Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 75. (Budapest, 1991)

Adalékok Julius Schnorr von Carolsfeld Képes Bibliájának 15. lapjához

közötti ellentét tükröződését látta.

4 Hamarosan keresztény oldalról is felmerült az a nézet, mely az Isten fiait földi halandókkal azonosította. Julius Africanustól (3. sz.) eredeztethető az a felfogás, mely szerint a kifejezés valódi jelentése Isten igaz szolgálóira, Szet utódaira vonatkozik, az emberek leányai pedig Kain leszármazottai. Ebben az értelmezésben a történet a vízözönt közvetlenül megelőző, az emberiség bűneit elbeszélő eseménysor részévé válik.

5 Az újabb magyarázók az angyal teórián túllépve ismét az Istenhez tartozó lényekről szóló tan felé hajlanak és az idézett rész mitikus forrásait, más népek mítoszaival való kapcsolatát kutatják.

6 Az ikonográfiái kézikönyvek, lexikonok vagy átsiklanak az idézett bibliai szövegrészen, vagy az angyalok bukásának kapcsán utalnak rá egész röviden.

7 Hans Martin von Erffa az isteni lények és az emberek közötti házasság erkölcstelen jellegével magyarázza az ilyen tárgyú ábrázolások csekély számát.

8 Egyszerűsített formában, a korakeresztény szarkofágok antikizáló házasságkötő jeleneteit idézve, egymás kezét fogó párként bukkan fel a téma egy 11. századi görög Oktateuchusban és a szintén 11. századi angolszász ún. Aelfric Heptateuchusban.

9 Részletesebb ábrázolása pedig egy azóta elpusztult 12. századi szmirnai kéziratban lelhető fel: itt a középtér házaspárját kísérők veszik körül, balról a nimbuszos Szet és utódai, jobbra pedig az égnek álló hajjal ábrázolt Kain és leszármazottai.

10 Gombrich, Bosch híres madridi képének, a Gyönyörök kertjének újraértelmezésekor tér ki az általunk vizsgáit bibliai helyre, hiszen interpretációja szerint a fest4 Az értelmezés Simeon ben Jóchaitól ered, követői között volt Spinoza, Herder és Schiller. Utóbbi az Etwas über die erste Menschengesellschaft nach dem Leitfaden der mosaischen Urkunde című tanulmányában így ír: Unter den Töchtern seiner Knechte entdeckte er schöne Weiber. . . Die Tochter seines Knechts war ihm zu Gattin zu niedrig; aber zu Befriedigung seiner Lüste war sie doch zu gebrauchen, in Schillers Werke XVII, (Hrsg. von Karl-Heinz Hahn) Weimar 1970, 409. A értelmezés napjainkig hat. Pl. Pákozdy László, M., Válogatott tanulmányok az általános és bibliai vallástörténet köréből 1/1, Budapest 1985, 95. Scharbert, J., Traditions- und Redaktionsgeschichte von Gen 6. 1 4, Biblische Zeitschrift NF 11 (1967) 66-78. Ezt a századunkig továbbélő felfogást jónéhány jelentős teológus elfogadta, így pl. Szent Ágoston, Luther és Kálvin. 0 Oswald, L., Schöpfung und Mythos. Stuttgart 1968; Graves. R. Patai. R.. Héber mítoszok, Budapest 1969, 88-94. ' Pl. Künstle I. 257-259 és Réau II/] 56-57 nem említik. RDK V. 624 625: LCI I. 642-643; RAC V. 80-82, 188-190. Schaible, M.. Darstellungsformendes Teuflischen, untersucht an Darstellungen des Engelsturzes vom Ausgang des Mittelalters bis zu Rubens. München 1968, 3-5. Schaible szerint : „Es ist kein einziges Bildwerk erhalten und auch keine Nachricht von einem Werk, in dem die Verbindung zwischen Engeln und den »Töchtern der Menschen« auch nur andeutungsweise dargestellt wäre." 8 von Erffa, H. M.. Ikonologie der Genesis. Die christlichen Bildthemen aus dem alten Testament und ihre Quellen I, München 1989, 430-432. 11 Tikkanen, J. J.. Die Genesismosaiken von San Marco in Venedig und ihr Verhältnis zu den Miniaturen der Cottonbibel. Helsingfors 1889. 124-125. XIV. t.. 108 109. k. "' Hesseling, D. C. Miniatures de l'Octateuque Grec de Smyrne. Leiden 1909. 28, képpel. Az említett kéziratokhoz újabban I. Wcitzmann. K.. The Selection of Texts for Cyclic Illustrations in Byzantine Manuscripts, in Byzantine Books and Bookmen, Washington 1975, 72 sk; Kessler. H. L. Weitzmann, K., The Cotton Genesis, British Library Codex Cotton Otho B. VI., Princeton 1986, 41, 63. Rekonstrukciójuk szerint a Cotton Genesis folio 25 rectóján ábrázolhatták a bűnös emberiséget és az óriásokat. Vö. Hausherr, R.. Über die Auswahl des Bibeltextes in der Rible moralisée, Zeitschrift für Kunstgeschichte 51 (1988) 136.