Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 76. (Budapest, 1992)

Két Tintoretto-képmás Anton Francesco Doniról

szép dolog számon tartani minden nekünk nyújtott segítséget és jótéteményt, és életünkben alig van nagyobb öröm, mint ha eleget tudunk tenni, ha nem teljesen, legalább részben, baráti kötelességünknek. Ám igencsak kevesen vannak, akik eszerint is cselekszenek, annál számosabban, akik, akár kétszeresen is, hálátlansággal fizetnek, és valamely jókora szívességet mégegyszer akkora arcátlansággal viszonoznak. Nos, hogy én azzal a pénzzel fizessek, amellyel a magam fizetségét is várom, miután a Kegyelmed bámulatos ecsetjétől származó csodálatos képmást ajándékba kaptam, a magam részéről — tehetségemből ez telik — Kegyelmed kiválóságának ezzel a tollammal festett könyvvel adózom: vagyis Doni a kapott ajándékért olyan kincset ad ajándékba, amilyen neki van. Nem kívánok Kegyelmed elméjének dicséretébe kezdeni, amiért a Természetet ily kiválóan nemesítette meg a Művészettel, mivel így csak önnönmagamat dicsérném, hisz ha a festőt költészettel dicsérem, a költészetet is felmagasztalom a festészettel. A mű, amelyet Kegyelmednek küldök — hogy a lényegre térjek —, groteszkeket festő költő műve; kétségkívül bámulatos <. . .) Gondolom, örömét fogja lelni benne, de miközben olvassa, tollam nem áll meg, és ír még néhány jelentéktelen apróságot, hogy kimutathassam hálámat annyi más jótevőmmel szemben is. Ha már elkezdtem törleszteni a festőkkel szembeni adósságomat, hadd szóljon a másik ajánlás Giuseppe Salviatinak, a kiváló tehetségű, nagyszerű festőnek <. ..) Nagyságos Jacopo uram, fogadja a hálának ezt az apró jelét attól, aki Kegyelmed drága idejét elrabolta, és kívánjon bármit Donitól, aki ezzel az ajánlással fejezi ki megbecsülését. Kegyelmed nemes Francesco Marcolini ura, aki itt van velem a dolgozószobámban, szintén üdvözletét küldi. Kelt Velencében, 1553. március 5-én. Kegyelmed hálára kötelezett Donija."

8 Melyik is volna az egész szakirodalomban elveszettnek mondott „Kegyelmed ecsetjétől származó csodálatos képmás", ha nem a budapesti festmény, amelyet tehát, az 1553. márciusi ajánlást alapul véve, 1551 és 1553 eleje közé kell helyeznünk? Az ajánlásból még egyebet is kiolvashatunk: mindenekelőtt, Tintorettónak ajánlani egy „groteszkeket festő költő" könyvét, arra enged következtetni, hogy Doni és Tintoretto egyformán értékelték az új, manierisztikus ízlés azon friss áramlatát, amely a század negyedik évtizedének végétől, a két Salviati és Giorgio Vasari megérkeztével terjedt el Velencében. Ennek az új toszkán-római művészeti ízlésnek, éppen az „ellenséges" Velencében, mintegy kiáltványát fogalmazta meg Doni A rajz (II Disegno) című, 1549-es könyvében.

9 A szakirodalom már felhívta a figyelmet kettejük művészetelméleti rokonszenvének erre a találkozására, utalva a tényre, hogy Tintoretto és Doni egyazon oldalon állt a michelangelói Utolsó ítélet körül támadt vitában, vagyis szembeszálltak Dolce és Aretino cenzori szigorával.

10 Az ajánlás végén a kiadó, Francesco Marcolini nevével találkozunk, ami szintén nagy fontosságú, mivel épp Marcolini volt az új, toszkán-római manierista irányzat egyik népszerűsítője könyvének, az 1540-ben, majd másodjára 1550-ben megjelent Sorsoknak (Le Sorti) az illusztrációi révén. A Doni és Tintoretto közötti kapcsolatok éppen a hatodik 8 Rime del Burchiello Comentate dal Doni, Venezia 1553, 3-6. Ez az ajánlás nem ismeretlen a kutatók előtt, de a benne említett képmás mindenütt mint elveszett mű szerepel. L. Pallucchini, R.—

Rossi, P., Tintoretto. Le opère sacre e profane I, Milano 1982, 226; Grendler, P. F., Critics of Italian World, 1530-1560, Madison 1969, 65. 9 Carloni, P., La teória artistica di A. F. Doni, megjelenés előtt in Notizie da Palazzo Albani. 10 Pallucchini-Rossi, /'. m. 64. 7 99