Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 75. (Budapest, 1991)

„A betlehemi gyermekgyilkosság". Megjegyzések Raffaello és Raimondi kompozíciójához

letek, a legvalószínűbbnek azt a feltevést kell tartanunk, hogy Raffaello modellójának egykorú másolatával állunk szemben. Ebben a helyzetben — bár ellentétes premiszszákból kiindulva, s így ellentétes következtetésekre is jutva — a másoló személyét illetó'en a kézenfekvő' lehetséges megoldásként Joannidès logikus következtetése kínálkozik: rajzolóként (Raffaellóval szemben) „az egyetlen valószínű alternatíva — Marcantonio Raimondi". Jóllehet — s ez köztudott — egy rajzot Raimondinak attribuálni ma nagyjából annyit jelent, mint egy több ismeretlenes egyenletet túl kevés ismert tényezővel megoldhatni vélni, a művészettörténet gyakran mégis kénytelen túllépni a matematikai törvényszerűségeken. Az eredmény persze ilyenkor aligha lehet több, mint egy többé vagy kevésbé valószínűnek tartható hipotézis. Legutóbb, több évtizedes kutatásai alapján, Konrád Oberhuber állított össze a Raimondinak tulajdonítható rajzokból egy törékeny, de ragyogó konstrukciót.

20 Az építmény viszonylagos szilárdságát főként koherens belső szerkezete biztosítja, rögzíthető pontokhoz ugyanakkor csak lazán kapcsolódik. A közölt rajzok — feltételesen — zömben Raimondi korai, római működése előtti korszakához kapcsolhatók, így csak a bizonytalansági tényezők arányának további növelésével lehet belőlük a római periódusra vonatkozó következtetéseket levonni. Mégis, az adott helyzetben talán a halvány utalások is számba veendők. A budapesti rajz néhány olyan sajátossága, mely, Raffaello mércéjével mérve, joggal gyengeségnek tartható, magyarázatot nyerhet a bolognai művészi környezetből származó Raimondi rajzolói modoraként. Az erőteljes kontúrokon belül kusza, rendezetlen árnyalóvonalakkal elért viszonylag csekély plaszticitás, az érett reneszánsz firenzei vagy római centrumában „sutának" minősíthető számos részlet (29. kép) (Shoemaker) — például több alak esetében az anatómiai szempontból sok kívánnivalót hagyó fiziognómia, mely viszont nem nélkülöz bizonyos elevenséget, expresszivitást — nem idegen a század eleji bolognai rajzkultúrától (gondoljunk például Aspertinire), és nem áll ellentmondásban azoknak a rajzoknak a stílusával, melyek nagy valószínűséggel Raimondinak tulajdoníthatók (30. és 31. kép).

21 ZENTAILORÁND 20 Faietti, M.-Oberhuber, K., Bologna e Vumanesimo 1490-1510, Bologna 1988, 51-88. 21 Ülő nőalak. Princeton, The Art Museum, ltsz. 45-61., 1. Faietti Oberhuber, /. m. 190, 48. sz. és Ádám (Dürer után). Uott, ltsz.: 45-47., 1. uott, 197-199, 52. sz.