, StEtr 25 (1957) 465 ; vö. G. Cinci, Bulllnst 1828, 18; 1829, 202-205. További urnák, amelyeket Augusto Cinci ásott ki 1837 körül, a volterrai Museo Guarnacciba jutottak, és állítólag egy orosz hercegnő, Firenze,
