Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 75. (Budapest, 1991)
„A betlehemi gyermekgyilkosság". Megjegyzések Raffaello és Raimondi kompozíciójához
tótól eltérően ábrázolt részletei, valamint a vetett árnyékok önálló, a metszettől teljesen független megoldása is. A fenti megfigyelések összességükben, úgy hiszem, egyértelműen megerősítik azon kutatók álláspontját, akik szerint a rajz jellegzetességei egy, a rézmetszethez készített moáeWóva utalnak. A kérdés most már valóban csak az, hogy vajon magával az eredeti modellóvíú állunk-e szemben, továbbá — szoros összefüggésben ezzel a kérdéssel — hogy a rajz végül is kinek lehet az alkotása. Mint a felsorolásból láthattuk, a legutóbbi két évtized folyamán több jelentős kutató hajlott — fenntartásait hangoztatva — arra, hogy a budapesti rajzot Raífaellónak tulajdonítsa. Az attribúcióval kapcsolatban fennmaradó kételyek okaként a kutatók részben a rajz kopottságát, rossz állapotát, részben bizonyos részletek gyengeségét jelölték meg. Ezen utóbbi oknak alighanem nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk, egyidejűleg pedig a rajz modorában, technikájában a Raffaello stílusától eltérő sajátosságokra is jobban felfigyelnünk. Úgy tűnik, a nagyjából hasonló időben készült rézmetszetekkel (Lucretia, Utolsó vacsora) kapcsolatba hozható néhány rajz, tekintve, hogy más típusú és hogy attribúciója ugyancsak vita tárgya, — bármilyen kézenfekvőnek látszanék is — nem feltétlenül a legalkalmasabb az összehasonlításra. 17 Indokoltabbnak látszik ezzel szemben az összevetés a Disputához készült frankfurti akt-kompozíció tanulmánnyal, hiszen — mint láttuk — maga a rézmetszet-kompozíció is a Stanza della Segnatura freskóegyüttesen végzett munkákból nőtt ki, s egyes kutatók nem is mulasztják el felhívni a figyelmet a frankfurti rajz és a Betlehemi gyermekgyilkosságkompozíció alaktípusainak feltűnő hasonlóságára. 18 Szembeszökő ugyanakkor a különbség az egyes alakok szerkesztésének módjában, a tollrajz technikájában. A frankfurti rajzon (27. kép) az umbriai iskolázottság és a modernebb firenzei környezetben folytatott továbbképzés tökéletes szintézisét láthatjuk: a könnyed kontúrok és a rilievo teljes egyensúlyát, az életteli plaszticitást létrehozó árnyalóvonalak kristálytiszta, áttetsző, rendezett struktúráját. Ugyanezt a vonalszerkezetet látjuk viszont a Betlehemi gyermekgyilkosság kompozíció londoni vázlatán is. 19 Ezzel szemben a budapesti lapon a rajzoló az erőteljes, súlyosan domináló kontúrokon belül kusza, belső rendszer nélküli árnyalóvonalak segítségével próbált rekonstruálni, többkevesebb sikerrel, egy bonyolult testábrázolási módot, mely mintha nem a sajátja lenne (28. kép)! Minthogy a nagyszabású (a fémvessző nyomokból ítélve, feltehetően átpauzált) kompozíció egészéhez minőségüket tekintve nem érnek fel az egyes rész17 Windsor Castle, Royal Library, ltsz.: 12745.. 1. Knab Mitsch Oberhuber, /. m. (5. j.), 600, 451. sz., illetve Észak-Amerika, magángyűjtemény. I. Slock J.. Burlington Magazine 126 (1984) 423-424. 49. k. 18 Frankfurt am Main, Städelsches Kunstinstitiit, ltsz.: 379. Vö. Joannidès, i. m. (5. j.) 72, 20. sz., 184, 205. sz. 111 A kérdés paradox bonyolultságát jelző apró adalék: a londoni rajz egységes jellegét és maradéktalan autenticitását az újabb szakirodalom egyöntetűen elismeri és elhatárolja magát Fischel fenntartásaitól. A német kutató ugyanis, ma már érthetetlen logikával, két „kezet" vélt felfedezni a rajzban, és éppen az említett árnyalóvonalakat utólagos kiegészítésnek tartotta — s csak azért nem Raimondi kiegészítésének, mert, mint vélte, „a bolognai jobban rajzolt". NB. akkoriban Raimondi rajzstílusáról még feltételezések sem voltak találhatók a szakirodalomban! L. Fischel. /. m. (7. j.) 252. 233. sz.
