Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 76. (Budapest, 1992)
Két Tintoretto-képmás Anton Francesco Doniról
Mindez a kapcsolatok folyamatosságát és mélységét tanúsítja. További adalékul szolgál ehhez Doninak egy másik, szintén Tintoretto által festett képmása, amelyet alulírottak a bécsi Kunsthistorisches Museum Szőrmekabátos idős férfijában ismertek fel (24. kép). 16 Ebben az esetben is egy mindeddig ismeretlennek tekintett személy ábrázolásával van dolgunk, de néhány szembetűnő hasonlóság az Érmek metszetén (22. kép) és a budapesti képmáson látható archoz (21. kép) megengedi a feltevést, hogy ezúttal is Anton Francesco Doniról van szó. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az a nyilvánvaló időbeli távolság, amely a metszet és a korábbi festmény 35-40 éves modelljét elválasztja a bécsi portrén bemutatott, immár idős férfitől. Néhány részlet azonban nem változott. Az erőteljes kopaszodás ellenére ráismerni a hajnak ugyanarra a típusára, amelyet a már ismert ábrázolásokon figyelhettünk meg, valamint a középen előrehulló tincsre. Hasonló a szakáll is, amelyet a barkó egyesít a hajjal, és bajusszal egészül ki, kócos és kissé gondozatlan fürtökből áll, a formája szabálytalan. Analóg a szemöldök, amelynek szabályos görbéje az orrgyöktől csaknem a halántékig ível, éppúgy, mint a nagyon jellegzetes szemhéj és a táskák a szem alatt, amelyek hangsúlyosabbak a bécsi „öreg"-en, de már a metszeten és a budapesti képmáson is megfigyelhetők. Azonosak a nem nagy, de élesen kontúrozott és élénk pupillájú szemek, amelyek itt sötét gesztenyeszínűek. Hasonló a markáns orr, amely mégsem mondható sasorrnak, az orrtőnél bemélyed, és a hegye még gömbölydedebb lett, és hasonló a meglehetősen kicsi, koponyához tapadó fül. A bécsi képmáson néhány új vonás is előtűnik : az arc kifejezetten széles lett, a nyak rövid, vastag, és ráncok tűnnek fel rajta, a fül hegyesebb, a haj rövidebb és kevésbé sűrű, a szakáll hosszú ugyan, de már ritkuló. Az időnek ezek a nyomai azonban, amelyek törődöttebbé teszik az arcot, érintetlenül hagyják az erős egyéniségre valló, eleven tekintetet. A félalakos képmás olyan idős embert állít elénk, aki egyenes tartású és egyszerű öltözetében méltóságteljes, akinek dísze mindössze a szőrmeszegély a kabáton és a köves gyűrű a bal kéz gyűrűsujján, és akinek nézése tekintélyt parancsol. Az Anton Francesco Doni személyére vonatkozó azonosítási kísérlet egyelőre csupán a felsorolt hasonlóságokon és a Tintorettóhoz fűződő baráti kapcsolat bizonyosságán alapul : mindmáig semmiféle írásos bizonyíték nincs arra, hogy Tintoretto sok évvel az első után egy második képmást is készített volna Doniról. A szakirodalom a bécsi portrét stíluskritikai megfontolásokból egyöntetűen az 1570-80 közötti évtizedre datálja. 17 Doniról 1574-ig, halálának feltételezett évéig vannak híreink, de már 1567-től egyre ritkábban bukkan fel a neve; úgy tűnik, ettől kezdve önkéntes visszavonultságban élt házában, a Padova melletti Monselicében. 18 A bécsi festményen ábrázolt férfi hatvanesztendősnél idősebbnek látszik, ezért Doni halálának feltételezett évét és a stílusjegyeket egyaránt tekintetbe véve, a készülés idejeként egy 1572 és 1574 közötti dátum tűnik a legvalószínűbbnek. Az 1574-es évnek külön is érdemes ebből a szempontból figyelmet szentelnünk. Ebben az esztendőben Doni egész bizonyosan Velencében tartózkodott, ahol az odalátogató III. Henrik francia 16 Ez a képmás - olaj, vászon, 127 x 99 cm, ltsz.: 695 - szintén Lipót Vilmos főherceg gyűjteményéből származik. Az újabb irodalom egyöntetűen Tintorettónak attribuálja, és 1570 tájára datálja. L. Rossi, i. m. 129-130. 17 Rossi,/, m. 129-130. 18 Bongi, S., Vita di M. Anton Francesco Doni, Lucca 1852, XLIV-XLVII; Grendler. i. m. 64-68.
