Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 75. (Budapest, 1991)
Adalékok Julius Schnorr von Carolsfeld Képes Bibliájának 15. lapjához
A régi jó barát, kinek szava ennyit számított, hivatását tekintve diplomata volt, a porosz állam képviselője a Vatikánban (1824-1838), Bernben (1839-1841), majd Londonban (1842-1854), érdeklődése és tevékenysége azonban túlnőtt a politika keretein. 22 Történelmi, klasszika-filológiai tanulmányok után jártasságot szerzett a keleti nyelvekben, belekóstolt az egyiptológiába, közreműködött Róma művészeti emlékeinek feldolgozásában, a Régészeti Intézet létrehozásában. Egész életében élénken érdeklődött a teológia és az egyháztörténet iránt. Liberális gondolkodóként a lelkiismereti és sajtószabadság mellett szállt síkra. Politikusként Anglia és Poroszország kapcsolatait kívánta erősíteni a protestáns ökumenizmus szellemében. Bunsen karrierje Rómában kezdődött, ahol először (1817-től) Niebuhr titkáraként, 1824-től pedig a híres történészt felváltva vatikáni követként dolgozott. Capitoliumi házát — a Palazzo Caffareliit — a protestáns szellemi élet központjává kívánta tenni. Otthonában nemcsak németek, hanem neves angol, amerikai személyiségek (pl. Wordsworth, Walter Scott, Newman) is megfordultak. Vonzerőt jelentett az általa berendezett követségi kápolna is, hiszen ezidőtájt csak itt tartottak protestáns istentiszteletet Rómában. Két másik művésztársával együtt Schnorr 1819-ben lett a Palazzo Caffarelli lakója. Betegségekkel, honvággyal küszködő két év után Bunsen körében talált igazi otthonra. Hazaírt leveleiben 23 lelkesen számolt be a kis közösség életéről, dicséretekkel övezte Schmiedert, a gyülekezet lelkészét, kinek vezetésével Schnorr, Bunsen és családja hetente kétszer közös Biblia olvasáson vettek részt. A „tudós diplomata" így kezdettől fogva nyomon követhette a Képes Biblia sorsát. Érdeklődésében személyes okok is közrejátszottak, Schnorr művében saját monumentális, nyolckötetes Biblia kommentárjának párhuzamát látta. 24 Bár a Teremtés könyvének magyarázata csak 1860-ban, halálának évében jelent meg, tanulságos felidézni, hogyan vélekedett Bunsen az Isten fiainak és az emberek lányainak házasságáról, hiszen ez a téma már az 1850-es években is foglalkoztatta. Visszataszítónak tartotta és mereven elutasította az angyal értelmezést, mely bizonyos szerzőknél újra előtérbe került. A társadalmi hierarchia visszatükröződésének tanát sem tudta elfogadni. Kitért a Szet és Kain leszármazottairól szóló tan egyik ellentmondására : Lamech az utódok mindkét listáján szerepel. Feloldván e kettősséget, ebből a magyarázatból indult ki. A bibliai rész történeti jelentőségét és tanulságát a népcsoportok keveredésének bemutatásában látta. Semmi erkölcsileg kifogásolnivalót nem talált az elbeszélésben, sőt pozitív oldalára mutatott rá: „Insbesondere wird die Thatkraft und das Selbstvertrauen der Männer durch eine solche Verschmelzelung von Stammtypen gestärkt.. . Das ist die Erscheinung welche die ehrwürdige Urkunde uns auch aus der ältesten Welt berichtet." 25 Gondolatmenetét folytatva kitért a következményekre, a nyelvek keveredésére is, így érthetővé válik, miért javasolta művészbarátjának ezt a témát is. 22 Bunsenről (1791-1860) újabban: Der gelehrte Diplomat. Zum Wirken Christian Carl Josias Bunsens, Hrsg. von E. Geldbach, Leiden 1980, Bunsen írásainak bibliográfiájával és további irodalommal. 23 Schnorr, Briefe, /. m. 161-163, 167. 24 Vollständiges Bibelwerk für Gemeinde (3 Abt., 8Bde) Hrsg. von EL J. Holtzmann, Leipzig 1858-1870. 23 Bibelwerk, i. m. Abt. 2 Bibelurkunden, Bd. 5. Das Gesetz und Aeltere Propheten, Leipzig 1860, 53.
