Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 77. (Budapest, 1992)
Trinitas in Hominis Specie. Megjegyzések az antropomorf Szentháromság-ábrázolások ikonográfiájához
popularizálódott, 20 központi szerepet töltött be a hívők életében. 21 Ehhez az igényhez, amelyet elsősorban az olyan vallásos mozgalmak támogattak, mint a Devotio Moderna, a művészet is alkalmazkodott. 22 E korszakban a kép nem egyszerűen az imitatio eszköze, hanem egyfajta katalizátorként is működik : contemplatióra ösztönöz és segítséget is nyújt a laikusok számára a meditációhoz, az Istennel való közvetlen kapcsolat megteremtéséhez. 23 Ebben a keretben képzelhetjük el a budapesti kép megrendelésének körülményeit, használatának mikéntjét is. A művészek különösen nehezen megoldható problémával kerültek szembe, amikor a keresztény hit legtitkosabb dogmáját kísérelték meg ábrázolni. Magának a dogmának a szövege 24 az apostoli idők óta vajmi kevés támpontot nyújtott, ezért a keresztény művészet az évszázadok folyamán különösen gazdag és sokrétű ikonográfiái típuskincset hozott létre a Szentháromság ábrázolására. 25 Ezen belül két, lényegileg eltérő csoportot különböztethetünk meg. Az egyikhez tartoznak a Szentháromság absztrakt, illetve szimbolikus megjelenítései, a másikhoz az antropomorf, illetve az „antropozoomorf"' 26 ábrázolások. Az ókeresztény egyház művészetében az isteni személyek közvetlen antropomorf ábrázolása ismeretlen, 27 mégis e korszakban kereshetjük a gyökereket, amelyekből a későbbi antropomorf Szentháromság-ábrázolások kifejlődhettek. Azok az alapvető szemléletbeli különbségek, amelyek a keleti és a nyugati egyházat elválasztották egymástól, a Szentháromság ábrázolási hagyományában is tükröződtek, és két, határozottan teológiai alapokon nyugvó típus kialakulásához vezettek. A lényegi azonosságot erőteljesebben hangsúlyozó nyugati felfogás ahhoz vonzódott, hogy az isteni személyeket egymás mellé állítva (vagy ültetve) ábrázolja, a keleti ezzel szemben inkább valamilyen módon „egymás alá" rendezte őket, hogy hierarchiájukat egyér-° Vö. Harbison, C, Visions and Meditations in Early Flemish Painting, Simiolus 15 (1985) 91 skk. 21 Uott, 87; "There was simply a general trend of the times away from the notion of a spiritual elite, toward the desire that many members of society by their'learned ignorance', participate in visionary experiences" (uott, 99). 22 Vö. Marrow, J. H., Passion Iconography in Northern European Art of the Late Middle Ages and Early Renaissance, Kortrijk 1979, 20-27. 23 A vallásos élet és a művészet között sajátos kölcsönhatás alakult ki. Nemcsak a szellemi mozgalmak hatottak a művészetre, hanem a művészet is visszahatott a liturgikus szokásokra. "Clearly by the fifteenth century paintings were taken as essential instruments for stimulating popular religious devotion" — írja Harbison i. h. (20. j.) 114. 24 A dogmák szövegét 1. Denzinger, H., Enchiridion Sytnbolorurn, Freiburg i.B. 196 3 32 ; a Szentháromság dogmatörténetéhez 1. Lebreton, J., History of the Dogma of the Trinity, NewYork 1939; Schmaus, M.-Grillmeier, A.-Schefczyk, L.-Seybold, M., Handbuch der Dogmengeschichte 2/1, Trinität, Freiburg-Basel-Wien 1985. 25 Vö. Grabar, A., Christian Iconography, Princeton 1961, 112. A Szentháromság-ábrázolások ikonográfiájához általában 1. Künstle, i. m. (12. j.) 1, 221-33; Hackel,/. m, (6. j.); Timmers, .). J. M., Symboliek en Iconographie der christelijke Kunst, Roermond-Maaseik 1947, 60-74; Braunfels, W., Die Heilige Dreifaltigkeit, Düsseldorf 1954; Réau, L., Iconographie de l'art chrétien 2/1, Paris 1956, 14-29 ;LCI 1, 525-37. 26 Réau, i. m. (25. j.) 21. Jellemző erre Nolai Paulinus leírása a Felix-bazilika apszisáról, amely a személyek pusztán szimbolikus ábrázolásáról tájékoztat (XXXII. Epistola, in CSEL 19, ed. G. Härtel, Wien 1894, 286.). Az ábrázolás rekonstrukciós rajzát 1. Braunfels, i. m. (25. j.) 25. k.
