Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 78. (Budapest, 1993)
Adalékok a tarquiniai „Senza graffito "-műhely történetéhez
kerámiával 41 aligha vehették fel a versenyt a helyi produkciónak is legföljebb közepes szintjét elérő vázák, elképzelhető azonban, hogy a graviscai görög kereskedők voltak azok, akik tengerentúli útjaikra hajóik egyéb rakományával a Senza graffito-műhely darabjait is magukkal vitték. Ez is egyik, bár aligha döntő, motívuma lehetett a műhely hirtelen kialakulásának és gyors fellendülésének a görög kereskedők graviscai tevékenységének kezdetével egyidőben. Az újonnan feltámadt és eléggé széles körűnek látszó kereslet figurális díszítésű használati kerámia iránt, amelynek kielégítésére már érdemes volt helyi műhelyeket létesíteni, nyilván egyik tünete annak a gazdasági megélénkülésnek, amelyhez a graviscai empor ion tevékenysége fontos hozzájárulás lehetett. 42 Ha mindez valószínűsíthető, magyarázatot kínál az etruszko-korinthosi vázák kereskedelmének egy másik feltűnő jelenségére is : bár etruszk áru, elsősroban bucchero-kerámia a 7. század harmadik negyedétől a leletek tanúsága szerint egyre gyakrabban érkezett Karthágóba és Dél-Galliába, az etruszko-korinthosi figurális kerámia fénykorának félszázadából, a 630-580 közti évtizedekből eddig egyetlen példányuk sem került elő Itálián kívüli lelőhelyről. A tengeren túlra jutott etruszk vázák vizsgálata egyértelműen azt mutatja, hogy az 580 előtti korszakban elsősorban Caeréből származtak, ahol nem készült exportra alkalmas etruszko-korinthosi kerámia. A graviscai görög kereskedők lehettek az elsők, akik fölvették hajóikra az etruszko-korinthosi vázákat, elsősorban természetesen azokat, amelyek a leginkább kéznél voltak. Hogy nem a korinthosi vázák minőségi fölénye volt az akadálya tengeren túli terjedésüknek, azt eléggé bizonyítja, hogy ezeknek száma sem Karthágóban, sem Dél-Galliában nem haladja túl etruszk utánzataikét. Nem lehet azonban arra gondolni, hogy a görög kereskedőknek előjogaik lettek volna az etruszk kerámia bármely fajtájának exportjában az etruszkokkal, vagy akár a punokkal szemben, 43 sem arra, hogy akár csak Graviscában is, egyetlen centrum vagy éppen egyetlen műhely produkciójának terjesztésére korlátozták volna tevékenységüket. A Senza graffito-műhely kialakulásának idejénél nem sokkal későbbi vulcii vázák, elsősorban a Rosoni-mühely darabjai rövidesen a hamar kimerülő tarquiniai produkció helyébe léptek, mégpedig nemcsak annak fentebb említett „piacain", hanem az Ibér-félszigetre is eljutottak. Az új karthágói ásatások nyomán az is valószínű, hogy már az export megindulásakor a tarquiniai vázákhoz — egyelőre úgy tűnik, ritka kivételként — Vulciban készültek is csatlakoztak: 1988-ban a karthágói német ásatásokon egy alabastron két összeillő töredéke került elő, amelynek figurális díszítése vulcii mester, a Code annodate-festő kezétől származik, 44 és nem lehet későbbi a Senza graffito-vázáknál. Végül a második kérdés. A vázaforma alapján, elsősorban J.-P. Morei egy em41 BoitanfF., NSc 1971, 242-262 és in Les céramiques de la Grèce de l'Est (17. j.) 216-222; Torelli, M, PP 37 (1982) 307-308. 42 Vö. Jannot, J. R., A la rencontre des Etrusques, Ouest France 1987, 103. 43 Elég ezzel kapcsolatban a tárló-amphorák elterjedésének statisztikájára utalni: Slaska, M., in // commercio etrusco arcaico, Roma 1985, 19. 44 Jelenleg feldolgozásra a hamburgi egyetem Régészeti Intézetében van; ásatási száma KA 88/134-3 + KA 88/138-20. A darabra publikációjának előkészítője, R. F. Docter (Amsterdam) volt szíves felhívni a figyelmemet. Hálás köszönettel tartozom H.-G. Niemeyer professzor úrnak, az ásatás vezetőjének, aki a két töredék összetartozását felismerte, és megengedte, hogy
