Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 76. (Budapest, 1992)

Picassótól Grecóig posztmodern tükörben. Hármas kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

PICASSÓTÓL GRECÓIG, POSZTMODERN TÜKÖRBEN HÁRMAS KIÁLLÍTÁS A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A Spanyol Külügyminisztérium Kulturális Kapcsolatok Főigazgatóságának szervezésében öt — közép- és fiatal generációhoz tartozó — művész vendégkiállítása érkezett a Szépművészeti Múzeumba, amelynek kiegészítéséül, önálló egységként, a múzeum bemutatta saját gyűjteményének gyakorlatilag teljes kortárs spanyol anyagát. Önként kínálkozott, hogy a Barkóczi István által az előbbiektől függetlenül kezdeményezett „Hommage à El Greco" kiállítás (kortárs magyar művészek tiszteletadása a 450 éve született művész előtt) a másik két bemutatóval egyszerre kerüljön a közönség elé. így amellett, hogy a mai spanyol művészet egy viszonylag szélesebb spektruma volt megismerhető, egyidejűleg az itthoni fejleményekkel is konfrontációba került. A Szépművészeti Múzeum saját anyagából történt válogatásnál a 2. világháború éveivel meghúzott cezúra alkalmat kínált arra, hogy a kiállításon helyet kapjanak a klasszikus avantgárdé világhírű nagymestereinek gyűjteményünkben lévő késői grafikái is (41. kép). Picasso, Dali és Miró életművének utolsó évtizedei természetes kapcsolódási pontot jelentettek az ötvenes években újjáéledő spanyol művészeti élet szempontjából. Pablo Picasso számára a spanyol szülőföld — az 1937-es Guernica-kép miatt — tiltott terület maradt. 1946-ban ezért a Côte d'Azur mediterrán vidékén, Katalónia közvetlen szomszédságában telepedett le. Élete új lendületet vevő utolsó negyedszázados periódusának jellemző tematikus sorozataiból (Françoise és gyermekei, A festő és modellje, clownok, portrék stb.) reprezentatív válogatást nyújt az a 14 lapból álló grafikai gyűjtemény, amely többségében Dániel-Henry Kahnweiler ajándékaként került a Szépművészeti Múzeumba. Ugyanez a felszabaduló munkakedv jellemzi a szürrealizmus két, ellentétes alapállású vezéregyéniségét a Spanyolországba való visszatérésüket követő években. Salvador Dali barokk tradíciókhoz visszanyúló „atommiszticizmusa" a háború utáni években annak az újfajta spiritualizmusnak a lecsapódása, amely ebben az időben mentalitásán eluralkodott. A legújabb fizikai felfedezések és a népszerű-tudományos művek inspirálták hallucinogén természetrajz-illusztrációit. E litográfia-sorozatokból származó néhány lap mellett a Divina Commedia fametszet-illusztrációi képviselik őt a múzeum grafikai gyűjteményében. Dali klasszikusokat idéző manírjaival szemben, a szürrealisták egykori táborában ellenkező végpontot képviselő Joan Miró szabad festőiségével, mitikus képzelet -