Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 76. (Budapest, 1992)

Két Tintoretto-képmás Anton Francesco Doniról

évtized első három évében váltak sűrűbbé, amikor Doni egyre inkább vezető szerepre tett szert Velence kulturális életében. 1548 végén érkezett Velencébe, és 1549ben alapította meg az Accademia Pellegrinát, amelynek tagjai közt ott találjuk Tizianót, Sansovinót, Dolcét és Tintorettót, az Akadémia kiadójának szerepét pedig Francesco Marcolini látta el. A Tintorettóhoz fűződő kapcsolatok épp ebben a periódusban kezdődhettek, — legalábbis, ha kizárjuk, bármennyire csábító is, a hipotézist, hogy már 1547 körül Rómában, Tintoretto feltételezett és Doni dokumentált otttartózkodása idején, vagy akár már 1544-ben, Doni első velencei útja alkalmából megkezdődtek volna — és minden bizonnyal egyre intenzívebbé váltak 1551-tól, amikor Doni elkezd publikálni Marcolininál, számottevő hírnévre és bizonyos jólétre téve szert. A szakirodalom már 1969-ben utalt Marcolini nyomdájának jelentőségére Tintoretto művészeti fejlődésében, egyfajta közvetítői szerepet tulajdonítva az épp azokban az években ott publikáló Doninak az olasz és északi manierista mesterek metszeteinek népszerűsítésében, amelyeket a firenzei író nagy számban gyűjtött.

11 Emlékeztetünk rá, hogy Tintoretto 1551. szeptember 15-én Francesco Marcolini portréját is elkészítette, amint erről maga Marcolini számol be egy Aretinóhoz írt levelében.

12 Ez újabb érv a budapesti portré általunk javasolt datálása mellett, vagyis, hogy 1551 és 1553 között, legvalószínűbben 1552-ben készült. Aligha tekinthető tehát véletlennek, ha Doni az 1552-ben megjelent Márványlépcsők (I Marmi) című könyvében Velence „szép tehetségei" között Tintorettót is megnevezi,

13 és ha leveleinek 1552-es kiadásában ugyancsak neki ajánlja a Giovio Múzeum tréfás leírását.

14 Hogy a szóban forgó időszakban mennyire bensőséges és szoros lehetett köztük a kapcsolat, azt az eddig elmondottaknál is meggyőzőbben bizonyítja az alábbi utalás Tintoretto fivérére Doni 1553-as Poklok (Inferni del Doni) című könyvében: „Vannak barátaim, akik, bár kiválóak a maguk művészetében, mégsem kaptak semmiféle elismerést. Csak miután otthagyták azt a helyet, ahol nem becsülték őket, és a világ egy más táján tették ismertté magukat, s mutatták meg, mit érnek, akkor kezdték fájlalni az emberek a veszteséget, amit maguknak okoztak, és ismerték fel, immár későn, amazok értékét. Az igen kedves ifjú Domenico de Robusti Tintoretto úr közülük való: most Mantova büszkélkedhet vele, azok irigységére, bánatára és kárára, akik nem ismerték őt el."

15 A tény, hogy közvetlenül ezután a mondat után Doni két irodalmárt nevez meg — Francesco Maternót és „il Viviano"-t —, arra enged következtetni, hogy Domenico Tintoretto is irodalmár volt, aki írói ambícióiban csalatkozva hagyta el Velencét. Tekintve, hogy Domenico Tintoretto neve sehol sem szerepel Doni levelezésében, és más források sem utalnak arra, hogy személyes kapcsolat lett volna közöttük, valószínű, hogy inkább a festő Jacopóhoz fűződő barátsága indította ennek a magasztaló mondatnak a leírására, sőt talán Jacopo kifejezett kívánságára vetette papírra. 11 Pallucchini, A., Tintoretto, Firenze 1969, 9-10, 15. 12 Pallucchini-Rossi, /'. m. 125. 13 Doni, A. F., / Marmi, Venezia 1552, 69. 14 Doni leveleinek 1544-es és 1546-os kiadásában még L. Domenichi volt a levél címzettje, de azt követően, hogy utóbbival megromlott a kapcsolata, Tintoretto került a helyébe. L. Tre libri di Lettere del Doni, Venezia 1552, 75-79. Pallucchini-Rossi, /'. m. 127, a Jacopo Tintorettónak szóló címzés dátumát tévesen 1543-ban jelöli meg 1552 helyett. 15 Inferni De! Doni Accademico Pellegrino. Libro II dei Mondi, Venezia 1553, 63.