Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 75. (Budapest, 1991)
Adalékok Julius Schnorr von Carolsfeld Képes Bibliájának 15. lapjához
magasba tornyosuló csoportja; ők a jelenet főszereplői. Velük szemben a két csábító nő a mélység felé vezeti a tekintetet. Az elülső ifjú felkarjának irányát követi a vele szemben hátrahanyatló nő felhúzott combja, akinek testét csupán néhány gyorsan felvázolt, lekerekített vonal jelzi. Tartása mintegy válaszol a felé forduló ifjú mozdulatára. A csábítók csoportját a lap szélén Schnorr újra megismételte, az elomló pózt ülő tartássá változtatta, és hárfát adott a nő kezébe. Ez a motívum került kidolgozottabb formában a budapesti (47. kép) rajzra. A lipcsei vázlatot talán túl érzékinek találta a művész, és a kompozíció következő — budapesti •— változatán a két csoport határozottabb elkülönülése figyelhető meg. Ennek az elválasztó tendenciának felel meg az az új megoldás, mely szerint az elülső ifjú pózának már nem annyira a hozzá legközelebb levő, zenélő nőnek, hanem az általa részben takart társának a mozdulata felel meg. Ez utóbbi tartásán is változtatott Schnorr: jobb kezét már nem maga mellett tartja, hanem hívogatóan felemeli, így szinte tükörképe a mutatóujját állához emelő fiatalember fontolgató gesztusának (gestus cogitantis)? 0 A két csoport szétválasztását segíti a budapesti rajzon megjelenő, heves mozgású, baljával a háttér lovasai felé mutató, tovasiető leányalak. Mozdulatának a szemközti csoport csúcsán álló, jobbra tekintő, elcsavarodó testű ifjú felel meg, akit egy nyugodtabb társa csillapítóan próbál visszatartani. Az esemény résztvevői eltérően reagálnak a hívogatásra: tétovázva, heves odafordulással, visszatartó nyugalommal, a felemelt kezű no személyében óva intő megvetéssel. A lap bal szélén látható, egymást átkaroló pár a legpasszívabb : a fiatalember fel sem tekint, társa pedig rosszalló kíváncsisággal szemléli a másik nép képviselőit. A budapesti rajz a lipcseinél jóval kidolgozottabban mutatja be ezt a csoportot, mégis sok a bizonytalanság a szereplők térbeli elrendezésében, egymáshoz való viszonyukban. A bal szélen az ifjú szinte súlytalanul lebeg a térben, lábának elhelyezésével Schnorr többször is kísérletezett. A budapesti lap háttere igen elnagyolt: bal oldalt a cselekménytől elforduló emberek áldozati oltár felé tartanak, jobbra pedig bástyaszerű építmény előtt lovaskatonák csoportja tűnik fel. Schnorr mégis elégedett lehetett a kompozícióval, mert a rajz készítését követő napon, 1851. november 16-án a következőt írta a naplójába : „»Da sahen die Kinder Gottes nach den Töchtern der Menschen wie sie schön waren, und nahmen zu Weibern welche sie wollten.« Dieser Gegenstand, einer der jenigen welche Bunsen als Reihenfolge meiner Zeichnungen zu beachten mir bezeichnet hatte, beschäftigte mich in den letzten Tagen und (erreichte?) heute in einem Umriss seine Erledigung." 31 Schnorr egy évvel később vette elő újra a kompozíciót, és a budapesti lap fő motívumait lényegében megismételte a fametszetet közvetlenül előkészítő müncheni rajzon (48. kép). 32 Pontosan elrendeződött a szikla, biztos támaszul szolgálva a sze30 Tikkancn, J. J., Zwei Gebärden mit dem Zeigefinger, Acta Societatis ScientariumFennicae 43 (1913) 4-5. Az antikvitásból erdeztethető motívum egyik jelentése — tanácstalanság „Ratlosigkeit" — jól illik rajzunk ifjú alakjára, Vö. Neumann, H., Gesten und Gebärden in der griechischen Kunst, Berlin 1965, 109-112, 50-51. k. 31 Tagebucheintrag 16.11.1851. Drezda Sächsische Landesbibliothek Mscr. Dresd. n. Inv. 31. I, Bl. 101 v . 32 München, Städtische Galerie im Lenbachhaus, Die Kinder Gottes vermischen sich mit den Kindern der Welt, ltsz.: G 1 573, toll, fekete tinta, 219X260 mm, j. : középen a kövön 18 S 52 Nov., a rajz alatt bekeretezve a bibliai idézet. Szeretném megköszönni Dr. Annegret Hobergnek a küldött fényképet és a reprodukálási engedélyt.
